Zsinórban a negyedik

2022.11.26. 18:15

A fehérvári kosarasok nagy csatában legyűrték a soproniakat

Az Arconic-Alba együttese a tabella 7. helyén helyezkedő Sopron KC-t látta vendégül. A hazaiak küzdelmes mérkőzésen, 91-85-re nyertek.

Horog László

Fotó: Simon Erika / ÖKK

Nem voltak sokan, viszont hangosak, a kezdéskor a maroknyi soproni drukker teli torokból bíztatta kedvenceit. A soproniak a tabella 7. az albások pedig a 2. pozícióban várták a derbit, köszönhetően a legutóbbi három bajnokin aratott győzelemnek. A hazaiaknál Vojvoda megint a kispadon kezdett, két irányítóval indította a derbit a házigazda, pályán volt Pongó Marcell és Somogyi is.

Forrás: Horog László / FMH

 A szerdán, Kaposváron is remeklő DeCosey hármasával indult a szombat délutáni bajnoki, Andre Jones válaszolt középtávolról, DeCosey a folytatásban is lendületben maradt, Ford is megszerezte első pontjait (8-2), a túloldalon Barnett dobott zsinórban ötöt, egy pontra zárkóztak a nyugatiak. Pongót Vojvoda váltotta, de pontokat nem ő szerzett, hanem az SKC részéről Joseph és Durham, át is vezették a vezetést a határmentiek, 10-12. Pongó visszatért, Takács Milán pedig először lépett parkettre, DeCosey dupláját Vojvoda hármassal fejelte meg, Pongó ziccert dobott, öt ponttal ellépett a házigazda, 17-12. Szabó Zsolt is szóhoz jutott, Pongó büntetőket dobott, majd zsákolt, tovább növelte előnyét a házigazda. Shine triplája, majd Molnár Márton duplája nyomán két pontra jöttek a vendégek, az első tíz percet záró dudaszó pillanatában Joseph dobott remek hármast, 25-26. Philmore révén már a hazaiak voltak előnyben, az amerikai légiós megmozdulásai után a vendégek görög szakvezetője, Kostas Flevarakis időt kért, 33-26. Somogyi hármasa leperdült a gyűrűről, Pongó gyorsan eszmélt és szedte a lepattanót, passzát DeCosey a sarokból küldte a hálóba. Somogyi ziccerével már tízre nőtt a különbség (38-28), öt perccel az első félidő zárása előtt. Nem lelte a ritmust az SKC, a fehérváriak magabiztosan pattogtattak, Vojvoda jóvoltából még inkább távolodtak. Philmore hármasára Valerio-Bodon szintén kintről, Jones középtávolról felelt, tízen belülre látogattak a soproniak, Vojvoda és Szabó trojkája nyugtatta a hazai kedélyeket. Zuhogtak a triplák a túloldalon is, félidőben 52-42 állt a táblán.

Fotós: Simon Erika / ÖKK

Tovább nyílt az olló, főként Philmore büntetői és Somogyi hármasa nyomán (59-42), a túloldalon Joseph és Molnár ügyeskedett, ami arra volt elég, hogy ne lépje át a húszpontos határt a házigazda. Állandósult a 15 pontos különbség, a három éve egy szezont Fehérváron töltő center, Molnár Márton gyűjtögette a pontokat, ezt tette a túlsó palánknál Pongó is. Flevarakis 62-48-nál időt kért, Philmore zsákolt, a Fehérváron anno szép éveket töltő, korábbi közönségkedvenc, az utóbbi időszakban gyakran sérüléssel bajlódó Supola Zoltán is pályára lépett, de pontokat nem ő szerzett, hanem Jones és Barnett. Aztán a sarokból betalált Supola is, 68-59-es állásnál Matthias Zollner kért időt, Barnett hármasa is célt ért, a harmadik negyedet Barnett triplája, majd Durham dudaszós zsákolása zárta, közel jöttek látogatók, 68-64. Philmore gyötörte a labdát a gyűrűbe, Barnett hármasára Vojvoda szinte a félpályáról válaszolt, a vendégek sem tétlenkedtek, állandósul a 3-4 pontos differencia, nem nyugodhattak meg a fehérváriak. Philmore állt a sereg élére, aztán Somogyi is eredményes volt, megint tízre hízott a különbség, Flevarakis maga köré gyűjtötte játékosait, 77-69. Barnett cipelte a hátán a társait, aztán Shine is belelendült, hirtelenjében két, mintaszerű hármassal jelentkezett. Nem mentek be a hazai dobások, aztán Vojvoda betörés utáni, két ziccerét értékesítette, Somogyi a sarokból köszönt be, ismét ellépett a Fehérvár, kilenc ponttal. Nem adta fel az SKC, de nem volt esélye a fordításra, küzdelmes meccsen, megérdemelten nyert az Alba, 91-85.

JEGYZŐKÖNYV

Arconic-Alba Fehérvár–Sopron KC 91-85 (25-26, 27-16, 16-22, 23-21)

NB I-es bajnokság 9. forduló, Székesfehérvár, Alba Regia Sportcsarnok, 1500 néző, vezette: Földházi Tamás Péter, dr. Mészáros Balázs, Pozsonyi László (Dernei Gábor)

Alba: Pongó 8, Somogyi 13/6, DeCosey 12/9, Ford 6, Philmore 25/6, csere: Vojvoda 18/9, Takács Milán 4, Szabó Zs. 5/3. Vezetőedző: Matthias Zollner

SKC: Joseph 8/3, Jones 13/3, Valerio-Bodon 3/3, Barnett 23/9, Durham 4, csere: Shine 19/15, Supola 3/3, Takács N. -, Sitku -, Csendes -, Molnár 10. Vezetőedző: Kostas Flevarakis

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában