Eb-selejtező előtt a válogatott

2023.03.22. 17:48

Nego behívását is elemezte a kapitány

Csütörtök este 19.30-kor felkészülési mérkőzésen az észteket, majd március 27-én 20.45-kor Európa-bajnoki selejtezőn a bolgárokat fogadja a magyar labdarúgó-válogatott a fővárosi Puskás Arénában.

Ferencz Balázs

Marco Rossi ötvenedik fellépésre készül a válogatott élén

Forrás: Nemzeti Sport

Fotó: Dömötör Csaba

Új feladatok előtt áll a Marco Rossi irányítása alatt szívet melengető eredményeket elérő magyar labdarúgó-válogatott. Hétfőn este a 2024-es németországi Európa-bajnokságra kvalifikáló selejtezősorozatot kezdi meg a nemzeti együttes. Előtte azonban a szövetségi kapitány, Marco Rossi ötvenedik összecsapásán az észtek ellen lép a Puskás Aréna színterére, mintegy főpróbán hangolva Bulgária ellen. 

– Számomra az, hogy ez lesz az ötvenedik meccsem, óriási büszkeség, de a gyakorlatban nem változtat semmin. Érzelmesebb, büszkébb leszek, de minden találkozót ugyanúgy közelítek meg. Gyakorlatban csütörtökön Észtország ellen játszunk, de már a Bulgária elleni találkozóra fogunk összpontosítani. Ugyan sok mindenről még nem dönt ez a találkozó, hiszen csak az első selejtező lesz, de szeretnénk jól kezdeni. Az észtek ellen szeretném látni, a pályán hogyan működnek gyakorlatban az elképzeléseim, de arra is törekedni fogok, hogy ne terheljem túl a játékosokat – fogalmazta meg várakozásait Marco Rossi a telki edzőközpontban tartott sajtótájékoztatón. A kapitány magyarázatot adott arra is, miért hívta meg a válogatott keretébe a visszafogott teljesítményt nyújtó MOL Fehérvár FC két játékosát, Fiola Attilát és Nego Loicot.

– A Fehérvár küszködése már másfél éve tart, azóta már korábban is hívtam be Fiolát és Negót, kaptam is érte bírálatokat, aztán a válogatottban bizonyítottak a pályán. Fiola térdsérülése miatt visszatért a klubjába, Nego viszont velünk van. Meglátjuk, hogyan tud teljesíteni, mert azért nem ez a legjobb időszaka. De ne felejtsék el: Magyarország egy csapat. Ha úgy döntenék, hogy mindig külön-külön válogatom össze a játékosokat, és minden kezdőben öt-hat helyen módosítok, és új embereket rakok be, akkor nagyon sokat veszíthetünk a csapatszellemből, a csapatjátékból. Fennállna annak a kockázata, hogy már nem lennénk ugyanaz a csapat – vélekedett Rossi.

Bulgária, Szerbia, Montenegró és Litvánia a magyar válogatott ellenfelei a csoportban. Marco Rossi már boncolgatta az első, Bulgária elleni párharc mozgatóit.

– Vannak új elképzelések, és a játékosok vevők is rá, nagyon koncentráltak, látszik rajtuk a győzni akarás. Viszont egy percig sem szabad arra gondolnunk, hogy Bulgária védekezni jön ide. Nagy változásokon mentek át az új edzőjükkel, magasan letámadnak, presszionálnak. Az változhat a korábbi meccsekhez képest, hogy a labdabirtoklás fázisában meg kell próbálnunk kicsit másképp lehozni a játékot. De a rangosabb ellenfelek ellen is voltak már olyan szakaszok, amikor mélyebb védekezésre kényszerítettük őket. Bulgária papíron nálunk alacsonyabban taksált, de ettől még a három pontért jön Budapestre, úgyhogy olyan nagyon nem lesz más a játék képe, mint a Nemzetek Ligájában.
 

A válogatott 24 fős kerete: 

Kapusok: Demjén Patrik (Zalaegerszegi TE FC), Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Hegyi Krisztián (West Ham United – Anglia)
Védők: Balogh Botond (Parma – Olaszország), Botka Endre (Ferencvárosi TC), Lang Ádám (Omonia – Ciprus), Mocsi Attila (Zalaegerszegi TE FC), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Szalai Attila (Fenerbahce – Törökország)
Középpályások: Bolla Bendegúz (Grasshoppers – Svájc), Ferenczi János (Debreceni VSC), Kalmár Zsolt (Dunaszerdahelyi AC 1904 – Szlovákia), Kerkez Milos (AZ – Hollandia), Kleinheisler László (Panathinaikosz – Görögország), Nagy Ádám (Pisa – Olaszország), Loic Nego (Mol Fehérvár FC), Vécsei Bálint (Ferencvárosi TC)
Támadók: Ádám Martin (Ulszan Hyundai – Dél-Korea), Csoboth Kevin (Újpest FC), Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Németh András (Hamburger SV – Németország), Sallai Roland (SC Freiburg – Németország), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig – Németország), Varga Barnabás (Paksi FC)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában