A Fradit fogadja a MOL Fehérvár

2022.11.04. 15:19

Már nem csúcs, de rangadó

A hetedik helyezett fogadja a listavezetőt. A MOL Fehérvár FC és a Ferencváros egymás elleni csatái nem is olyan régen még érmekről szóltak, most, az OTP Bank Liga 14. fordulójában leginkább a presztízs emeli rangadóvá a vasárnap 20 órakor kezdődő összecsapást.

Ferencz Balázs

Van miért visszavágni, legutóbb négyet kaptak Fiola Attiláék (j) a Fraditól

Forrás: Dömötör Csaba/MW

A Vidi és a Fradi élvonalbeli bajnoki történetük során 108 alkalommal csaptak össze. 59 ferencvárosi siker és 29 döntetlen mellett a piros-kékek 27 győzelemnek örülhettek. A fehérváriak sikerszériájában, mikor tíz éven belül három bajnoki címet is ünnepelhettek, a Vidi rendre felülkerekedett a zöld-fehéreken, az utóbbi időben azonban újra fordultak az erőviszonyok. A két együttes utóbbi 12 bajnoki randevúján a Vidi egy döntetlen mellett csupán két meccset tudott megnyerni. 2020. júniusában 1-0-ra, 2018. decemberében 2-1-re nyertek a fehérváriak. Ez utóbbi találkozóra - melyen a jellegzetes karácsonyi mezben játszott a csapat - Nego Loic tisztán és szívesen emlékszik.

- Abban bízom, hogy most vasárnap meg tudjuk ismételni majd az akkori teljesítményünket - mondta a molfehervarfc.hu-nak a MOL Fehérvár FC francia származású, magyar válogatott szélsője, akire vasárnap este is komoly szerep hárul majd. - Természetesen azóta sok minden változott mindkét csapatnál, sajnos most nem vagyunk olyan előkelő pozícióban a tabellán, mint annak idején. Mindezek mellett azt gondolom, vasárnap jó meccset láthatnak majd a szurkolók. Úgy érzem, két-három mérkőzés óta egyértelműen érezhető a változás a csapatunk játékában. Minden nap nagyon keményen dolgozunk, hogy a legjobbunkat tudjuk nyújtani, remélem, hogy vasárnap a pályára is ki tudjuk majd vinni az edzéseken látottakat, és nem lehet más a célunk, mint hogy megpróbáljuk itthon tartani a három pontot.

Az új edző, Huszti Szabolcs érkezésével valamelyest változott a Vidi játéka, s legfőképp a játékosok hozzáállása. Egy Paks elleni döntetlen, valamint a Honvéd otthonából elhozott három pont eddig Huszti mérlege a bajnokságban. A mindig csupaszív játékot hintő csapatkapitány, Fiola Attila bízik abban, hogy akár a címvédő ellen is helyt áll a csapat. 

- A Ferencváros ellen minden mérkőzés presztízsmeccs, általában ők dominálják az összes mérkőzésüket, biztos vagyok benne, hogy most is ezzel a céllal érkeznek majd Fehérvárra - mondta Fiola Attila. - Szerencsére mi is egy győzelem után vagyunk most, bízom benne, hogy tudjuk folytatni ezt a sorozatot és jó eredményt tudunk elérni a hétvégén. Múlt héten volt egy teljes hetünk felkészülni a Honvéd ellen, akkor is lehetett érezni, hogy jól dolgozott a csapat, ahogy azt a vezetőedző is megemlítette. Most ismét egy teljes hetünk van felkészülni, a hétvégi győzelem nagy lökést adott a csapatnak és a sikertelenség okozta feszültséget is oldotta a három pont. A héten is keményen dolgozik mindenki, bízom benne, hogy ennek a pályán is meglesz az eredménye, valamint hogy most egy kicsit felszabadultabban tudunk majd játszani.

Biztosra vehető, hogy egy Ferencváros elleni diadallal újra egymásra találna a csapat és a szurkolótábor. Ami ráadásul nem is lehetne aktuálisabb, hiszen az ultrák, a Red Blue Devils e találkozón ünnepli fennállásának harmincadik évfordulóját.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában