Kovács Gergely jól szerepelt a felnőtt világkupán

2022.11.18. 12:07

Túlszárnyalta édesapját

A Honvéd Szondi SE párbajtőrözője a 28. helyen zárt a svájci felnőtt világkupa-versenyen. A még csak juniorkorú Kovács Gergely végig jól forgatta pengéjét.

Ferencz Balázs

Kovács Gergely már Rigában, a junior világkupán próbál helyt állni

Forrás: Honvéd Szondi SE

A 19 esztendő Kovács Gergely egészen a legjobb 32 közé menetelt Bernben. Ami azért is komoly teljesítmény, mert a felnőtt vk-n több, mint háromszázan viaskodtak a pástokon. Az édesapja, Kovács László által trenírozott fehérvári ifjú 28. pozíciója egy családi rivalizálás nagy eredménye.

- Nagyon örültem a 28. helynek, főként azért is, mert megdöntöttem faterom rekordját is. Ő soha nem szerepelt a 32 között világkupán - mosolygott Kovács Gergely. - Nem volt könnyű két nap, mert csoportot is kellett vívnom, és nehéz csoportba kerültem. Ügyes amerikaival, egy kellemetlen koreaival, egy technikás egyiptomival és egy ukránnal is kellett vívnom. Négy győzelemmel és két vereséggel léptem tovább.

A táblán először egy svájci versenyzővel találkozott a fehérvári legény, majd egy olyan ukránt búcsúztatott, akivel korábban már vívott, ismerte ellenfelét. A 64 között akadt magyar-magyar párharcba csöppent. Kovács Geri 15:11-re győzte le a felnőtt válogatott Nagy Dávidot. 

- A táblán szerencsére kétszer is győzni tudtam, és bejutottam a főtáblára. A másnapi, Nagy Dávid elleni győzelem komoly fegyvertény, hiszen szerepelt már Grand Prix-n, junior világbajnok volt a csapattal, igen jó vívó. Örültem, hogy meg tudtam verni. Nagyon picit csalódott voltam, hogy az ukrántól aztán kikaptam, s nem jutottam a 16 közé. Sztankevics először ellépett kicsit, azt vissza tudtam még hozni, az asszó közepén szoros volt az állás, aztán próbáltam még egy-két tust szúrni, de kaptam is a végefelé egy párat. Támadnom kellett a végén, így ott elúszott. Ő is nagyon jó vívó, világkupát is nyert már. 

A Nagy Dávid elleni asszót élvezte leginkább a világkupán a Honvéd Szondi kiválósága, hiszen a felnőtt válogatott párbajtőrözőt korábban egyik korosztályban sem tudta megverni. Geri lazán vívott az egész pástcsata során, a reggeli fáradtságot is leküzdötte az első napon.

Hazatérése után szerdán és csütörtökön iskolázott, pihent, majd péntek hajnalban útra kelt Lettország irányába, hiszen Riga ad otthont a juniorok első világkupa-fordulójának. 

- Riga az egyetlen világkupa-helyszín, ahol még nem jártam soha, nagyon várom. Ezen a viadalon csapatban is versenyzünk, nagyon motivál, hogy csiszoljunk a teljesítményünkön, mert nem állunk jól a ranglistán. Jó formában vagyok, mostanában lazán is tudok vívni. Nem stresszelek, odamegyek, s megpróbálom a legjobbamat vívni - fogalmazott magabiztosan Kovács Gergely.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában