2023.04.02. 12:13
Zubillaga szívből reméli, szerdán, az Aréna Savariába is sokan elkísérik a csapatot
Egy hete a tavalyi kupagyőztes Szolnokot verte nagy küzdelemben az Arconic Alba kosárcsapata, szombaton este a bajnok Falcót fogadták a Gáz utcai csarnokban és verték, nagy csatában.
Parádés hangulat és győzelem hazai pályán
Fotó: Simon Erika / ÖKK
Az első negyed a vendégeké volt az Alba Regia Sportcsarnokban, aztán az egyre magabiztosabb házigazdák közel húsz ponttal elléptek. A sárga-feketék nem adták fel, visszajöttek a meccsbe, a Fejér vármegyeiek végül 97-91-re nyertek, megérdemelten.
- Ismét meg kell köszönnöm a szurkolóink támogatását, ez a meccs is sokkal nehezebb lett volna nélkülünk. Nagyon jó, kiélezett összecsapást vívtunk a bajnokkal, úgy érzem, megérdemelten nyertünk, ugyanis gyakorlatilag végig vezettünk. Arra szeretném kérni szurkolóinkat, jöjjenek el minél többen az idegenbeli kupameccsre, nagyon sok energiát tudnak adni a srácoknak a lelátóról. Nyilván hétköznap, munkanapon nem könnyű elutazni Szombathelyre, de ha eljönnek húszan, az sokkal több, mint a nulla. Ha pedig negyvenen, az a duplája a húsznak. A lényeg, legyen az Aréna Savariában annyi drukkerünk, amennyi csak lehet, folytassuk együtt a sikeres sorozatot - mondta a fehérváriak vezetőedzője, Alejandro Zubillaga.
Milos Konakov, a Falco trénere szerint a gondot a túl sok eladatott labda jelentette, valamint az, hogy az első tíz perc után a védekezésük nem volt megfelelő.
- A mérkőzés eleje úgy alakult, ahogy elképzeltük, az első negyed a miénk volt, az történt, amit szerettünk volna. Később viszont elsősorban a védekezéssel akadtak problémáink, megléptek a hazaiak. A támadójátékkal nem volt különösebb baj, azonban tizenöt labdát adtunk el. Jó meccs volt, időnként közelebb férkőztünk ellenfelünkhöz, ám túlságosan sok könnyű kosarat engedtünk nekik. Két hasonló játékerejű csapat találkozott, bízom benne, hogy szerdán javítani fogunk. Kielemezzük a hibákat és a kupa negyeddöntőjében szeretnénk jobban teljesíteni, hazai környezetben.
Mbacke Diong, a fehérváriak utolsóként szerződtetett légiósa hasznosan játszott, lepattanókat szedett és 15 pontot gyűjtött.
- Megérdemelten nyertünk, egységesek voltunk, ezúttal is csapatként harcoltunk. Az edzőnk kérte, ismét mutassuk meg a karakterünket, ami sikerült ezúttal is. Nagyon készültünk erre a mérkőzésre, de immár a szerdai, szombathelyi kupameccsre fókuszálunk, ott is szeretnénk hasonló eredményt elérni.
Boris Barac, a vendégek horvát magasembere szintén megállta a helyét, 15/3 ponttal jelentkezett.
- Szeretnék gratulálni a fehérváriaknak a győzelemhez. Nagyon jó meccs volt, sajnos túl sok labdát tékozoltunk el, könnyű kosarat engedtünk a hazaiaknak, ez okozta a vereséget. A 91 dobott pont nem rossz, azonban a kapott 97 sok. Ki kell elemeznünk és kijavítanunk a hibákat, szerdán természetesen nyerni akarunk a kupameccsen. Komoly ütközet lesz, ebben biztos vagyok.