Röplabda

2022.11.19. 21:40

Itthon tartották a pontokat a Fehérváriak

A férfi röplabda Extraliga 8. fordulójában a MÁV Előre SC-Foxconn négyjátszmás összecsapáson az idényben másodszor is legyőzte a DEAC csapatát.

Káldor András

Fontos győzelmet aratott a MÁV Előre SC-Foxconn

Forrás: A klub

MÁV Előre-Foxconn – DEAC 3:1 (–22, 19, 21, 17)
Székesfehérvár, 82 néző.
Vezette: Mezőffy Zsolt, Sík Barbara.
MÁV: Kholman 7, Szabó V. 2, Koci 15, Ambrus 5, Boa 18, Doda 21. Csere: Takács M. (liberó), Deliu 1. Vezetőedző: Dávid Zoltán.
DEAC: Moret 5, Tóth A. 1, Willian 15, Kiss I. 5, Almora 22, Bán 8. Csere: Bagics (liberó), Imre, Remete. Vezetőedző: Fodor Antal.
A fehérváriak két nappal ezelőtt a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében hazai parketten győzték le az NB I-ben szereplő MEAFC-Miskolc együttesét, szombaton este pedig a bajnokságban kellett helytállniuk Dávid Zoltán vezetőedző tanítványainak. 

Az első szettben még némileg érződött a fáradság, bár 20:20-ig együtt haladtak a csapatok, sőt többnyire a Loki vezetett. Ezt követően azonban a hajdúságiak szerezték a több pontot, és nyerték a játszmát. 

A folytatás is szoros csatát hozott, de itt már 10:8 után már nem engedte ki a kezéből az irányítást a hazai gárda, egyre jobban elhúzott riválisától, és magabiztosan egyenlített. 

A harmadik felvonás is hasonlóképpen alakult, csupán annyi volt eltérés, hogy 13:12-nél lett a fordulópont, és innentől nem tudott érdemben beleszólni és három pontot belülre kerülni a DEAC.
A negyedik szett első fele szorosabban alakult, ráadásul 7:6-os előnyt kovácsoltak a vendégek. Ezúttal 8:8 után került előnybe a MÁV Előre SC-Foxconn. A hajrára 21:14-es, tisztes vezetéssel fordultak, majd a zárszót Leonardo Doda mondta ki, két eredményes támadásának köszönhetően lezárva a találkozót.
- A DEAC ellen mindig nagyon veszélyes játszani. Az első szettet követően, miután sikerült a taktikai utasításokat végrehajtani, hibára tudtuk késztetni a Debrecent. Ennek köszönhető a mai győzelem. Lehet, hogy kívülről nem látszott, de nagyon nehéz mérkőzés volt! – mondta a mérkőzés után Dávid Zoltán a hazaiak trénere.     

- A kevesebbet hibázó, jó csapatmunkát mutató hazai csapat megérdemelten nyert. A kritikus helyzeteket higgadtabban kellett volna kezelnünk. – fogalmazott a DEAC mestere, Fodor Antal.  

A MÁV Előre SC-Foxconn megerősítette győzelmével 5. helyét a tabellán.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában