Felemás szezon

2023.03.21. 11:21

Volán: félig üres, vagy félig teli a pohár?

A Hydro Fehérvár AV19 nehéz idényen van túl, hiszen a kiegyenlített ICEHL-ben ugyan bejutott a gárda végül a rájátszásba, de ott betegséghullám által megtizedelve végül a Red Bull Salzburg kiejtette.

Beke Zsombor

Kiss Dávid és a szakmai stáb büszke a játékosaira, nagyot küzdöttek a rájátszásban

Forrás: Soós Attila

A 2021/2022-es szezon sok szempontból volt klubtörténeti, hiszen Kevin Constantine együttese az alapszakaszt a harmadik helyen zárta, majd a rájátszásban a döntőig menetelt. Ott nagy csatában, négy szoros összecsapást követően az aranyérem a Red Bull Salzbug zsebében landolt. A kiváló szereplés miatt a 2022/2023-as idényben a CHL-ben, azaz a jégkorong Bajnokok Ligájában indulhattak a kék-fehérek. Az új ICEHL kiírásra így Európa elitjével készülhetett a Volán.

– A Bajnokok Ligájából próbáltuk csak a pozitív hozadékokat megragadni, olyan csapatokkal játszhattunk, akikkel eddig még nem – emlékezett vissza lapunknak Kiss Dávid, a Hydro Fehérvár AV19 másodedzője. – Extra utazást és energiát ugyan vett el a srácoktól, de ennek fejében is jó volt ez a kaland. Ha jól emlékszem a túrán is már megkísértett minket egy betegséghullám, ami itt a szezon végén ismét megjelent. A CHL nagy pozitívum volt számunkra, mert jól felkészített minket a szezon elejére. A BL-ben kevesebbet birtokoltuk a korongot, így védekezésben sokkal jobban össze kellett szednünk magunkat. Rögtön az ICEHL-idény első találkozóján a Pustertal ellen megmutatkozott a sebesség, amit magunkkal hoztunk a Bajnokok Ligájából, ott egyértelmű győzelmet arattunk.

20220903 Székesfehérvár, Hydro Fehérvár - Rögle (finn) CHL, jégkorong. Fotós: Fehér Gábor FG Fejér Megyei Hírlap
A Bajnokok Ligájában európai élcsapatokkal csapott össze a Hydro Fehérvár AV19 (kékben)
Forrás: Fehér Gábor / FMH

Az ősz azonban hullámzóan alakult a csapatnak. Voltak jó időszakok, de a nagy győzelmi szériák elmaradtak, így a közvetlen élmezőny a tél elejére már távolabb került. A Fehérvár idényének legnagyobb problémája a góllövés volt, a gárda az egyik legkevesebb találatot jegyezte a mezőnyben, Kevin Constantine fiai rendre egygólos találkozókat játszottak, sajnos sok esetben vesztesen hagyták el a jeget. 

– Visszagondolva a folyamatos sérülések nem segítettek a helyzeten, valamint az új légiósok sem váltak be igazán. Mindig hiányzott egy puzzle, aminek ugyan hasonló alakja volt, mint a helye ahova betuszkolnád, elhiszed, hogy beillik, de közben látod, hogy nem passzol oda tökéletesen. Próbáltuk állandóan elfogadni a helyzetet, például a Newellt a Janiék mellé szántuk, de nem váltotta be a hozzá fűzött ígéretet. Később ez történt a Betkerrel is, valamint az O’Birannel is, akivel kapcsolatban talán korábban is megléphettük volna az elválást. Az egész szezonunk úgy zajlott, hogy próbálgattuk a sorokat összerakni, az újakat igyekeztünk beilleszkedni. Sok volt végig a sérülés a csapat körül, valamint rengeteg egygólos mérkőzést játszottunk, amelyekből sokszor mi jöttünk ki vesztesen. Mindig ott voltunk, szoros meccsek voltak, sosem mostak le minket a pályáról, a játékosok mindig küzdöttek. Sajnos azonban a sok beletett munka, energia és akarás csak arra volt elég, hogy így is mi hagytuk el a jeget vesztesen ezekből a kiélezett találkozókból. Ez vezethetett az önbizalom csökkenéséhez is, ami a góllövés rovására ment.

A csapat az alapszakasz második felében végig a hatodik hely körül mozgott, de végül nem tudta megvetni a lábát a biztos rájátszást jelentő pozíciók (1-6.) valamelyikében. Pedig a jól sikerült december után úgy tűnt, még az egyenesági playoff is elérhető lehet a kék-fehérek számára. Végül a Volán a nyolcadik helyen fejezte be az alapszakaszt.

– Amikor kicsit felfelé ívelőben voltunk, akkor sokat segített a több hazai mérkőzésünk is, kevesebb utazásunk volt. A karácsonyi időszak alatt ettől a játékosok fel tudtak kicsit töltődni, utána azonban el kellett fogadnunk, hogy idén reálisan nézve a 6. és 8. hely közé tehető a mi szerepünk. Bármennyire is próbáltunk a fejünk tetejére is állni, nem tudtunk annyi pontot gyűjteni, ami elég a legjobb öthöz. Küzdöttek a srácok, de folyamatosan hadilábon álltunk a sérülésekkel. A legnagyobb problémáink pedig a hátvédek voltak, akik folyamatosan kiestek, akár meccs közben is. A vezetőedző szeretett volna mindig négy teljes sorral, azaz nyolc hátvéddel játszani, szerintem ez egyszer sem sikerült, néha még a hatot is nehéz volt összeszedni. Nem volt elég stabilitásunk hátul hogy elől nagyobb önbizalmunk legyen. Be kellett látnunk, hogy a keretünk és az eredmények alapján csak a playoff-kvalifikációban érhetjük el a rájátszást.

Ott viszont sikerült kivívni a negyeddöntős szereplést. Nem is akárhogyan, hiszen a Fehérvár nem hazai pályán nem sok esélyt adott az Asiagónak, majd idegenben egy gólzáporos mérkőzésen megszerezte a párharcban a második, és egyben mindent eldöntő győzelmet is a Fejér megyei együttes. 

– Nagyon jó Asiagóval kerültünk össze, amelyik gárda jó formában zárta az alapszakaszt, ráadásul a szezonban nem is nagyon ment nekünk ellenük. Hiába volt majdnem háromszor annyi gólszerzési lehetőségünk, valahogy mindig ők nyertek. Tudván ezt, kicsit óvatosan kezdtük a párharcot, de látszott a srácokon, hogy esélyt sem akarnak adni az olaszoknak arra, hogy továbbjussanak.

A sikeres kvalifikációs párharc után a Hydro Fehérvár AV19 csapatát végül a Red Bull Salzburg választotta ki, így a negyeddöntőben megismétlődött az egy évvel korábbi finálé párosítása. Sajnos azonban a Volánt a rájátszásra elérte egy betegséghullám, sorra dőltek ki a kulcsemberek, a kemény párharcban pedig jöttek a sérülések is. A helyzet odáig fajult, hogy a negyedik összecsapásra mindössze négy egészséges védője maradt a szakmai stábnak. A fehérváriak ennek ellenére mindent megtettek a negyeddöntőben, egy-egy góllal maradtak rendre csak alul a szint teljes kerettel kiálló Salzburg ellen, a harmadik találkozón pedig csak a hosszabbítás döntött a felek között. A negyedik találkozó utolsó harmadában tudott az elfáradó Volán fölé nőni az RBS.

– A legszomorúbb az, hogy aki nem követte az eseményeket napról napra és nem ismeri a csapatot, az csak annyit látott a hírekben, hogy ez egy sima 4-0 volt. Aki nézte a mérkőzéseket, az tudja, hogy mindegyik szoros volt. Láthatta, hogy milyen keretű Salzburgot tudtunk szorosan, egy gólon tartani, vagy akár a hosszabbítást kiharcolni. Ez a negyeddöntős párharc pontosan körbeírta az egész szezonunkat. Egygólos mérkőzések voltak, de valahogy a végén nem nekünk sikerült bekotorni azt az egy találatot. Az idény során is látszódott, hogy van bennünk potenciál, fel tudjuk venni a legjobbakkal a versenyt, de nem mi hagytuk el győztesen a jeget. Az volt a legrosszabb, hogy pont most kapott el minket egy betegséghullám, ami még várhatott volna két-három hetet, vagy jöhetett volna előbb is. Állandóan kulcsjátékosaink estek ki, de így is mindent megtettek a srácok. Volt, aki sérüléssel vállalta a játékot, vagy akár úgy lépett jégre, hogy már benne bujkált a betegség. Le a kalappal a fiúk előtt, a maximumot kipréselték magukból.

20230314 székesfehérvár, AV19 Hydro Fehérvár - Salzburg, jégkorong. Fotós: fehér Gábor FG Fejér MEgyei Hírlap
Terbócs István és a Fehérvár nem adta könnyen magát a Salzburgnak
Forrás: Fehér Gábor / FMH

Klubtörténeti pillanat így is jutott, hiszen a CHL-szereplés mellett zsinórban harmadjára jutottak a kék-fehérek az osztrák központú hokiliga rájátszásába. Erre korábban még soha sem volt példa az egyesület életében.

– Szégyenkeznünk nem kell. A tavalyi idényhez képest, a döntővel, persze csalódásnak tűnhet, a Magyar Kupa sem sikerült. Valaki azt nézi, hogy a pohár félig üres, valaki úgy, hogy félig tele. Próbáljuk a pozitív részét nézni és leszűrni azokat a dolgokat, amelyeket a jövőben majd jobban kell csinálnunk Be kell látni, hogy ha a lehetőségek engedik, bővebb keretre lehet szükség a következő szezonra, de nyilván nem vagyunk olyan helyzetbe, mint a Red Bull, abból igyekszünk minél jobbat kifőzni, amink van. Ha egyszer anyagilag az RBS szintjére jutunk, akkor minden évben elvárható lesz a legjobb négy és a CHL. Addig viszont kis lépésekben kell haladnunk. Ezen az úton lesznek majd olyan szezonjaink mint a tavalyi, de olyanok is, mint az idei. De mégiscsak zsinórban harmadik éve sikerül elérni a rájátszást, amire még nem volt példa. Látszik, hogy a klub és a csapat is nő és fejlődik, most már majd a playoffon belül kell egyre tovább haladnunk majd.

Ami a folytatást illeti, a válogatott összetartása április elsején kezdődik. A szakmai stábban Kevin Constantine mellett ott lesz Kiss Dávid is, a játékosok közül a sérülések javulása is meghatározza majd, hogy kik lehetnek ott az összetartás elejétől már. A mieinkre kilenc felkészülési találkozó vár a májusi A-csoportos világbajnokságig. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában