Foci

2023.05.23. 14:10

Baranyában az NB II.-ért

Megtartották az MLSZ-ben a labdarúgó NB II osztályozójának sorsolását, melyen az NB II 16.–18. helyezett csapatai és az NB III három csoportjának bajnokai voltak érdekeltek.

Káldor András

Az NB II-es Budafokkal szemben is helyt állt az Iváncsa KSE (fehérben) a kupában

Fotó: Kricskovics Antal / Fejér Megyei Hírlap

A NB III Közép csoportjában két év után ismét az Iváncsa KSE együttese lett az aranyérmes, viszont a korábbiakhoz képest annyiban változott a piros-fehérekkel a helyzet, hogy akkor nem éltek a jogukkal, átadták a lehetőséget az NB I jelenlegi sikercsapatának, a Kecskeméti TE-nek. Idén azonban tovább szeretne lépni a klub, és megméretné magát a második vonalban. Ennek csupán egyetlen akadálya van az előző szezonoktól eltérően, méghozzá az, hogy osztályozót kell játszania a gárdának.

Az osztályozó sorsolása után kiderült, hogy az iváncsaiak ellenfele az NB II. 16. helyén záró HR-Rent Kozármisleny lesz.  

Az Iváncsa KSE ebben az idényben nem panaszkodhat, hiszen végig lendületben volt, és még a jogtalannak vélt négy pont levonás sem húzta keresztbe az számításait, öt ponttal előzték meg a rivális, és mögöttük végző Hódmezővásárhelyi FC-t. A piros-fehérek 27 győzelemmel, 2 döntetlennel és 5 vereséggel várják az osztályozót.

Pikánssá teszi az osztályozó párosítását, hogy tavaly a bajnoki címet bezsebelő HR-Rent Kozármislennyel kétszer találkoztak a Közép csoport küzdelmei során. Idegenben beleszaladtak egy 5-0-as vereségbe, míg a visszavágón 2-2 lett a találkozó végeredménye.

Az osztályozó első mérkőzését a tervek szerint május 28-én 17.30 órától, a visszavágókat pedig június 4-én 17.00 órától rendezik meg.

Az osztályozó további párosításai:

BVSC-Zugló (NB III. Keleti csoport, 1.) – Szentlőrinc (NB II., 17.),  

Practical VLS Veszprém (NB III, Nyugati csoport, 1.) – Nyíregyháza Spartacus (NB II, 18.).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában