Bennmaradtak a juniorok

2022.12.26. 10:15

Hatalmas magyar hokisiker fehérvári főszereplőkkel

A közelmúltban az U20-as magyar jégkorong-válogatott jó néhány fehérvári közreműködővel hatalmas sikert ért el a divízió I/A-s világbajnokságon. Vas Márton együttese a negyedik, azaz bennmaradó helyen végzett.

Beke Zsombor

Az U20-as válogatott komoly teljesítményt nyújtott Norvégiában

Fotó: MJSZ

A juniorok egyik mérkőzésükön sem vallottak szégyent, az első találkozón rögtön sikerült a pontszerzés, Dánia ellen hosszabbításban kaptak ki a mieink. Majd jöttek Kazahsztán és Norvégia elleni 3-2-es vereségek, később a negyedik találkozón megszületett a várva várt siker, Franciaország büntetőkkel maradt alul Magyarországgal szemben. Az utolsó mérkőzés előtt a saját kezében volt a magyar csapatnak a sorsa, Szlovénia ellen egy fordulatos találkozón sikerült 7-5-ös sikert elérni.

– Összességében az eredménytől függetlenül egy nagyon jó világbajnokságot sikerült játszanunk. Jó volt a csapatkémia és a hangulat is, egységes voltak a srácok, de ez értelemszerűen elmondható a stábról is, a szakvezetés és a keret között is kiváló volt a kémia. Gyakorlatilag mindegyik találkozón volt esélyünk a győzelemre vagy a pontszerzésre. Fordulópontot nehéz lenne kiemelni, meccsről meccsre készültünk, nem volt olyan, hogy valamelyik meccsre kevesebb fókuszt helyeztünk volna, ahogy haladtunk előre a világbajnokságon, úgy tudtunk egyre koncentráltabbak, felelősségteljesebbek és egyre jobbak lenni. A találkozókon belül megvoltak a fordulópontok, volt, hogy ezek a mi javunkra billentek, volt, hogy nem – mondta Székely Csaba, a FEHA19 és a korosztályos nemzeti csapat kapusedzője, majd kitért a hálóőrök teljesítményére is. – Elégedett voltam a kapusok teljesítményével, mindegyik mérkőzésen hozzá tudtak tenni a csapat sikerességéhez. Amikor meg kellett tartani hátulról az együttest, akkor megtették, amikor a védelemtől, vagy a csatároktól volt szükség, a hálóőrök is megkapták a támogatást. Csapatmunka volt, igazi tartást adtak a gárdának, elégedettek lehetünk velük.

Bár mindegyik mérkőzésen jól játszottak a mieink, nem lehetett egyszerű az elején, amikor hiába vezettek a magyarok a mérkőzésen belül, vereség lett a vége a találkozóknak. De a fiatalok összefogtak, a közös munka pedig bennmaradást ért.

– Nem volt nehéz a szoros vereségek után a lelket tartani a srácokban, mivel a csapategység végig egyben volt, nem voltak turisták, amely néha elő szokott fordulni. Az első két mérkőzésen két harmad után előnybe mehettünk az utolsó játékrészre. Ezt követően sajnos kicsit frusztráló vereségeket szenvedtünk, a dánok ellen a hosszabbítás döntött, a kazahok ellen három gólt kaptunk a harmadik harmadban. Az első két találkozón nyerhető meccseken szenvedtünk vereséget. Norvégok ellen is jól játszottunk, ezért ezt követően sem nyúltunk bele annyira a sorokba, apró változtatásokat eszközöltünk csak, a mutatott játék képe talán még a vártnál is jobb volt. Amiket taktikailag kértünk a srácoktól, ezeket igyekeztek minél jobban hozni, segítették egymást, nagyon jó volt a csapategység, így kevésbe kellett a lelket önteni a fiúkba. A jó játékunk pedig mindig magában hordozta a győzelmet, aztán jött a franciák elleni büntetőkkel elért siker. Nehéz mérkőzés volt, de tudtunk dominálni, jól jött ki a lépés, működött az emberelőnyös játékunk is. A szlovénok ellen a nap első mérkőzését vívtuk, a kezünkben volt a döntés, kihangsúlyoztuk többször a srácoknak, hogy amíg rajtunk múlik a sorsunk, addig fölösleges agyalni rajta, lehet nyugodtan játszani. Nehéz találkozó volt, több olyan szituáció is akadt, amelyek mentálisan kihívást jelentettek a srácoknak. Egy kemény hét után még jobban összekovácsolódott a csapat és ezzel sikerült kiharcolni a bennmaradást – nyilatkozta Arany Máté, a FEHA19 és a magyar U20-as válogatott másodedzője.

A FEHA19 Erste Ligás csapatát Fekete Alex, Ambrus Csongor, Ivády Milán és Keceli-Mészáros Mátyás képviselte a válogatottban. Rajtuk kívül azonban jó néhány olyan jégkorongozó is ott volt Norvégiában, akik egykoron a fehérvári utánpótlásműhely falai között kergették a pakkot. Varga Balázs, Horváth Bence, Horváth Donát, Deák Márton, Nemes Márton, illetve Hegedüs Levente is megfordult a Raktár utcában.

– Kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottak a fehérváriak, mind a négy játékosra más-más feladat jutott, viszont a srácok hozták az elvártakat, azt is, amit a világbajnokság kezdete előtt saját maguk vagy a csapat elé kitűztek. Sok fehérvári illetőségű játékos is ott volt Norvégiában, ez a fehérvári jégkorong életnek nagy löketet adhat, hogy ennyien képviseltettük magunkat. Külön öröm ilyen nehéz időszakban, amikor ennyi baj van a világban, hogy egy ilyen hokisikerrel tudjuk megörvendeztetni az ünnepek előtt a hokirajongókat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában