Foci

2023.02.09. 12:24

Vége az iváncsai álomnak - Hiába az előny, a végén kiestek

A labdarúgó MOL Magyar Kupa nyolcaddöntőjében az NB III Közép-csoportjában listavezető, az előző körben a legutóbbi győztes Ferencvárost búcsúztató Iváncsa az NB II-ben 11. helyezett Budafoki MTE ezúttal nem tudott csodát tenni, egygólos vereséggel zárt.

Káldor András

Az iváncsai Cseszneki Richárd (fehér) két védő közül próbál kibújni

Fotó: Kricskovics Antal / Fejér Megyei Hírlap

Nagy volt a várakozás Iváncsán, ami érthető is, hiszen a piros-fehérek október közepén, a Magyar Kupa előző körében a címvédő Ferencváros ellen kivágták a rezet, és nagy meglepetésre tovább léptek a legjobb 16 együttes közé. A sorsolás után természetesen elindultak a találgatások, volt, aki sima iváncsai továbbjutást jósolt a Budafoki MTE-vel szemben, ám akadtak olyanok, akik tamáskodva fogadták a párosítást, azzal a megjegyzéssel, hogy „kigyullad a piros lámpa”, azaz kiejti őket magasabb osztályú ellenfelük.  

Tóth András az Iváncsa mestere és Mátyus János a vendéget trénere, a kilencvenes években többször farkasszemet nézhetett a Vasas, illetve a Kispest-Honvéd színeiben, mindketten játszottak már kupadöntőt, sőt Mátyus 1996-ban aranyérmes lett a piros-feketékkel. Így aztán ők igazán átérezhették, és jelezhették tanítványaiknak, hogy milyen is egy igazi kupafinálé, amelyért érdemes küzdeni.  

Mindenesetre úgy indult a mérkőzés, hogy kis híján már a 2. percben előnyhöz jutottak a vendégek, mivel bevette Varga Bence kapuját Fótyik Dominik, és csupán Zierkelbach Péternek köszönhette az Iváncsa, hogy ez nem történt meg, mert szabálytalanság miatt nem adta meg a találatot a játékvezető. Ez intő jelként hatott, mert ezután összekapták magukat Tóth András vezetőedző tanítványai, és elkezdtek játszani, több lehetőség is adódott előttük. A 40. percben sikerült előnyhöz jutniuk egy formás akció végén az új szerzemény, Bányai Péter vette be a kaput.  

A szünetben hármat cserélt a Budafok, amely az elsőhöz hasonlóan a második félidőt is jobban kezdte, és az 54. percben szögletből Jagodics Márk fejesével sikerült egyenlítenie. A folytatásban egyre veszélyesebb helyzeteket dolgoztak ki, úgy nézett ki, mintha a házigazdák elkészültek volna erejükkel, majd a 81. percben Jagodics M. beadása után Beke Péter beállította a végeredményt (1-2). A hajrában próbált mindent egy lapra feltéve támadni az Iváncsa, a piros-feketék védelme azonban biztos lábakon állt, így megőrizték az előnyt és sikerünknek köszönhetően bejutottak a legjobb nyolc közé.  

- Nem kezdtünk jól, de aztán belejöttünk a meccsbe, és amellett, hogy megszereztük a vezetést, az első félidőben el is dönthettük volna a párharcot. A szünet után először rögzített játékhelyzet után kaptuk gólt, és ez igazán fájó pont számomra. Nagyon csalódott vagyok, hiszen hiába játszottunk jól, nem jutottunk tovább. - fogalmazott Tóth András.

- Tipikus kupacsata volt! A hazaiak az első félidő második felében ránk erőltették akaratukat, és nem volt érdemtelen, hogy megszerezték a vezetést. A szünetben hármat cseréltem, taktikai változtatásokat hajtottam végre, illetve kellett néhány lelkesítő szó is – ezek eredményeként fordítottunk, s megérdemelten nyertünk. – értékelt Mátyus János.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában