2023.01.02. 07:30
Barzsó Henrietta címvédésre készül 2023-ban
A Sárosdi Animal SE szkanderosa, Barzsó Henrietta mozgalmas évet tudhat maga mögött. Az asztal mellett megannyi sikert elért 2022-ben, pedig jó néhány nehézség hátráltatta az óesztendőben.
Barzsó Heni (balra) nyolc aranyérmet gyűjtött 2022-ben
Forrás: Barzsó Henrietta
Sűrű esztendő áll Barzsó Henrietta mögött, összesen 12 érmet szerzett, nyolc aranyat, négy ezüstöt. Az év csúcspontja számára egyértelműen az Európa-bajnokság volt, de a szép teljesítmény magánéleti örömök is érték a fiatal szkanderest.
– Ami rögtön az eszembe jut az év kapcsán, az az Európa-bajnokság, az egyik legbüszkébb vagyok arra az eredményre, végre sikerült nem csak dobogóra állnom, hanem aranyérmet is szerezni a kontinenstornán. Januárban rögtön két aranyérmet szereztem, majd jött az ob és a nemzeti bajnokság, ahol szintén első lettem. Aztán jött a már említett Eb, ahol egy arannyal és egy ezüsttel zártam. Később Judgement Dayen is hasonló mérleggel zártam. Sajnos a világbajnokságra nem tudtam kijutni, mivel nagyon drága lett volna, nem kaptunk rá támogatást. De jövőre szeretnék mindenképpen részt venni ezen a versenyen is majd – emlékezett vissza az évére lapunknak Barzsó Henrietta. – Magánéletemben is fontos változások következtek be év közben, elköltöztem a szüleimtől Székesfehérvárra, elkezdtem egy önálló életet, megismerkedtem a párommal. Sűrű és eseménydús évem volt. Sajnos egy-két versenyem az idén kimaradt közben, de a legtöbb megmérettetésen ott tudtam lenni.
Nagyszerű eredmények, pedig már évek óta küszködik sérüléssel a szkanderes. Ennek ellenére az érmek száma folyamatosan nő, februárban pedig egy komoly mérkőzés vár Barzsóra.
– A jobb kezem 2015-ben sérült meg, és azóta sem száz százalékos sajnos, nem igazán jött helyre. Az Eb-n még jobban lesérült, úgyhogy ezt még most is érzem, nem tudom, valaha helyre jön-e majd. Egyébként ez elég nagy akadályt jelent a felkészülésben és a versenyeken is, próbálok nem rá gondolni és mellőzni ezt a fajta fájdalmat. Egyébként részleges szalagszakadásom van a jobb kezemben, majd a vállamban is lett egy szakadás, úgyhogy több helyen is fáj, de van olyan nap, amikor egyáltalán nem érzem. Időjárás-változásra viszont érzékeny – nyilatkozta a szkanderes, majd kitért a februári megmérettetésre. – 2023 februárjában lesz egy szuper meccsem, kihívták Svájcban, egy tizenegyszeres világbajnok lesz az ellenfelem. Az új évet így igen erősen fogom kezdeni, januárban országos bajnokság, majd utána megyek erre a szuper meccsre. Jobb kézzel versenyzem majd, sajnos az ilyen típusú találkozók mindig ezzel a kézzel zajlanak, így egy kicsit hátrányból indulok majd, a bal kezem erősebb. Tervben van az is, hogy közben a Világkupán elindulok a másik kezemmel, mert ugyanott lesz egy verseny is.

Az idei évben kiderült, hogy Barzsó Henriettának gluténérzékenysége van, úgyhogy az asztalon az ellenfelekhez, az asztalon kívül pedig új étrendhez is kellett szoknia.
– Az Eb előtt már egyszer rosszul lettem, ami novemberben ismét megtörtént, kiderült, hogy gluténérzékenység okozta a rosszulléteket. A kontinenstorna után tíz kilót híztam, de az egy hónap alatt lement rólam, étrendet váltottam, még próbálkozom megszokni és kísérletezni, ugyan drágábbak a hozzávalók, de nem rosszabbak az ételek. Nehéz hozzászokni, gluténos dolgokkal ugye nem lehet együtt tárolni az alapanyagokat, másik edényeket is kellene használni a főzéshez.
Az új év terveiből természetesen nincs hiány.
– 2023-ban szeretném megvédeni az Európa-bajnoki címemet, illetve a világbajnokságon is szeretnék ott lenni és dobogóra állni. Mindent megteszek, hogy ez minél magasabb foka legyen a pódiumnak, edzek, gyakorlok és remélem, a befektetett munka meghozza majd a gyümölcsét.