Emléke örökké él

2023.03.24. 12:17

14 éve már, hogy az égi válogatott tagja a legendás 19-es, ifj. Ocskay Gábor

2009. március 25-e fekete nap volt a magyar jégkorong, és a fehérvári sport életében is, hiszen ezen a napon érkezett a tragikus hír, hogy ifj. Ocskay Gábor elhunyt.

Beke Zsombor

ifj. Ocskay Gábor (kékben) 14 éve hunyt el

Forrás: Szabó Miklós / NSO Archív

Kiscsicsónak – ahogy sokan szólították – példátlan pályafutás áll a neve mellett, a válogatott mezt 186 alkalommal húzhatta magára. A nemzeti csapatot társaival együtt 2008-ban olyan magasságokba repítette Szapporóban, ahol még a magyar jégkorong nem járt, Pat Cortina irányításával feljutott a legjobbak közé, az A-csoportba a válogatott. Sajnos azonban a siker jutalmát, az elit-világbajnokságot már nem élhette meg Ocskay Gábor. 

A 33 éves korában elhunyt támadó a klubhűség megtestesítője volt, hiszen az Alba Volánon kívül más csapat mezét nem öltötte magára, a kék-fehérekkel pedig szintén nagy utat járt be, hiszen a magyar bajnoki címek mellett a Kontinentális Ligában, majd az EBEL-ben is segítette szeretett egyesületét. Ifj. Ocskay Gábor megkerülhetetlen a magyar és a fehérvári jégkorong kapcsán, a csapat otthona, azóta is az ő nevét viseli, ahogy az Ifjabb Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia és a FEHA19 fiataljai, valamint a Hydro Fehérvár AV19 jégkorongozói is nap mint nap próbálnak méltók lenni arra az örökségre, amit hagyott nekik a kiváló játékos. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában