32 iskola diákja sakkozott

2023.03.09. 09:37

Fehérvári dominancia a pepita táblán

Móron ültek asztalhoz a sakk diákolimpia Fejér megyei döntőjének versenyzői. A partik tétje az országos fináléba kerülés volt.

Ferencz Balázs

170 diák sakkozott a móri megyei döntőben

Forrás: Fehér Gábor

A megyei diákolimpia egyéni versenyét a Fejér Megyei Sakkszövetség az Erzsébet téri Művelődési Házban rendezte meg, amelyen az alsósoktól a középiskolásokig összesen 170 tanuló terelgette figuráit 32 Fejér vármegyei iskolát képviselve. A magas részvételi arány hűen tükrözi a sakk töretlen népszerűségét.

Az Élő-pontszámmal rendelkezők és az I-II. korcsoport 1-3. helyezett versenyzői jutottak az országos döntőbe, míg a többi korcsoportban a megyei döntő győztesei léphettek újabb szintet.  

Forrás: Fehér Gábor

A korábbi évekhez képest előretörtek a fehérvári iskolák, visszavették a vezető helyet a dunaújvárosi sakkozóktól. Nyolc fehérvári győzelem és öt dunaújvárosi siker mellett két gárdonyi, és egy-egy velencei, illetve csabdi iskolába járó tanuló nyerte meg korcsoportját. A vármegye sakk-szakembereit örömmel töltötte el, hogy nem koncentrálódnak egy-egy intézményre a sportág tehetségei, hiszen egyre több iskolában találni jó sakkozókat. A 17 csoport győzelmén 13 iskola osztozott. 

Forrás: Fehér Gábor

A gárdonyi Gárdonyi Géza Általános Iskola, a dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola, és a székesfehérvári István Király Általános Iskola, valamint a Teleki Blanka Gimnázium ért el két bajnoki címet. Az egy győztest adó iskolák: Csabdi, Petőfi Általános Iskola;  Dunaújváros, Pannon Gimnázium, Petőfi Általános Iskola, Széchenyi I. Gimnázium; Székesfehérvár, Kodolányi Gimnázium, II. Rákóczi F. Általános Iskola, Széchenyi Technikum, Vasvári Pál Gimnázium; Velence, Zöldliget Általános Iskola. Az országos döntőket áprilisban rendezi a Magyar Sakkszövetség.

Forrás: Fehér Gábor

A győztesek korcsoportonként:

Tári Árpád (I. kcs., Velence, Zöldliget), Rómann Márk Patrik (II. kcs., Székesfehérvár, Rákóczi), Szilágyi Kamilla (I. kcs., Gárdony, Gárdonyi), Hajnal Kitti (II. kcs., Dunaújváros, Móricz), Bíró Dávid Benedek (A III. kcs., Csabdi, Petőfi), Szabó-Tóth Gábor (A IV. kcs., Gárdony, Gárdonyi), Tancsa Tamás (A V. kcs., Dunaújváros, Pannon), Bernáth Bence (A VI. kcs., Székesfehérvár, Kodolányi), Horváth Gréta (A V. kcs., Dunaújváros, Petőfi), Molnár Kiara Rózsa (A VI. kcs., Székesfehérvár, Teleki), Farkas Zalán (B III. kcs., Székesfehérvár, István Király), Kizman Ádám Iván (B IV. kcs., Székesfehérvár, Teleki), Alonso-Ibarra Emilio (B V. kcs., Székesfehérvár, Vasvári), Körtélyesi Richárd (B VI. kcs., Székesfehérvár, Széchenyi), Deák Kira (B III. kcs., Székesfehérvár, István Király), Törő-Suga Zóra (B IV. kcs., Dunaújváros, Móricz), Marosi Dóra Petra (B V. kcs., Dunaújváros, Széchenyi).

Forrás: Fehér Gábor

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában