Vízilabda

2022.12.25. 17:00

Túl az első féléven a DFVE utánpótlás fiúcsapatai

A DFVE fiúvízilabda-utánpótláscsapatai az országos A2-es bajnokságban befejezték a küzdelmeket a nyugati csoportban, a múlt heti idei utolsó fordulóban Győrben vendégszerepeltek.

Gallai Péter

A mérleg három vereség, de a fiataloknak most sikerült elindulni ebben a sorozatban. Összességében az ifiknek nem sikerült pontot szerezniük az őszi szezonban, a serdülők hét ponttal a tizenegyedik helyen állnak, amíg a gyerekek szerepeltek a legjobban, ők huszonegy ponttal ötödikként várhatják a tavaszi folytatást - írja a duol.hu.

A legjobban a gyerekvízilabda-csapat szerepel, ötödik helyen várják a tavaszi folytatást.

– Sikerült idén elindulni az országos utánpótlás-bajnokságban. Célként azt fogalmaztuk meg, hogy elsőévesként minél jobb mérkőzéseket játsszunk a szezon során, és vegyük fel a ritmust az erősebb csapatokkal. A Kis Pingvin Sportegyesülettel közösen indultunk, amellyel egyre jobb a kapcsolat. Vagy ők jönnek el hozzánk, vagy mi megyünk el hozzájuk közös edzésekre. Azt láthatjuk, hogy létszámban, továbbá gyorsaságban még le vagyunk maradva, de próbáljuk utolérni az erősebb csapatokat. A serdülőcsapat már több győzelmet szerzett, a gyermekkorosztály pedig még többet. A másik célunk pedig az, hogy minél jobb játékosokat tudjunk adni a felnőttcsapat számára – mondta Uitz Csaba utánpótlásedző, az ifik szakvezetője.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában