A kézilabda volt az élete

Soha nem voltam jártas a kártyajátékokban, amit különösebben nem is bántam. Azonban 2003 márciusában nagyon szerettem volna tudni ultizni.
Akkor utazott a Cornexi-Alcoa női kézilabdacsapata Dijonba, s a buszon töltött órákat az edzői stáb kártyázással töltötte el. Az akkori vezetőedző nagy meglepetésemre hozzám fordult: "Gyere, ultizz velünk!" Fogalmam nem volt, mi fán terem a játék, így visszautasítottam Pánczél Barabás invitálását. Fél füllel azért élvezettel hallgattam a tréner humoros történeteit, közvetlen, őszinte személyisége magával ragadta az embert.
A KÖFÉM SC-t 1992-ben az élvonalba juttató Pánczél Barabás 2003-ban fél szezont töltött a Cornexi kispadján, de ez idő alatt az EHF-kupa elődöntőjéig kormányozta a fehérváriakat. 

Cegléden született, ott is kezdett sportolni. Focizott, vízilabdázott, asztaliteniszezett is, végül a kézilabdánál kötött ki. 1960-ban debütált a felnőtteknél, öt évvel később bevonult katonának Nagytarcsára, s az ottani Honvéd játékosa lett. Hívta a Budapesti Honvéd is, nem ment, mint ahogy a kimagasló fizetéssel kecsegtető Debrecenhez sem. Dunaújvárosba igazolt, tíz évet töltött a Fejér megyei városban. 
A Honvéd Szondihoz, Fehérvárra hívták edzőnek, az egyébként esztergályosként is tevékenykedő Pánczél Barabás pedig a Szondi férficsapata mellett a KÖFÉM lányaival is elkezdett foglalkozni. Az NB I-be jutott vele a KÖFÉM, majd elbúcsúzott a klubtól, Várpalotán, Kuvaitban, Szekszárdon, Dunaújvárosban és a budapesti Spartacusnál dolgozott. A Dunaferrel bajnoki- és Magyar Kupa-bronzérmet nyert. A Cornexi felnőtt lányai után a fehérvári utánpótlásnevelésben dolgozott, majd a Velencei-tó partján volt tevékeny részese a sportág megerősödésének. A Gárdony-Pázmánd NKK bázisának és felnőtt csapatának építésén, kialakításán rengeteget fáradozott. De nem volt ez számára fáradtságos tevékenység, a kézilabda volt az élete. 

"Nyugdíjas éveimet tenisszel, ultival és sörözéssel tengettem. De a Pázmánd megkeresett, a megyei bajnokságban játszottunk 13 lánnyal. Azóta hat korosztályban versenyzünk. Szeretek simogatni, ám ha kell, a korbácsot is csattogtatom, de a bizalom a legfontosabb. Együtt élek a csapattal, érzik a játékosok, hogy ott vagyok közöttük a pályán." - fogalmazott Pánczél Barabás lapunk hasábjain 2017-ben, mikor a Magyar Kézilabda-szövetség Magyar Kézilabdázásért Érdeméremmel tüntette ki. - "Az elismerés léleksimogató, de amikor hazaérkeztem, arra gondoltam, hogy ez a vég? Csakhogy: újabb évre elvállaltam a felnőttcsapatot, utána visszamegyek az utánpótlásba, ahol a lányommal együtt dolgozhatok. Mert számomra a kézilabda Életfogytig rock and roll. (...) Ha visszanézek, azt mondom, rendre jól döntöttem, mert jóleső érzéssel nyugtázom, úgy volt jó minden, ahogy történt. Ennél többet pedig ki kívánhatna...?"

Gárdonyban töltött évei alatt hetente órákat beszélgettünk telefonon. A csapat szereplése mellett szívesen beszámolt teniszmeccseiről, s boldogan, részletekbe menő fordulatokkal mesélt arról, hány forinttal zárta, vagy nyert-e valamit is a legutóbbi ultipartin. Ugyan nem értettem, de jó volt hallgatni. Jó lapjárást, Paci bá'!