A Falco a négy között

2023.04.05. 20:03

Nagyot küzdött, de nem jutott a kupadöntőbe az Alba kosárcsapata

A Magyar Kupa negyeddöntőjében találkozott a Falco és az Arconic-Alba Fehérvár, a hazaiak jutottak a hétvégi, fővárosi fináléba, 79-75 arányú győzelemmel.

Horog László

Fotó: Horog László / FMH

Negyvenen voltak a fehérvári szurkolók. A szombati, 97-91-es győzelemmel végződő, koronázóvárosi bajnoki után kérte az albások szakvezetője, Alejandro Zubillaga, aki tud, utazzon el Szombathelyre, a szerdai kupameccsre. A hétközi derbi a MK négyes döntőjéről volt hivatott dönteni, a győztes ott lehet szombaton és vasárnap a Tüskecsarnokban. Az első dobások mindkét oldalon kimaradtak, DeCosey megmozdulásaival kicsit meglépett, majd őrizte előnyét az Alba, a hazaiak mindössze egyszer vezettek, Keller duplájával (8-7), a későbbiekben is a fehérváriak akarata érvényesült. Ford trojkájával meglógott a Fehérvár (8-14), a látogatók dirigáltak, érkezett is a pályára a minap szerződést hosszabbító hazai kulcsember, a válogatott ásza, Perl Zoltán, a Fejér vármegyeiek őrizték a megnyugtató előnyt, öt perc játék után 9-16 állt a táblán. Csereként jött Vojvoda a vendégeknél, dobása kiperdült a gyűrűről, a túloldalon Perl is rontott hideg kézzel, azonban Philmore remek lefordulás után nem hibázott, a hazai tréner, Konakov azonnal időt kért, 9-18. Perl hármasa a gyűrűbe hullt, a házigazdáknál Kovács begyűjtötte második hibáját, aztán kintről rontott, a hazaiak több labdát is eltékozoltak a felezővonalnál. A túlsó palánknál viszont nem akadt hiba, Takács Milán és Diong is beköszönt – utóbbi látványos zsákolással -, füttyszó harsant vasi oldalon, az albások remek játékkal megléptek, 12-24. Somogyi pontos büntetőivel tovább nőtt a differencia, még úgy is, hogy Vojvoda igyekezett, de nem találta a dobások ritmusát, tíz perc után 12-26-ra álltak a felek.

Fotós: Horog László / FMH

Zsinórban öt pontot szereztek a nyugatiak, Cowels és Sövegjártó révén, később tovább szűkült a különbség, azonban kintről nem dobtak jól a hazaiak, Philmore középtávolija a hálóba hullt, Cowels kinti, Perl benti dobásával araszolt előre a vasi alakulat. Fogyott az előny, Cowels duplája nyomán időt kért Zubillaga, a látogatók trénere, 25-30. Nagy volt a tét, időnként dadogott a labda mindkét oldalon, Ford ziccere célba ért, majd a hazai szakvezető, Milos Konakov kapott technikai hibát szövegelésért, a szombathelyi tábor folyamatosan szidta a bírókat. A lepattanók a vendégeknél landoltak, akik ismét indíthatták akcióikat, Tiby megmozdulásaival zárkózott a házigazda, DeCosey két, mesteri kosara nyomán Konakov időt kért, 33-43. Az első félidőt hazai pontok zárták, a nagyszünetre 38-43-as eredménnyel vonultak a felek.

Somogyi betörése vezette fel a második húsz percet, Cowels triplája nyomán kettőre csökkent a különbség, aztán az amerikai légiós újabb hármasa nyomán már a hazaiak voltak előnyben, Zubillaga időt kért, 46-45. Vojvoda szinte a félpályáról válaszolt, aztán Keller Ákos gyötörte a labdát a gyűrűbe, megakadt a vendégek gépezete, jobbára a házigazdák voltak szűk előnyben. A mezőnyben a két legjobb, hazai mezőnyember, Perl és Vojvoda vívott hatalmas csatát, Somogyi ügyeskedett, igaz, rontott is. Tiby védekezett a nem túl elegánsan Vojvodán, majd leült pihenni. Nagy volt a feszültség parketten, fél óra után egy ponttal vezetett az Alba, 60-61. Felváltva születtek kosarak, jól védekeztek az együttesek, a vége előtt három perccel, hirtelenjében két labdát szerzett a Falco, kosarat szereztek, Zubillaga időt kért, 74-70. Harcolt a Fehérvár, de Perl hármasa lezárta a nyitott kérdéseket, a Falco 79-75-re nyert.

JEGYZŐKÖNYV

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely–Arconic-Alba Fehérvár 79-75 (12-26, 26-17, 22-18, 19-14)

Magyar Kupa, negyeddöntő, Szombathely, Aréna Savaria, 3000 néző, vezette: Földházi Tamás Péter, Kapitány Gellért, Farkas Gábor (Vághy Tamás János)

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely: Pot 2, Brown 6, Kovács 3/3, Tiby 10/6, Keller Á. 9. Csere: Barac 12, Cowels 18/12, Sövegjártó 3, Perl 16/6. Vezetőedző: Milos Konakov

Arconic-Alba Fehérvár: Pongó 6/3, Somogyi 10, DeCosey, Ford 12, Philmore 16. Csere: Vojvoda 9/3, Decosey 14/6, Takács Milán 4, Mbacke Diong 4. Vezetőedző: Alejandro Zubillaga

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában