Labdarúgás

2022.11.02. 13:45

Apró fricska a Fradinak, a Vidi nem tudott visszavágni a bajnokságban

A MOL Fehérvár, és a Puskás Akadémia csapata is vereséggel zárta a női labdarúgó NBI. 9. fordulóját.

Németh Krisztián

Forrás: Pexels

Az újonc Vidi a Szent Mihály csapatával immár a bajnokságban is megmérkőzött, de sajnos ebben sem volt sok köszönet. A szegedi együttes nemrég a Magyar Kupából búcsúztatta a piros-kékeket. Akkor 1-0-ra kapott ki Gajdóczi Tibor együttese. A bajnokin gyakorlatilag már az első félidőben döntésre vitte a három pont sorsát a Szent Mihály, ám a három kapott gólra legalább volt egy válasza a Vidinek. A szünetben beálló Szehofner Vivien már a 49. percben szépített, így 3-1-es vereséggel zárult a találkozó. A gólszerző négy találatával jelenleg a csapat házi gólkirálynője.

A Puskás Akadémia a lehető legnehezebb ellenfelet kapta a fordulóra, a Ferencváros pedig szokásához híven át is gázolt Halászi Kinga tanítványain (is). Viszont! Sikerült meglepni a mezőnyből magasan kiemelkedő címvédőt, ugyanis az ex-fradista Diószegi Fanni már a 7. percben mattolta egykori csapatát (ötödik találatát szerezte a bajnokságban)! Több se kellett a zöld-fehéreknek, akik öt percen belül egyenlítettek, és a 34. percben már a vezetést is magukhoz ragadták, összességében meg sem álltak hat gólig.

6-1-es veresége után a Puskás Akadémia bajnokság negyedik helyén áll (a Simple Női Ligában az első két helyezett az elsőségért, a 3., és a 4. helyezett a bronzéremért mérkőzik meg az alapszakasz után). A felcsútiakat a DVTK, és az Astra szorongatja hátulról. A MOL Fehérvár a kiesés elkerüléséért küzd, ebben az Újpesttel is kiélezett csatája lehet.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában