A Vidinél örülnek az egy pontnak

2022.10.03. 09:10

Hornyák Zsolt: Három góllal kellett volna nyernünk

Megyei rangadó zárta az OTP Bank Liga 9. fordulóját. Osztozott a pontokon a Puskás Akadémia FC és a Mol Fehérvár FC.

Ferencz Balázs

Forrás: Székelyhidi Balázs/molfehervarfc.hu

A Puskás Akadémia FC sokkal közelebb állt a győzelemhez, ez tény. Ha belevesszük az első percekben szerzett, majd négyperces videózás után éles címén visszavont góljuknál elért keresztlécet is, háromszor találták el a felcsútiak a kapufát. Mezőnyben is sokkal lendületesebb, agresszívabb volt a PAFC, a Mol Fehérvár FC rendkívül enervált futballt mutatott be a Pancho Arénában. Zahedi szerzett vezetést egy szép kontra végén a hazaiaknak, s nagyon úgy tűnt, otthon is tartja a pontokat a Puskás, azonban szinte a semmiből, egy szöglet végén talált be Kenan Kodro, ezzel egyenlített a Vidi.

A találkozó előtt Michael Boris jelezte, pontért, pontokért utaznak a piros-kékek Felcsútra. A győzelem kiharcolására esélye sem volt a Vidinek, így az egy pont megszerzése hízelgő lehet a fehérváriak számára.

- Örülünk annak, hogy pontot szereztünk. Az első félidő rendben volt, a második játékrésszel kapcsolatban az a bosszantó, hogy rengeteget beszéltünk arról, mennyi gólt szerez a Puskás Akadémia az ellentámadásaiból, mégis egy ilyen játékhelyzet végén kaptunk gólt - értékelt Michael Boris, a Mol Fehérvár FC vezetőedzője. - A pozitívumokat nézve, eddig a bajnokságban nem szereztünk pontot idegenben a szezonban, most sikerült, ez előrelépés számunkra. Más volt a tervünk a játékban, mögéjük akartunk kerülni, ebből nem sok valósult meg.

- Óriási csalódottság van bennem, mert úgy érzem, hogy három góllal kellett volna nyernünk, az ellenfelünknek nem volt köze a mérkőzéshez, nem veszélyeztette a kapunkat - vélekedett kissé feldúltan a Puskás Akadémia FC trénere, Hornyák Zsolt. - Azért vagyok dühös, mert egy rögzített helyzetből kaptunk gólt, ami nagyon bosszantó, ahogy az is, hogy a cseréink - Urblík, van Nieff - nem úgy álltak be, ahogy elvártam volna. Magamra is dühös vagyok, mert nagyon rosszul cseréltem. A két középpályásnak  tapasztalatból jobban meg kellett volna tartani a labdát, vagy rá kellett volna rúgnunk még egy gólt a találatunkra, ami benne volt a játékban. A hozzáállással nem volt probléma, a kezdőben helyet kapó játékosok jól teljesítettek, Gruber is jól szállt be. Két pontot elveszítettünk, lőttünk két kapufát, az elején azt sem értettem, hogy miért volt szükség öt perc videózásra, de ennek ellenére a kezünkben volt a meccs, simán nyernünk kellett volna.

Az NB I állása

1. Ferencvárosi TC          7             6             –             1             18–  3    +15        18

 2. Kecskeméti TE          9             4             4             1             12– 6      +6         16

  3. Paksi FC                     8             4             2             2             15–14      +1         14

  4. Kisvárda                     9             4             2             3             16–16        0         14

  5. Puskás Akadémia     9             3             5             1             10– 7      +3         14

  6. Zalaegerszegi TE      8             3             2             3             15–12      +3         11

  7. Mol Fehérvár            8             3             1             4             10–13      –3         10

  8. Debreceni VSC         9             2             4             3             14–17      –3         10

  9. Újpest FC                   8             2             3             3             10–14      –4          9

10. Budapest Honvéd    9             2             3             4             10–16      –6          9

11. Vasas FC                       9             –             6             3               8–11      –3           6

12. Mezőkövesd              9             1             2             6             10–19      –9          5

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában