Fordulatokban gazdag idény után

2023.06.07. 14:36

A vármegyei I. osztályban több mint nyolcszáz gól született idén

A Fejér Vármegyei I. osztályú labdarúgó bajnokság küzdelmei nem egészen két hete befejeződtek, a csapatok jól megérdemelt pihenőjüket töltik. Összeállításunkban visszatekintettünk arra, hogyan sikerült ez az idény egy-egy gárdának.

Káldor András

A Sárbogárd (piros) nagy küzdelemben szerzett pontot Ercsiben

Fotó: Kricskovics Antal / FMH

15 csapattal indult útjára a labda a 2022-2023-as bajnoki idényben, mintegy folytatva a korábbi évek tendenciáját. Legutoljára a 2016-2017-es szezonban találkozhattunk 16 együttessel – amelyek végig is játszották az évet. Azóta jobbára 14, illetve a 15 gárda nevezett, kivéve a 2018-2019-es idényt, amikor megvolt ugyan a tizenhatos létszám, ám néhány forduló elteltével a Polgárdi csapata visszalépett. Arra azonban van remény, hogy a következő, 2023-2024-es kiírásban elinduljon 16 csapat, de egyelőre erre addig nem vehetünk mérget, amíg tartanak az NB III-as osztályozók, illetve a 2023. június 30-i határidőig nem adják be papírjaikat a nevezni szándékozók. Mindenesetre a „zuhanyhíradó” szerint most mintha elkezdtek volna „mocorogni” a csapatok, és vonzóbb lenne számukra az első osztályú részvétel. Egy azonban biztos, hogy a 14. helyen záró Bicske II. legénységével nem találkozhatunk jövőre a vármegyei I. vonalban, függetlenül attól, hogy kiesésük dacára esetleg lett volna lehetőségük ismét kísérletet tenni.

A Tordas R-Kord csapata (kék) magabiztosan győzte le 3-1-re hazai pályán a Sárosdot 
Fotó: Kricskovics Antal / FMH


Meglehetősen érdekes képet mutat az osztály eredményességi mutatója, a 210 lejátszott összecsapáson összesen 806 alkalommal vették be a kaput a csapatok, és ez 3,8-as meccsenkénti gólátlagot hozott. A 25. fordulóban nemcsak töltöttek, hanem pontosan lőttek a csapatok, 34 találatot szereztek, ez jelentette a szezoncsúcsot, míg a 3., illetve a 17. játéknapokon kissé fukarkodtak a gólokkal, mindkétszer 17-17-szer juttatva a gólvonal mögé a labdát.
Az élen végző, és kétéves NB III-as szereplés után a vármegyébe visszatérő Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő toronymagasan a legjobb teljesítménnyel zsebelte be az aranyérmet. A 28 mérkőzésen mindössze egy döntetlen (Sárbogárd 2-2 – a szerk.), és egy vereség (Tordas R-Kord - 0-3) kísérte útjukat. Három híján elérték a száz találatot, és ők kapták a legkevesebb gólt is. A 29 gólos Gere Zoltán személyében pedig a gólkirályi cím birtokosa is tőlük került ki. Azt egyelőre még nem tudni, hogy a következő idényben hol folytathatják, ez elsősorban az NB III-as osztályozók eredményeitől függ, valamint attól, hogy melyik csapat nem vállalja végül a harmadik vonalat. Ebben az esetben reménykedhetnek a tópartiak, hogy a gyengén sikerült osztályozó ellenére mégiscsak ott lehetnek majd az augusztusban induló NB III-as rajtjnál.
A MÁV Előre FC Főnix nagy terveket szőtt az idény elején, többször vezette is a tabellát, de soha nem látott sérüléshullám vonult végig a csapaton, és ez azt eredményezte, hogy több fontos mérkőzést bukott el a jobbára a saját utánpótlására támaszkodó gárda. Az őszi idény befejezésekor hatpontos lemaradásuk volt a Gárdonnyal szemben, ez a tavaszi záráskor tizenötre hízott.
A bajnokság meglepetés csapata egyértelműen a Tordas R-Kord volt, amely a 6. helyen tanyázott a téli szünet előtt 25 pontot gyűjtve. Februárban azonban alaposan ráléptek a gázra, és 37 pontot szerezve még arra is volt némi esélyük, hogy befogják a Főnixet. Egymás után múlták felül a riválisokat, megszerezték többek között a Gárdony, a Főnix FC, és a Sárbogárd skalpját is.

 


Az előző év bronzérmese a Sárbogárd, hasonlóan a Főnix FC-hez egész évben összeállítási gondokkal küzdött, jóformán nem volt két olyan mérkőzés, amelyre azonos összetételben léptek volna pályára. Számukra feltétlenül pozitív lehet, a nehéz idény után, hogy több ígéretes, saját nevelésű fiatalt tudtak bevetni, és a hírek szerint további reményteljes ifjak is ott toporognak, és lehetőségre várnak, hogy kipróbálhassák magukat a felnőttek között. 

A Tóvill Kápolnásnyék csapata akárcsak az előző idényben most is ott volt az élmezőnyben, néhány igen figyelemre méltó eredményt elérve. Nem szerepeltek rosszul idegenben, közel annyi pontot szereztek, mint hazai pályán, és azon kevés együttes közé tartoztak, amely kétszer is legyőzte a Tordast.
Az Ercsi Kinizsi ugyan tíz ponttal kevesebbet ért el, mint a Nyék, de így is biztosan lett hatodik. Pedig nem kezdődött jól számukra az év, beleszaladtak néhány igen kellemetlen pofonba, tavasszal aztán rendezték soraikat, és több tehetséges fiatallal a középmezőny élére kerültek.
Az őket követő, és azonos pontszámot elérő Sárosd, valamint Ikarus-Maroshegy csapatainak volt már sokkal jobb idényük is ennél.
A Lajoskomárom a szezon első felében előkelő helyeket is elfoglalt a tabellán, inkább hazai pályán bizonyult erősebbnek, idegenben kevés meccset nyert. Azzal azonban „bearanyozták” az évet, hogy történetük során először bejutottak a Fejér Vármegyei Kupa döntőjébe, ott legyőzték a Baracs SE együttesét, és nem utolsó sorban a MOL Magyar Kupában is indulási jogot szereztek.
Az Enying két helyet javított az előző évhez képest, ettől függetlenül rapszodikusan szerepeltek, akadtak kirívóan jó mérkőzéseik, de tudtak olyan eredményeket is produkálni, amelyek nem valószínű, hogy osztatlan örömet okoztak szurkolóiknak. Tavasszal sokkal összeszedettebbnek tűntek, nem véletlen, hogy ez a szerzett pontok számában is megmutatkozott.
A tizenhárom év után az első vonalba visszajutó, újonc Csór Truck-Trailer több csapathoz hasonlóan rengeteg gonddal szembesült, de egy pillanatig sem lógtak ki a mezőnyből, megállták a helyüket, annak ellenére, hogy a tavasz első felében néhány igen komoly vereség kísérte útjukat.      
A Bodajk SE érzékeny veszteségeket könyvelt el a nyár folyamán, több meghatározó játékosa máshol folytatta, és egyáltalán nem volt könnyű dolga Kocsis Jenő vezetőedzőnek, hogy összerázza a gárdát. A téli szünet után kezdtek éledezni, és fokozatosan hagyták el a kieső zónát, több csapat ellen is meglepetést okozva.

 


A Mányi TK a 8. helyen állt a tavaszi idény kezdetekor, majd történt egy törés a 21. fordulót követően a csapat életében, Pál Zoltán vezetőedző, valamint több általa Mányra került játékos távozott a klubtól. Mindössze öt pontra tellett tavasszal, és bizony, ha nem lett volna meg a kellő „tartalék”, akkor kieső pozícióban fejezik be az évet.  
A 14. helyet foglalta el, és ezzel írja be magát a Bicskei TC II. csapata a vármegye labdarúgó történelem könyvébe. Újoncok voltak, de igazán nem tudtak megkapaszkodni, bár tavasszal sokkal jobb teljesítménnyel rukkoltak ki. Hátráltatta a mindenkori vezetőedző munkáját, hogy a keret tagiai nem mindig álltak rendelkezésre, hiszen az NB III-ban szereplő „nagy csapathoz” kellett igazodniuk. Ettől függetlenül néhány mérkőzésen – Mány 4-0, Martonvásár 5-2 – azért megmutatták, hogy azonos erősségű együttesekkel szemben tudnak eredményesek lenni.
A sereghajtó Martonvásár nem is olyan régen még az élcsapatok közé tartozott, majd az elmúlt évek során szép lassan süllyedni látszott a hajójuk. Átestek egy kényszerű edzőváltáson, október végén, amikor a korábbi trénert, Horváth Lászlót hosszabb időre eltiltották. Igazán talán nem is ezzel volt a fő baj, hiszen a korábbi kiváló egyszeres válogatott hátvéd Kriston Attila lelkesen állt munkába, ám a jelenlegi állomány enyhén szólva könnyűnek találtatott. Az mindennél többet elmond, hogy ősszel nyolc, tavasszal öt pont lett a jutalmuk, úgyhogy ezek után nem lehet csodálkozni a helyezésükön. A hírek szerint szeretnék folytatni az I. osztályban jövőre is, nagy kérdés, hogy milyen összetételű lenne majd ez a legénység? 

  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában