Labdarúgás

2023.03.24. 22:02

Négyet rúgtak a Siófoknak

A BFC Siófok együttesét a Mol Fehérvár FC edzőmeccsen fogadta, és könnyedén verte 4-0-ra pénteken késő délelőtt.

Horog László

Dárdai Palkó duplázott a Siófok ellen

Fotó: molfehervarfc.hu

A nap úgy tűzött, ahogy márciusban ritkán szokott, a tavaszias szellő néha hűsítő jelleggel érkezett a fehérvári futballkomplexum 6-os számú pályájára. A házigazda piros-kékek játszottak a második vonalban érdekelt, az osztályozó elkerüléséért harcoló siófokiakkal. A korábbi szövetségi kapitány, Dárdai Pál a fehérvári sportigazgató, Juhász Roland társaságában szemlélte az edzőmeccset, harminc méterrel odébb, a partvonalhoz közelebb a balatoniakat tulajdonló fehérvári üzletember, Nemes Ferenc, valamint az ügyvezető, Illés János, továbbá a korábbi fehérvári és válogatott labdarúgó, Elek Ákos közösen figyelte a játékot. Az 5. perc hozta az első gólt, Dárdai lőtt a kapufára, a lepattanó labdát Kastrati küldte a hálóba, 1-0. A félidő zárásakor született a következő találat, Kastrati beadását Dárdai bólintotta a kapuba, tehát a két támadó egymást szolgálta ki a két, egyaránt találatot hozó akciónál, 2-0. A második játékrész is két gólt hozott, mindkétszer a vendégek portása, Winter Dániel emelte ki a bőrgolyót a hálóból. A 62. percben Alef küldött egy lepattanót közelről a léc alá, 3-0, három perccel később Schön bal oldali elfutása és pontos beadása nyomán Dárdai a 16-osról lőtt, a nem túl erősen meglőtt labda a gólvonalon túlra vánszorgott, 4-0.
 

Dárdai Palkó duplázott a Siófok ellen
Fotó: molfehervarfc.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában