Megint kikapott a Főnix FC csapata

2022.10.10. 11:43

Süvít a gárdonyi, a nyéki, és a lajosi expressz

A megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 8. fordulójának rangadóján biztosan győzte le a bajnokesélyesek rangadóján a Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő a MÁV Előre FC Főnix csapatát. A Lajoskomárom folytatta menetelését, immár a hatodik meccset nyerték meg zsinórban, míg az Ercsi Kinizsi úgy tűnik az utóbbi két játéknapon aratott győzelmeinek köszönhetően kimászott a gödörből, és a Bodajk is elérte első sikerét idén.

Káldor András

A gárdonyi Tóth Tibor (kék) ontja a gólokat, a Főnix FC ellen kétszer talált be

Fotó: Kricskovics Antal

Sárbogárd – Bicske II. 5–1 (1–0)
Sárbogárd, 170 néző
Vezette: Jónás Péter.
Sárbogárd: Demeter – Gráczer B., Kovács J. (Huszár), Gráczer G. (Glócz H.), Horváth A. - Luczek (Bruzsa), Glócz Z. (Kisari), Bencze, Tóth P. (Mayer) - Vagyóczki, Kindl. Szakmai igazgató: Pajor László
Bicske II.: Rigó M. – Pekowski, Páli, Vicz, Németh J. (Nagy M.) - Sipos (Kovács B.), Nyúl, Kincses, Kóka (Kovács Á.) - Lassú (Szokolay), Varga L. Vezetőedző: Pekowski Michal
Gól: Tóth P. (29.), Horváth A. (51.), Bencze (57.), Mayer (74.), Gráczer B. (90.), ill. Németh J. (77.)
Jók: Demeter, Bencze, Horváth A., ill. Lassú

A 12. percben Gráczer Bence 20 méterről elvégzett szabadrúgása a felső lécet érintve hagyta el a játékteret. A 29. percben Bencze János közelről leadott lövését Rigó Máté csak kiütni tudta, az érkező Tóth Patrik pedig 6 méterről a léc alá lőtt, 1-0. A 40. percben Luczek Roland 22 méteres lövését a vendégek hálóőre bravúrral szögletre ütötte. Az 51. percben Bencze jobbról két csellel befelé húzott, a kapus mellett is elvitt labdát ellőtte, a visszafutó védőről kivágódó labdára Horváth Attila érkezett, és 6 méterről lőtt a kapu bal oldalába, 2-0. Az 57. percben Kovács János, az alapvonalról visszagurított átadását Bencze 18 méterről látványosan emelte a kapuba, 3-0. A 74. percben Kovács J. a védők mellett indította a középen kilépő Mayer Dávodot, aki a kapuját elhagyó Rigó előtt elhúzott labdát 18 méterről helyezte a hálóba, 4-0. A 77. percben a büntetőterületen belül szabálytalanul szereltek a hazai védők, 11-es. A büntetőt Németh János nagy erővel lőtte a kapu bal alsó sarkába, 4-1. A 79. percben Mayer jobb oldalról ellőtt labdája a kapufán csattant, a kipattanót Rigó hárította. A 85. percben Vagyóczki Patrik jobb oldali szabadrúgásába a sorfalban álló védő kézzel ért bele. A megítélt büntetőt Rigó jó ütemű vetődéssel hárította. A 90. percben Huszár Dávid beemelt labdáját a felfutó Gráczer Bence fejjel juttatta a kapu jobb alsó sarkába, 5-1. A Sárbogárd a mezőnyben és a kapu előtt is fölé nőtt ellenfelének, megérdemelt a magabiztos győzelme.
Tudósított: Szántó Gáspár

Sárosd – Bodajk SE 0–1 (0–1)
Sárosd, 100 néző
Vezette: Domak Ádám.
Sárosd: Rigó Á. – Ujvári, Kónya, Hushegyi, Lakakisz (Vachler) - Majláth, Szabó E., Schnierer (Susa), Mekota (Reicheld) - Varga Zs., Szekeres (Buza). Vezetőedző: Rauf Dávid
Bodajk SE: Hornich – Czéh, Kocsis D., Molnár Antal, Rozembaum R. - Oláh, Molnár M., Joó, Deme - Molnár Alex, Kis (Kurcz). Vezetőedző: Kocsis Jenő
Gól: Oláh (34.)
Jók: senki, ill. az egész csapat

A 34. percben Oláh Dániel szabadrúgásával szerezték meg a bodajkiak a vezetést, 0-1. Kezdőrúgást követően temérdek hazai kísérlet, helyzet következett, amelyek közük egyik sem talált a hálóba. Majláth Henrik lövését védte Hornich Bálint, majd Hushegyi Csaba beadásából lőtt Varga Zsombor, ám Hornich nagyott védett. A második félidőt is a hazai helyzetek uralták. Előbb Lakakisz Nikolasz beadásából  Mekota Bernát fejelt mellé, majd Lakakisz lőtt húszról középre, de Hornich ismét védett. A hajrában előbb Szabó Ervin, majd Vachler Barnabás lövését is hárította Hornich.
Tudósított: Németh Réka

Mányi TK – Ikarus-Maroshegy 1–2 (1–0)
Mány, 150 néző
Vezette: Kupi Zoltán.
Mányi TK: Zabos – Kovács P., Csata, Gondos, Bukovecz - Varga Z., Molnár Á., Lakatos G. (Vass), Veress - Tóth T., Kelemen. Vezetőedző: Pál Zoltán
Ikarus-Maroshegy: Matócza – Kecskés (Jungwirth), Kovács D., Kókány, Szamarasz - Kovács L., Drexler (Fövenyi), Gimes (Menyhárt), Csuti - Farkas G., Farkas D. Vezetőedző: Szarka Martin
Gól: Varga Z. (30.), ill. Csuti (80.), Menyhárt (92.)
Jók: senki, ill. Csuti

Csodálatos futball-időben, viszont túlterhelt, és pattogós pályán vonultak ütközetre a csapatok. Vagy a jó levegő, vagy a talaj miatt, de végtelenül csapkodó, és eseménytelen mérkőzést produkáltak a csapatok. Az első félidőben a Mány megpróbálta irányítani a játékot, és többször kerültek helyzetbe támadóik, mégis egy helyzetecskéből született csak gól. A 30. percben Varga Zoltán volt jókor, jó helyen, 1-0. A második etapban is, inkább csak gyömöszölték egymást a fiatalok. A mányiak három nagy helyzetükből lezárhatták volna a mérkőzést, ennek ellenére a 80. percben, a mányi kapu előtt, a kapus várt a védőre, védő a kapusra, a labda meg valahogy csak bekerült a ketrecbe, 1-1. Le a kalappal a 16 éves Csuti Márton előtt, aki élete első, „megye egyes” gólját szerezte! Majd a hazai kapitány, Bukovecz Ferenc zúgó kapufája sem ment be, ellenben az Ikarus örömmel vitte el a három pontot, hiszen egy pontrúgás után, a 92. percben, Menyhárt Vendel senkitől sem zavartatva stukkolt a kapuba, 1-2. Az IKA, kétszer jutott el a kilencven perc alatt a mányi 16-osig, mégis jogosan lett gazdagabb három ponttal.
Tudósított: Varga Mihály

Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő – MÁV Előre FC Főnix 3–1 (2–0)
Agárd, 100 néző
Vezette: Rózsa Ádám.
Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő: Orczi – Szabó B., Radács, Bezerédi, Balogh Á. - Tóth T., Szellák, Balogh Balázs (Klauz), Mód - Gere, Koronczi. Vezetőedző: Balogh Zsolt
MÁV Előre FC Főnix: Barsch – Simon V. (Zoboki), Pataki, Adorján, Krán – Klémán M. (Szalai P.), Takács G. (Bolla Barnabás), Király B., Pápai – Bognár I. (Patkós K.), Andróczi (Rubos). Vezetőedző: Pavlik József
Gól: Tóth T. (11., 85.), Bezerédi (36.), ill. Patkós K. (91.)
Jók: az egész csapat, ill. senki

A hazai csapat támadólag lépett fel, és ennek a 11. percben lett meg az eredménye. Balogh Ádám passzát, Tóth Tibor lőtte 14 méterről a kapu jobb alsó sarkába, 1-0. Néhány perc múlva Gere passzolt Tóth T. elé, aki ezúttal a bal kapufát találta el ballal. A Főnix FC próbálta átvenni a játék irányítását, de a vendégek első félidőben egy erőtlen lövésig jutottak. A 36. percben Gere Zoltán kapott jó labdát a jobb oldalon, pontosan passzolt Bezerédi Ádámnak, aki 13 méterről szép mozdulattal lőtt a bal sarokba, 2-0. A tópartiak többször lezárhatták volna a meccset, de sorra maradtak ki a helyzetek, még az ötösről sem tudtak az üres kapuba találni, vagy hiba csúszott az utolsó átadásba. Aztán a 85. percben Balogh Ádám hozta kihagyhatatlan helyzetbe a Tóth Tibort, aki 4 méterről nem hibázott, 3-0. A végén a vendégek előtt adódott több lehetőség, amelyből Patkós Kevin szépített a ráadásban. A hazai csapat nagyobb arányban is nyerhetett volna a rangadón, ha kihasználja ziccereit.
Tudósított: Balogh Balázs

Ercsi Kinizsi – Martonvásár 3–0 (2–0)
Ercsi, 150 néző
Vezette: Góbi Soma Gábor.
Ercsi Kinizsi: Andrejev – Tóth K. (Hujber), Mónus, Juhász B., Neuvert - Kun, Perjési, Lak, Rebők (Váradi) - Holentoner, Hodula M. (Csányi, Takács M.). Vezetőedző: Lieber Károly
Martonvásár: Farkas Cs. – Balogh B. (Dezső), Füzér, Herczeg (Jakab), Horváth B. - Dutkai, Molnár Á., Varga Gy. (Kádár), Tóth R. (Kovács A.) - Szántó, Mikei (Gábor). Vezetőedző: Horváth László
Gól: Neuvert (26.), Lak (43.), Takács M. (87.)
Kiállítva: Herczeg (44.), Kádár (62.).
Jók: Neuvert, Lak, Juhász B., ill. Farkas Cs., Horváth B.

Két gyengébben teljesítő csapat találkozott, a hazaiak számára az volt a tét, hogy elmozdulnak-e a veszélyzónából, vagy maradnak-e ott. A 26. percben egy szöglet után Neuvert Álmos szerezte meg a vezetést a Kinizsinek, 1-0. A 43. percben formás támadás végén Lak Imre helyezett higgadtan a kapuba, 2-0. A szünet után esett a játék színvonala, gyűrték egymást a csapatok. A 44. percben a már lecserélt Herczeg Simont reklamálásért, a 65. percben pedig Kádár Józsefet durvaságért állította ki a játékvezető. Majd a 87. percben Kun Bálint remek átadását Takács Márió lőtte a hosszú sarokba, 3-0. Megérdemelt hazai győzelem született.
Tudósított: Flórián Gábor

Enying – Tóvill-Kápolnásnyék 1–2 (1–1)
Enying, 100 néző
Vezette: Szücs László.
Enying: Kovács Z. – Dudar K. (Kizlinger), Kalló, Mohai (Király D.), Nyikos - Óvári, Paluska K., Szalai K. (Rudniczai), Vass - Nagy L., Keszler. Vezetőedző: Molnár Ferenc
Tóvill-Kápolnásnyék: Palásthy – Őz, Lipóth, Varga József, Csörge - Krajnc (Ódor), Pigler, Venczel, Eipl (Molnár G.) - Zsigmond L. (Peng), Czottner Á. Vezetőedző: Höltzl Richárd
Gól: Paluska K. (37.), ill. Venczel (13.), Czottner Á. (76.)
Jók: Vass, Nagy L., Óvári, ill. Czottner Á., Lipóth, Zsigmond L.

A 13. percben egy oldalról beívelt szabadrúgást Czottner Ádám szépen fejelt Venczel Zsolt elé, aki a hosszú oldalon érkezve lőtt az üresen tátongó kapuba, 0-1. Érdekes módon pont a bekapott gól után került fölénybe az Enying. Folyamatosan nyomás alatt tartották Palásthy Dávid kapuját, és ennek eredményeként jött is az egyenlítő találat. A 37. percben a vendéglátók nagy visszatérője, Paluska Krisztián szerzett labdát a védők között, és a kiérkező kapus felett emelt a hálóba, 1-1.
A második félidőben is maradt a gyors, lüktető játék, de a tempót a vendégek diktálták. A félidő derekára teljesen átvette az irányítást a Nyék, és a 76. percben egy előre ívelt labdát csúsztatott a kapuba a mezőny egyik legjobbja, Czottner Ádám, 1-2. A következő enyingi támadás során Paluska K. buktatásáért ítélt büntetőt Szűcs játékvezető. A labda mögé Nyikos Martin állt, de lövése a léc felett szállt el. Az Enying hősiesen küzdött az egyenlítő gólért, de a hajrában is a vendégek voltak fölényben, és megtartották vezetésüket..
Tudósított: Mohai Norbert

Lajoskomárom – Tordas R-Kord 1–0 (0–0)
Lajoskomárom, 150 néző
Vezette: Béd Ákos.
Lajoskomárom: Deák – Juhász M. (Kövecses), Orosz, Csörgei (Németh Á.), Victor - Czéhmeiszter, Gergye, Kővári B., Varga F. - Klein (Labossa), Rózsás. Vezetőedző: Dopuda Igor
Tordas R-Kord: Cseresnyés – Tolnai, Fialovszky (Cservenka), Hermann, Csizmarik (Fodor G.) - Jancsó, Dely, Szilágyi (Berki), Danis - Hernádi, Ilyés. Vezetőedző: Horváth Sándor
Gól: Czéhmeiszter (65.)
Jók: Victor, az egész csapat, ill. Tolnai, Hermann T., Dely D.

A 14. percben a vendégek előtt adódott az első lehetőség, egy szöglet után Jancsó Buda közeli lövését blokkolták a védők. A 30. percben Rózsás Dániel beívelését Klein Márk kapásból lőtte a léc fölé.  A 40. percben Varga Ferenc szánta el magát 35 méterről lövésre, jól eltalálta labdáját Cseresznyés Alex bravúrral hárította szögletre. A 47. és az 56. percben előbb Jancsó, majd Cservenka Gergő hibázott el óriási lehetőséget. A 65. percben Kővári Balázs beívelését elvétették a védők és az előre húzódó Czéhmeiszter Attila higgadtan helyezett a bal felső sarokba, 1-0. Innentől kezdve nyíltabb lett az amúgy paprikás mérkőzés (a hazaiak 4, míg a vendégek 9 sárgát gyűjtöttek be). Egyenlő erők küzdelméből, tipikus egygólos találkozón a lajosi gárda zsinórban a hatodik mérkőzésén hagyhatta el győztesen a játékteret
Tudósított: Mosberger Mátyás

 

A góllövőlista állása:
1.  Tóth Tibor (Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő) 9 gól
2. Venczel Zsolt (Tóvill Kápolnásnyék) 8 gól
3. Victor Michel (Lajoskomárom) 7 gól

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában