19.45-kor döntő!

2023.01.29. 15:47

2019 után nyerne ismét aranyat a Fehérvár

A Hydro Fehérvár AV19 az Újpest 6-1-es legyőzésével bejutott a Magyar Kupa fináléjába. Az aranyért a Budapest Jégkorong Akadémia HC gárdáját kell megverniük Bartaliséknak.

Beke Zsombor

Bartalis István (fehérben) bízik az aranyérembe

Forrás: Kricskovics Antal / Fejér Megyei Hírlap

Az elmúlt években a Volán nem igazán találta meg az aranyhoz vezető utat a Magyar Kupában, legutóbbi két alkalommal a DEAC happolta el az első helyet a kék-fehérek elől. Ebben az évben az már az első elődöntő után kiderült, hogy ezúttal nem lesz címvédés, miután a Debrecen 3-2-es vereséget szenvedett a BJAHC-től. A másik ágon a Hydro Fehérvár AV19 az Újpesttel csapott össze, az esélyesség terhe egyértelműen az ICEHL-ben edződő Volán vállát nyomta. Ennek szellemében kezdett Kevin Constantine alakulata, a kék-fehérek Erdély révén szerezték meg a vezetést. Aztán a második harmadban Donaghey szerencsés góljával már kettő volt az előny, de a lila-fehéreknek sikerült szépíteniük. Volt pár melegebb pillantat Roy kapuja előtt, de kihúzta a Fehérvár, sőt, O”Brian és Bartalis révén 4-1-gyel fordultak a csapatok a zár húsz percre. A 49. percben Magosi gólja az utolsó nyitott kérdéseket is lezárta, a végén Erdély még egyszer betalált, az AV19 magabiztosan, 6-1-es sikerrel jutott tovább.

– Az elején picit. visszafogott játékot mutattunk be, ők keményen, mi pedig próbáltuk tartani a korongot, de helyette csak dobáltuk el. Nem volt nyugodt a játékunk. Idővel belejöttük és kontrolláltuk az egész mérkőzést. Nem volt nehéz egyáltalán felpörögni erre a találkozóra, hazajöttünk a túráról és volt két szabad napunk. Frissen érkeztünk a négyes döntőre, úgyhogy a fáradtság nem lehet kifogás. Örülök, hogy sikerült bejutnunk a döntőbe, a BJA is megnyerte a elődöntőjét, megérdemelten vannak ott a fináléban. Remélem, egy nagyon jó mérkőzést játszunk majd és idén behúzzuk a kupát – nyilatkozta lapunknak Bartalis István, a Fehérvár támadója.

– Az évadban nem szereztünk sok gólt, ezért fontos volt, hogy mi találjunk be előbb – kezdte értékelését Kevin Constantine, a Hydro Fehérvár AV19 vezetőedzője. – Nem akartunk hátrányból játszani, ezért megkönnyebbültünk, amikor előnybe kerültünk. Alapvetően jobban szeretem, ha esélytelenebbként vágunk bele egy meccsbe, az esélyesség terhe nyomasztó lehet. Örülök, hogy nem roskadtunk össze alatta.

A döntő 19-45-kor kezdődik a Tüskecsarnokban.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában