Sűrű a fehérvári triatlonista programja

2023.05.17. 17:00

A világelitben akar maradni

Az olimpiai kvalifikációs időszak felénél járnak a triatlonisták, akik között igen jó eséllyel pályázik a párizsi részvételre a fehérvári Trion Triatlon SE klasszisa, Dévay Márk. A 27 esztendős versenyző a hétvégén Japánban versenyzett, erős mezőny és esős időjárás közepette. 25. helyen ért célba, s tervei szerint az idei WTS-viadalokon húszon belülre kerülne.

Ferencz Balázs

Dévay Márk tudatosan készül

Forrás: World Triathlon

- Hazahoztuk magunkkal az esőt. Először versenyeztem itt, ezen a pályán, ugyan Japánban már voltam korábban. Tudtam, hogy mire számítsak a mindennapi életben. Fontos volt, hogy meg tudjam nézni a vizet és a kerékpáros pályát, amin végül módosítottak az időjárás miatt. Kivettek belőle egy részt, ami potenciálisan vestzélyes lehet esőben. Egyszerűbb lett a kerékpárpálya, vártam a versenyt, kíváncsi voltam, hogyan alakul. Mindig egy nagy kérdés, hogy hogyan alakul a mezőny az úszás után a kerékpáron. Lehet, hogy van szökés, lehet, hogy nincsen. Ebben az esetben nem volt, elkezdtünk menni, de igazából elég technikás volt a pálya, amin állt a víz, így az első egy-két kört lassan tekertük. Összeért a mezőny, így 44-en szálltunk le futni, szinte egyszerre. Néha hektikus volt a kerékpár, jött egy felhőszakadás is a vége felé, látni is alig lehetett szinte. Annyira nem foglalkoztunk vele, az aszfalt már úgyis vizes volt - beszélt a jokohamai tapasztalatokról Dévay Márk. - A futáson több csoport alakult ki, nagyjából a harmadikban voltam benne, találtam olyan embereket, olyan tempóval, ami nekem is jó volt. Utána persze megfordul az ember fejében, ha eggyel előbbi csoporttal próbálkozom, akkor vajon meddig bírom. Mert egy ilyen hosszú versenyen a 40 kilométer kerékpározás után a tíz kilométer futáson be is kell osztani az energiát. Meg kell találni azt a legjobb pontot, amivel végig lehet menni. A vége felé fogyott el talán kicsit az erőm, szerettem volna húszhoz közel, vagy akár húszban lenni, de annyira sűrű volt a mezőny, annyira sűrűn jöttünk be, hogy pár másodperc választott minket egymástól. Láttam pozitívumokat a versenyben végig, az úszást vezettem, a kerékpáron is megvoltak azok a pontok, azok az érzések, amikért dolgozom, és a futásra is ugyanez vonatkozik.

Mik azok az érzések, amikért dolgozol?

- Elsősorban az erő. Látom magam előtt az órán, hogy milyen wattokat tekerek, amikor elől dolgozunk, és hogy miként érzem magam annál az adott wattnál. Technikai része is van, főleg egy ilyen kanyargós pályán esőben. Ha az ember magabiztosabban tud végigmenni rajta, nem fél, mer menni, akkor már az is egy pozitív pont. A futásnál azt figyelem, hogy érzem magam az adott tempóban, azzal a pár fővel együtt hogy tudok együtt menni. 

World Triathlon

Mennyire zavaró tényező az időjárás?

- Nem szabad, hogy zavaró legyen, lehet, ha száraz az időjárás, máshogy alakul kicsit a verseny. De várható volt, hogy esni fog az eső. Verseny előtt is már minden elázott, úgy mentünk ki a pályára. Fel voltam készülve erre. Most már a kerékpárok is sokkal jobbak. Ez a legmagasabb szintű verseny, végigtudunk menni egy esős pályán, és mivel annyit esett az eső, hogy lemosta az utat. Nem volt olaj, vagy por az úton, ami miatt nyálkás lenne. Egy kicsi extra koncentrációt igényelt, de nem volt zavaró az időjárás.

A szezon elején jársz, hogyan alakul eddig az idény?

- Az első verseny nagyon korán volt, éreztem is magamon, hogy még nem vagyok fitt igazán. A jokohamai veresen előtti időszakban éreztem, hogy már rendben van a fitnesz. Jöhet a szezon, sűrűn jöhetnek a versenyek, és közben meglátjuk, hogy miként alakulnak. Lesz most pár hét, amikor folyamatosan jönnek egymás után a versenyek, a június kicsit foghíjasabb lesz. Július elejétől október közepéig azonban majdnem minden második hétvégén jelenésem lesz valamilyen viadalon. 

Vannak elvárásaid magaddal szemben, hogy hol szeretnél végezni?

- Az olyan helyzetekben, amikor negyvenen szállunk le a kerékpárról, s elkezdünk futni a WTS-versenyeken, s úgymond futásba torkollik a verseny, akkor szeretnék a legjobb húszba befutni. Ha úgy alakul, mint a tavalyi grand final, ahol volt egy jó kis szökés, az mindig jó. Világkupán nyilván sokkal előrébb szeretnék végezni, s nézem az összetett világbajnoki ranglistát is. Tavaly 23. lettem, azt, vagy jobb helyezést szeretnék elérni idén.

World Triathlon

Az olimpiai kvalifikáció számodra is látómezőben van, rendkívüli lenne, ha hárman is ott tudnátok lenni Párizsban.

- A kezdetén is láttam, hogy milyenek vagyunk, hogy állunk, akkor is mondtam, hogy hárman is ott legyünk a legjobb harmincban. A legutóbbi kvalifikációnál ketten voltak a legjobb hatvanban és én voltam harmadikként a hetvenedik helyen. Sokat léptünk előre, mint csapat, jó lenne hárman is kvalifikálni az olimpiára. Persze, a saját szemszögemből nézve az a legfontosabb, hogy én ott legyek, s ehhez az kell, hogy megőrizzem jelenlegi pozíciómat. 

Versenyek közben van arra lehetőség, hogy esetleg segítsétek egymást a mezőnyben?

- Nem nagyon. Előfordulhat, hogy a vízből máshogy jövünk ki, van köztünk különbség. Ha a bringán összeérünk, akkor is mindenki teszi a dolgát. Egyéni sport, annyira nem is lehet csapatként működni, mint az országúti kerékpár-versenyeken. Nem látom azt, hogy csapatként lehetne dolgozni.

Hogyan kezdtél el triatlonozni?

- Egyáltalán nem volt adott, hogy triatlonozzam. Úszással kezdtem, aztán atletizálni kezdtem, mert nagyon monotonnak éreztem az úszást, kicsit untam kisgyerekként. Szerettem mindenféle extrém dolgot űzni, a lehető legtöbb mindent kipróbálni. Egyszer elindultam egy megyei triatlonversenyen, egy mountain bike-kal versenyeztem. Megtaláltam benne azt, amit mindig is kerestem, hogy ne csak egy dolgot csináljak. Kilenc évesen eldöntöttem, hogy ezt szeretném csinálni, számomra ez egy nagyon nagy elhatározás volt.

Az úszó múltadnak óriási hasznát veszed, hiszen nincs olyan verseny, ahol ne Te jönnél ki elsőként a vízből. 

- Sok munka lett belém rakva kiskoromban az úszóedzéseken. A fizikális adottságaim is jók az úszáshoz. A nemzetközi versenyzés elejétől kezdve van önbizalmam is ahhoz, hogy az élővízben előre menjek, helyezkedjek. Megvan hozzá az erőm is. Mindig igyekszem elsőnek kijönni a vízből.

Édesapád, Dévay László egyben az edződ is. Gördülékeny a közös munka?

- Nem nehéz egyáltalán, mert maximális bizalommal vagyok irányában, hiszen nem csupán egy versenyző vagyok a sok közül, akiből vagy lesz valaki, vagy nem. Hanem a fia is. Erősebb a kapcsolat. Biztos lehetek benne, hogy a legjobbat akarja belőlem kihozni. És ez az, amit én is akarok.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában