Hosszabbításban dőlt el

2023.02.08. 21:31

A FEHA19 elvette a Debrecen pályaelőnyét!

Az Erste Liga playoff-kvalifikációjában a FEHA19 a DEAC vendégeként lépett jégre.

Beke Zsombor

Márkus Levente (fehérben) több nagy védést is bemutatott

Forrás: DEAC

DEAC – FEHA19 1-2 (0-1, 0-0, 1-0, 0-1) – h.u.

Debrecen, V.: Németh, Pálkövi, Vincze, Kis-Király.

DEAC: Hetényi – Jakabfy, Zalamai, Dalecky (1), Mihalik 1, Spirko (1) – Bukor, Vokla, Izacky, Novotny, Révész – Smirnov, Sosunov, Kozma, Sági, Versich – Borbát, Mazzag. Vezetőedző: György József.

FEHA19: Márkus – Mingazov, Reiter, Cizas, Mokshantsev, Ambrus Cs. – Rachinskiy, Dobmayer, Rétfalvi, Zohovs 1, Keceli-Mészáros – Csollák, Dolinar (1), Dobos 1, Fekete, Németh Z. – Salamon, Györffy, Balasits, Dézsi, Farkas. Vezetőedző: Anatoli Bodanov.

A mérkőzést bátrán kezdte a FEHA19, az első helyzet a vendégek előtt adódott, Cizas tört kapura, de Hetényi védeni tudott, a túloldalon rögtön jött a válasz, Novotnyi kísérletét kellett hárítania Márkusnak. Öt és fél perc után emberelőnybe került a Fehérvár, de nem sikerült megszerezni a vezetést. Öt az öt ellen Révész próbált egy lecsorgó pakkot belőni, de Márkus az útját állta, aztán Csollák szép cselek után tette próbára Hetényit. A harmad derekán megszerezte a vezetést a FEHA19, Dobos csapott le egy elhagyott korongra, majd kissé ütemtelenül távolról szépen kilőtte az alsó sarkot, 0-1. Öt perccel a játékrész vége előtt Izacky léphetett ki, de Márkus bravúrral hárított. 

A második harmad Vokla távoli kísérleteivel indult. Fölénybe került a DEAC, Smirnov a kék vonal környékéről kínálta meg Márkust. Később már a találkozón harmadik alkalommal került emberelőnye Anatoli Bogdanov együttese, Csollák előtt adódott helyzet, de Hetényi védeni tudott. Majd a Debrecen is öt a négy ellen támadhatott, de csak Zalamai távoli bombájában volt veszély. A fórok után jóval kiegyenlítettebb játékot láthattak a nézők, a játékrész végén Sági és Révész került nagy helyzetbe, de Márkus mindkét alkalommal hárított. 

A harmadik harmad elején kettős előnyben támadhatott a DEAC több mint egy percig, Izacky több ízben is veszélyeztetett, de vagy a vas, vagy Márkus hárította a lehetőséget. Tartotta magát a FEHA19, sőt benne volt a levegőben a második fehérvári gól is. Nyolc perccel a vége előtt ismét fórban jöhettek a hazaiak, de ezt is kivédekezték a vendégek. Nyomott a Debrecen és a fölény góllá érett, Mihalik egalizált két és fél perccel a vége előtt, 1-1.
Jöhetett a hosszabbítás, amely fehérvári helyzetekkel kezdődött, majd Novotny hagyott ki egy megítélt büntetőt. Tartotta a lépést a debreceniekkel továbbra is a FEHA19, Hetényinek többször is bravúrt kellett bemutatnia. Nyolc és fél perc után megszerezte a mindent eldöntő találat a Fehérvár, Zohovs lódult meg és mattolta a komplett hazai védelmet. A kék-fehérek elvették a pályaelőnyt, folytatás csütörtökön szintén Debrecenben.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában