Nagyon sokba kerülhet még ez a vereség

2023.02.03. 21:48

A Hydro Fehérvár AV19 közvetlen riválisától kapott ki hazai jégen, egyre távolabb kerül a legjobb hat

A Hydro Fehérvár AV19 az EC-KAC együttesét látta vendégül az ICEHL-ben péntek este.

Beke Zsombor

Kemény rangadót vívott egymással a Fehérvár (kékben) és a Klagenfurt

Fotó: Soós Attila

Igazi hatpontos mérkőzés várt a Volánra, hiszen a biztos playofott érő hatodik pozíciótól hat pontra állt 40 lejátszott mérkőzés után a Fehérvár, a KAC pedig vetélytárs, egy hazai győzelem azt jelentette volna, hogy egy pontra olvad az osztrákok előnye a hetedik helyen. Kevin Constantine ismét több hiányzóra nem számíthatott, sérülés miatt Alex Petan, Henrik Nilsson, Brett Findlay és Magosi Bálint sem állt a szakmai stáb rendelkezésére, míg Szabó Dániel betegség miatt hiányzott. A találkozó előtt átadták a január hónap legjobb játékosának járó díjat, az elismerés Hári Jánosé lett.
Hatalmas lendülettel kezdte a mérkőzést a Fehérvár, Campbell távolról, majd Sarauer és Leclerc közelről tette próbára Dahmot. A nyomás pedig alig két perc után góllá érett, Mihály lőtte ki szépen a rövid felsőt, 1-0. Az első komolyabb klagenfurti lehetőségre majdnem öt percet kellett várni, de Bukarst lövését védte Horváth. Kiegyenlítettebbé vált a találkozó, tizenegy és fél perccel a játékrész vége előtt a KAC egyenlített, Witting bombázott a kapuba, 1-1. Nem vetette vissza a bekapott gól a kék-fehéreket, két perccel később beszorította ellenfelét a Volán, Horváth Milán pedig a kapu jobb alsó sarkába lőtt, 2-1. Újra nyomott a Fehérvár, Bartali és Vértes kettő az egy ellen indult meg, de utóbbi kihagyta a ziccert. Mindössze nyolc másodpercen múlt, hogy ne előnnyel menjen a szünetre Kevin Constantine együttese, Horváth Dominikről csorgott le rosszul egy korong, Lessio pedig köszönte szépen és a félig üres kapuba pofozta a pakkot, 2-2.
A második harmadot aktívan kezdte a Klagenfurt, és bár két helyzetet megúszott a Fehérvár, a harmadikat már nem, Zalewski volt eredményes, 2-3. Visszavette az irányítást a Volán, Leclerc lövését tolta fel Dahm. A harmad derekén kettőre nőtt a vendégek előnye, Zalewski lövése Horváth Milán botján változtatott irányt, Horváth Dominik már nem tudott reagálni, 2-4. Terbócs majdnem rögtön tudott válaszolni, de Dahm védte a ziccert. Hét perccel a vége előtt nagy ijedtség lett urrá az osztrákok kispadján, az egyik vendég játékos egy ütközés után rosszul lett, szerencsére gyorsan megállt a játék és a mentők, valamint az orvosi stábok gyorsan a segítségére siettek. A folytatásban bár emberelőnyben is támadhatott az AV19, nem sikerült közelebb zárkózni. A harmad végén kissé elszabadultak az indulatok, Mihály és Postma akaszkodott komolyabban össze, a bunyóból a magyar hokis jött ki győztesen.
A harmadik harmad elején próbált tempót diktálni a Volán, aztán emberelőnybe is került a gárda. A fórban jól járt a pakk, Kuralt pedig értékesíteni tudott egy kipattanót, 3-4. Nyomták a kék-fehérek, a  játékrész felénél ismét öt a négy ellen jöhettek Háriék, de ezzel az eséllyel nem sikerült élni. Egyre feszültebbek voltak a csapatok, a hazaiak mindent megpróbáltak az egyenlítés érdekében. A végén levitte kapusát is Kevin Constantine, de nem sikerült egalizálni, a KAC elvitte mind a három pontot.
jegyzőkönyv

Hydro Fehérvár AV19 – EC-KAC 3-4 (2-2, 0-2, 1-0)
Székesfehérvár, 2300 néző. V.: Hronsky, Zrnic, Hribar, Váczi.
AV19: Horváth D. – Fournier, Capmbell (1), Erdély, Hári (1), Kuralt 1 – O’Brian,Donaghey, Leclerc, Sarauer, Ambrus G. – Stipsicz (1), Horváth M. 1, Vértes (1), Bartalis (1), Terbócs – Csollák, Rétfalvi, Németh, Mihály 1. Vezetőedző: Kevin Constantine.
KAC: Dahm – Jensen (1), Unterweger, Ganahl, Ticar, Hundertpfund (1) – Postma, Strong, Bukarts (1), Lessio 1, Fraser – Maier, Steffler, Kraus, Zalewski 2, Hochegger – M. Witting 1, Gomboc (1), S. Witting. Vezetőedző: Petri Mattikainen.
Kiállítások: 7, ill. 13 perc.
Kapura lövések: 33-30.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában