Jégkorong

2023.03.02. 11:25

Egy győzelem, egy vereség

Az Andersen Liga elődöntőinek első mérkőzésén a DAB-ASP hosszabbítás után szenvedett vereséget a MAC Ikonok csapatától, míg a Worm Angels ugyancsak a ráadásban, de kiharcolta a győzelmet az UNIGyőr ETO HC ellen.

Káldor András

A DAB-ASP támadója, Marosi Máté a fővárosi bekkek szorításában

Fotó: Anda Fábián

A múlt hét végén lejátszották az Andersen Liga-negyeddöntőjének függőben maradt párharcainak utolsó meccseit. A Goodwill Pharma Szeged hiába vezetett 2-0-ra az első és a második harmad után is, a Worm Angels többek között Hamvai Szilárd mesterhármasának köszönhetően fordított és 4-2 nyert. Majd a másik dunaújvárosi együttes is bejuthatott az elődöntőbe, a DAB-ASP az FTC-Telekomot látta vendégül, és 4-2-re győztek. Ezzel kialakult az elődöntők párosítása, ahol az alapszakaszgyőztes UNI Győr ETO HC az ötödik kiemelt Worm Angelsszel, míg a szezon első részében második DAB-ASP a harmadik MAC Ikonokkal mérheti össze erejét az egyik fél harmadik sikeréig..
DAB-ASP – MAC Ikonok 4-5 (2-0, 1-1, 1-3, 0-1) – h.u.
Dunaújváros, 34 néző
Vezette: Babic, Tóth R., Dorner, Kis-Király
DAB-ASP: Valenta – Gebei B., Jadlószki (1), Azari 1, Ráduly 1, Tamás (2) – Piszmann M., Sinodkin, Marosi (1), Piszmann S., Strenk 1 (1) – Szénási, Domokos 1, Nemcsev, Zaharevics (1). Vezetőedző: Sami Tuomisoja
MAC Ikonok: Gadácsi – Horváth D. (2), Vajda T., Jászai, Németh Á. 2, Tornyai M. (1) – Oroszi, Vajda Zs. 2, Eperjessy 1, Körösi (1), Szlépka (1) – Bíró G., Korbuly, Bata, Dózsa, Nagy A. Vezetőedző: Kedves Péter Ferenc
Kiállítások: 39, ill. 41 perc
Kapura lövések: 47-55
Gól emberelőnyből: 10/1, ill. 6/0
A 25. perc végén már 3-0-ra vezetett a házigazda, és úgy tűnt semmi nem veszélyezteti győzelmüket. A harmad közepén szépített a MAC Ikonok csapata, majd a záró húsz percben zsinórban háromszor vették be Michael Valenta ketrecét, és ezzel fordítottak. Nagy erőket mozgósított ezután a DAB-ASP, ennek meg is lett az eredménye, mert az 59. percben Ráduly Szabolcs hosszabbításra mentette a találkozót. Más kérdés, hogy még három perc sem telt el a ráadásból, amikor Vajda Zsolt megszerezte a győztes vendég-találatot.
UNI Győr ETO HC - Worm Angels 3-4 (1-0, 2-2, 0-1, 0-1) h. u.
Győr, 88 néző
Vezette: Máhr-Stumpf, Soós, Balla, Balázsi
UNI Győr ETO HC: Szeles – Majoross B, Taródi, Almási (2), Makovics 1, Nagy M (1) – Guszarov, Tiasin, Horváth R., Karpov, Nyeszterov 1 (1) - Láday B., Szalai D., Koczkás, Lévai, Sipák – Popper, Marth 1, Vojnits. Vezetőedző: Vladimir Matejov
Worm Angels: Pinczés B. – Bontovics, Lencsés (1), Gebei G. 2 (2), Hamvai 2 (1), Németh P. (1) – Hüffner, Jobb, Szepessy B., Szepessy M. (1), Tarcsi – Bába, Kis, Horváth G. Vezetőedző: Láng Zoltán
Kiállítások: 2, ill. 6 perc
Kapura lövések: 35-43
Gól emberelőnyből: 3/0, ill. 1/1
Hasonlóképpen az újvárosi mérkőzéshez, itt is három góllal elhúzott a 26. percre a Győr, és csak utána eszmélt, és szedte össze magát a Worm Angels gárdája. Gebei Gergely gólja a második harmad utolsó percében lőtávolon belülre hozta az újvárosiakat, majd az 52. percben Hamvai kiegyenlített. A hosszabbításban ismét Gebei G. villant, és zárta le a találkozót.

Az elődöntők második mérkőzéseire szombaton kerül sor.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában