Garda értékel

2023.02.15. 15:00

Hasonló teljesítményre építene a visszavágón a DFVE

Az elmúlt héten két komoly kihívás állt a DFVE női vízilabdázói előtt. A fiatal csapat a bajnoki rangadón nagy csatában kikapott a Ferencvárostól, a hétvégén azonban a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében CE Mediterrani ellen bravúrosan nyert idegenben.

Beke Zsombor

Garda (labdával) szerint a visszavágón is hasonló koncentrációra lesz szükség

Forrás: Szabóné Zsedrovits Enikő / DH

A Ferencváros elleni bajnokin, a két veretlen csatájából vesztesen jött ki a DFVE. A Fejér vármegyeiek rosszul kezdtek akkor, de utána utolérték az ellenfelüket, az utolsó negyedben 7-7- is volt az állás. A végjátékból azonban az FTC jött ki jobban.

– A Fradi ellen nagyon rosszul kezdtünk, a védekezésünk nagyon nem állt össze, a blokkok sem úgy működtek, ezáltal Laura is sokkal kiszolgáltatottabb helyzetbe került. Amint összeálltunk hátul, máris elkezdtünk felkapaszkodni. A Bajnokok Ligájára a blokkok és a védekezésünk is teljesen a helyére kerültek. Talán a fórkihasználásunkban is jobb volt a bajnokihoz képest – mondta lapunknak Garda Krisztina, a Dunaújváros csapatkapitánya. 

Szombaton pedig Spanyolország felé vette az irányt Mihók Attila együttese. A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében a Mediterrani volt az ellenfél. A találkozót végig uralta a DFVE, és bár volt nagyobb a különbség is két gárda között, végül 13-9-es magyar sikert hozott a mérkőzés. 

– A teljesítményünk abból a szempontból nem lepett meg, hogy ebben a szezonban már többször sikerült összeszedetten és jól játszani elől és hátul is. Az, hogy ez egy négygólos győzelemre volt elég, nagyon biztató. A Mediterrani egy erős csapat, nem véletlenül jutottak el a legjobb nyolc közé. Nyilván azt is tudjuk, hogy azért ők nem a Sabadell, vagy a Mataro, akik most jelenleg is a top csapatok közé tartoznak Spanyolországban. Bíztam benne, hogy jó játékkal előnybe kerülhetünk a visszavágóra. Attól függetlenül, hogy most négy góllal sikerült nyernünk, még messze van ennek párharcnak a vége. Vissza van még négy negyed, mi nyolc játékrészben gondolkodunk. Bízom benne, hogy nem arra építünk majd, hogy mi négy góllal nyertünk kint, mert nem szabad a négygólos előnyre építve játszanunk, mivel akkor gyorsan le tudják majd dolgozni a spanyolok a hátrányt.

Fontos lesz, hogy a nyáron megfiatalodott társaság mentálisan erős maradjon, hiszen az előny bár megnyugtató, a párharcnak még közel sincs vége. Garda rávilágított, hogy az első összecsapás eleje is alakulhatott volna másképp.

– Az odavágó úgy kezdődött, hogy egy ötméterest kihagytak, volt néhány olyan lövésük is az elején, hogy ha netán máshogy áll a védekezésünk, vagy Laura nem úgy véd a kapuban, akkor bizonyos szituációkból gól is lehetett volna és máshogy kezdődhetett volna a találkozó. Azt szeretném, ha hazai medencében is ugyanúgy koncentráltan, stabil teljesítményt nyújtva játszunk – nyilatkozta Garda. – Edzettünk annyit, hogy fizikálisan bírjuk. Inkább azt gondolom, hogy mentálisan nehezebb, hiszen egy keményebb meccs iszonyatos koncentrációt igényel, amit ha nem tud az ember kipihenni és visszatölteni, akkor az okozhat hullámvölgyet. Szerintem jól állunk ebből a szempontból, nyilván sokat segít, hogy a mérkőzések nagy részét meg tudjuk nyerni és boldogan megyünk haza az uszodából. A visszavágót illetően abban bízom, hogy ugyan mindenki tisztában van az eredménnyel, de így is tudjuk azt a tendenciát mutatni, amit a bajnokikon is többé-kevésbé sikerül. Tehát nem az eredmény, hanem a jó játék a lényeg, hiszen ha ez utóbbi megvan, akkor nem lehet baj. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában