Kettős győzelem

2023.02.25. 20:10

Hatalmas siker, a DFVE ott lesz a BL négyes döntőjében!

A DFVE vízilabdacsapata a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján sem vett vissza, és kettős győzelemmel bejutott a sorozat négyes döntőjébe.

Beke Zsombor

Volt ok az örömre, hatalmas sikert ért el a DFVE

Forrás: Szabó Miklós / NSO

A Dunaújváros jó helyzetből várhatta a visszavágó, hiszen idegenben négy góllal, 13-9-re sikerült megvernie spanyol riválisát. Az azóta eltelt időben azonban a bajnokságban két mérkőzésen csak egy pontot gyűjtött Mihók Attila együttese, így kellő óvatossággal várták a hazai a BL-visszavágót. A találkozót a Mediterrani kezdte jobban, négy perc után 2-0-ra vezettek a vendégek. A kisszünet előtt jókor jött Horvát Brigitta gólja, így egy kis lélegzethez jutott a DFVE. A második negyed elején Munoz megint kettőre növelte a spanyolok előnyét, Mahieu és Garda gyorsan egalizált, így összesítésben visszaállt a négygólos különbség, a félidőre már hazai előnyel mentek a csapatok, Szabó találatával 5-4-re vezetett a Fejér megyei gárda. 

A harmadik negyed is szoros küzdelmet hozott, az első mérkőzéssel ellentétben nem tudott meglépni a Dunaújváros, az utolsó nyolc percre 6-6-al fordultak a felek. Crevier beköszönt, így újra vezetett a Mediterrani, de ennyi is volt a spanyolok öröme szombatra, ugyanis a DFVE megrázta magát Horváth, Garda, valamint Dobi vezérletével megfordította a találkozót, két perccel a vége előtt 9-7-re módosult az állás. Crespi még eredményes volt, de a lényegi kérdéseken ez már nem változtatott, a Dunaújváros bejutott a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe.

Dunaújvárosi Főiskola – CE Mediterrani (spanyol) 9-8 (1-2, 4-2, 1-2, 3-2)
Gólszerzők: Garda 3, Dobi 2, Horváth B. 2, Mahieu, Szabó N., ill. Crespi 3, Crevier 3, Munoz, C. Espar
Továbbjutott: Dunaújváros, kettős győzelemmel.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában