Megyei rangadó előtt állnak

2022.10.08. 13:00

A listavezető Puskás AFC II. Bicskére látogat

Az NB III 12. fordulójában az Iváncsa KSE tovább folytathatja idei menetelését. Megyei rangadón bizonyíthatja jó formáját a PAFC II. csapata, míg a Mol Fehérvár FC II. gárdájának a tavalyi szezonból van bőven elszámolni valója a III. ker. TVE-vel.

Káldor András

A pirosban játszó Iváncsa KSE tavaly kétszer legyőzte az MTK II. csapatát

Fotó: Kricskovics Antal

KÖZÉP CSOPORT

2022. október 9., vasárnap 11:00

MTK Budapest II. (7.) – Iváncsa KSE (2.) 

A Makói FC és a Balassagyarmat visszalépése miatt az Iváncsa KSE csapata egy hellyel hátrébb lépett a tabellán, kevesebb lejátszott találkozójának köszönhetően. Azonban nem vesztettek pontot még a piros-fehérek idén, ezen kívül a jelenlegi listavezető Hódmezővásárhelyi FC két meccsel több találkozón lépett pályára, ám így is csak egy pont előnye van a Fejér megyeiekkel szemben. Az MTK Budapest II. ellen tavaly 3-1-re győzött a Tóth András által dirigált Iváncsa, a visszavágón viszont Aradi Csaba a 82. percben mentett pontot, így alakult ki a 2-2-es végeredmény.
A Dunaújváros FC csapata szabadnapos.

NYUGATI CSOPORT

2022. október 9., vasárnap 11:00

Mol Fehérvár FC II. (7.) – III. Ker. TVE (4.)

Az óbudai csapat legutóbb egy hónap differenciával két évvel ezelőtt találkozott utoljára Sóstón. Akkor méretes 4-0-as vereségbe futott bele a piros-kék legénység, és a két csapat tavaszi összecsapása is inkább a feledhető mérkőzések kategóriájába tartozott a Vidi II. szemszögéből, ugyanis a Kalap utcában 4-1-re kaptak ki a gárdát akkor még Szalai Tamás vezette fehérváriak. 

2022. október 9., vasárnap 15:00

Bicskei TC (16.) – Puskás Akadémia FC II. (1.)

A tavalyi szezonban mindkét fél megnyerte a meccsét pályaválasztóként, és erre a Bicskei TC csapatának most is nagy szüksége lenne. Az ominózus bicskei összecsapáson Sóron Tibor duplájára csak a jelenleg az AFC Csákvárt erősítő Gazdag Vajk tudott válaszolni. A Pancho Arénában lejátszott mérkőzés is ugyanezzel a végeredménnyel zárult, természetesen fordított előjellel. A PAFC II. együttese azonban idén eddig szárnyal, nemcsak vezeti csoportját, hanem őrzi veretlenségét is. A Bicskei TC gárdája mostanáig nem tudta megismételni az előző idénybeli teljesítményét, mindössze két győzelmet jegyezhetett, ezek közül is csupán egyet otthon.

Móri SE (19.) – Kelen SC (11.)

A Kelen SC tavaly óta lett ismét a harmadik vonal tagja, úgyhogy valamelyest rutinosabbnak számítanak ebben az osztályban, mint házigazdáik. A móriak abban bízhatnak, hogy előbb-utóbb átlendülnek a holtponton, és akár már most győzelemmel zárhatnak, mert ellenkező esetben igencsak leszakadnak az előttük állóktól.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában