Foci

2023.02.03. 11:41

Kiköszörülni a siófoki csorbát

A Merkantil Bank Liga NB II. 22. fordulójában emberes összecsapás vár vasárnap 14 órakor az AFC Csákvár csapatára a tabellán őket szorosan üldöző Soroksár SC ellen.

Káldor András

Küzdelmes mérkőzést játszottak a csapatok augusztusban, Soroksáron

Fotó: Kricskovics Antal

Korántsem biztos, hogy megtartották jó emlékezetükben a csákvári labdarúgók a két csapat, még augusztus közepén lejátszott összecsapását. A 2-2-es végeredménnyel zárult találkozón ugyanis idejekorán, már a 3. percben előnyhöz juttatta a csákváriakat Kártik Bálint – aki eligazolt, és tavasszal már a PMFC-t erősíti – ezt kiegyenlítette Lovrencsics Balázs, de Vaskó Tamás fejesgólja után újfent vezetett az AFC. Majd jött a hatperces hosszabbítás, melynek az utolsó pillanataiban óriási tömörülés volt a tizenegyes pontnál, Kékesi Alexander elesett, Zimmermann Márió játékvezető pedig büntetőt ítélt. Lőrinczy Attila tizenegyesébe ugyan beleért Auerbach Martín, de a kezéről a bal sarokba pattant a labda. Ezzel lett 2-2.     

A tavalyi idényben Csákváron gólokban gazdag kilencven percet játszottak a felek, akkor 4-3-ra a házigazdák győztek, míg a visszavágón a Soroksár SC kerekedett felül 2-0-ra.  

Abban megegyezik mindkét csapat mérlege, hogy a tavaszi rajtot elrontották múlt vasárnap, a Soroksár SC a listavezető DVTK ellen szenvedett kiütés vereséget hazai pályán (0-5), az AFC Csákvár pedig a BFC Siófoktól kapott ki 2-0-ra. A tabellán az AFC Csákvár a 8., míg a Soroksár SC a p. helyen várja a folytatást, minden mutatóban azonos a mérlegük, csak a kapott gólok számában állnak jobban a sárga-kékek.
Tóth Balázs, a csákváriak vezetőedzője természetesen egyáltalán nem repesett az örömtől, és ennek hangot is adott. 

- Nagy pofonba szaladtunk bele. Könnyű gólokat kapva három pontot ajándékoztunk a Siófoknak. Semmi előjele nem volt, hogy ilyen visszafogott teljesítményt nyújtunk a bajnokin. A kecskeméti főpróbán kimondottan jól játszottunk, talán az a teljesítmény el is altatta, túlságosan megnyugtatta játékosainkat. Pedig tudtuk, hogy mit játszik a Siófok, megbeszéltük, mit, hogyan kell csinálnunk, ehhez képest olyan elemi hibából kerültünk hátrányba a találkozó elején, melyet az utánpótlás bajnokságokban is góllal büntetnek. Lehet, hogy akkor sem szereztünk volna gólt, ha nincs ez az elemi hibánk, de az biztos, hogy teljesen más lett volna a meccs képe, mindkét csapat mást játszott volna. A hátrányt követően elveszítettük a kontrollt, nem nyertünk párharcokat, s hiába akadt lehetőségünk a gólszerzésre, kihagytuk helyzeteinket. Most ebből a pofonból kell felállnunk vasárnapig. A Soroksár hozzánk hasonlóan vereséggel rajtolt, azaz különös jelentőséggel bír, hogy melyikünk gyűjti be a három pontot.    

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában