Bátran birkóztak

2023.01.24. 13:44

Osztrák szőnyegen harcoltak az enyingiek

Ausztriai megmérettetéssel kezdte a téli felkészülést az Enyingi VSE birkózó csapata. Piros Tibor tanítványai remekeltek Steinbrunnban.

Ferencz Balázs

Szlovák és osztrák birkózókkal találkoztak az enyingi fiatalok (b-j): Rafael Krisztián, Bocskai Botond, Papp Ábel, Papp Áron, Erdősi Krisztofer, Kovács Kornél, Biró Gergő, Piros Tibor edző.

Forrás: Enyingi VSE

Az enyingi birkózópalánták számára a területi- valamint az országos bajnokág az idei kiemelt verseny, ezekre készülnek már január elejétől az Enyingi VSE sportolói.

Nemzetközi porondon adtak számot jelenlegi tudásukról és formájukról Piros Tibor tanítványai. Az ausztriai Steinbrunnban hét Fejér vármegyei versenyző lépett szőnyegre. Minden korosztályban megmérettetek az enyingi fiatalok, a gyermek 1 (8-9 évesek), a gyermek 2 (6-7 évesek), a diák 2 (10-11 évesek) és a diák 1 (12-13 évesek) korcsoportban is keresték a fogásokat.
A gyerekek csak szabadfogásban birkóztak, míg a diák korosztály kötöttfogásban is indulhatott. A diákoknál az aktuális nemzetközi versenyszabályok voltak érvényesek, azonban a gyerekeknél a helyszínen módosítottak a kiíráson, és az első tus után tovább küzdhettek a felek. Azaz a kétvállas leütést követően nem ért véget a mérkőzés, hanem +5 pontot kapott a sikerrel járt versenyző, s folytatódott tovább a küzdelem. A 2 percen át tartó, szünet nélküli mérkőzést két tussal vagy 15 pontnyi különbséggel lehetett megnyerni. 

Az Enyingi VSE birkózói izgatottan és nagy várakozással vetették bele magukat a nemzetközi küzdelmekbe. De ez nem nyomta rá bélyegét a szereplésükre, remekeltek a srácok.
Gyermek korosztályban Papp Ábel és Erdősi Krisztofer aranyérmes lett.
Diák korosztályban Papp Áron és Kovács Kornél aranyérmet szerzett, míg Bocskai Botond és Rafael Krisztián ezüstérmesek lettek, Biró Gergő a dobogó harmadik fokára állhatott fel, így bronzérmet hozhatott haza.

 - Nagyon jó látni a gyerekek fejlődését versenyről versenyre. Még engem is megleptek hogy mennyire kitartóan és fegyelmezetten küzdöttek itt. Őszintén szóval jó érzés volt látni, ahogy odatették magukat és az újonnan tanult fogásokat bátran elkezdték érvényesíteni. Például Papp Áron 5 pontos szaltója hihetetlen volt. Nagyon ügyes volt mindenki - értékelt Piros Tibor, az Enyingi VSE vezetőedzője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában