Kibrusztolt győzelem

2022.10.05. 18:23

A 88. percig még vesztésre állt a Csákvár, de jött Vaskó

A Merkantil Bank NB II 10. fordulójában az Aqvital FC Csákvár a Szentlőrinc SE ellen igencsak megnyomta a találkozó végét, és vesztett állásból megnyerte a mérkőzést Vaskó Tamás két fejesének köszönhetően.

Káldor András

Kemény, szenvedélyes összecsapáson nyert a sárga mezes AFC Csákvár gárdája

Fotó: Kricskovics Antal

A 16. percben az MTK ellen villogó Gazdag Vajk baloldali szabadrúgását Keresztes Bence az utolsó pillanatban vágta ki fejjel szögletre az érkező Vaskó Tamás elől. Majd a 24. percben megint csak Gazdag volt az, aki megtartotta a labdát a szentlőrinci 16-os előtt, Baracskaihoz továbbított, aki jobbról, emelt a hosszú sarok irányába, ám labdája néhány kevéssel volt magasabb az egyedül érkező Mészáros Dávidnak. Aztán a 27. percben vezetést szerzett a vendégcsapat, egy igen fürgén elvégzett bedobás után László Noel fellökte Rétyi Róbertet a büntető területen belül, Takács Tamás játékvezető nem sokat teketóriázott, és azonnal a 11-es pontra mutatott. Az egykori Puskás Akadémia-nevelés, és a 2018-2019-es idényben Csákváron is megforduló Szabó Máté biztosan a kapu közepébe lőtt, 0–1.

Alig telt el három perc, amikor egy igencsak lesgyanús helyzetben egyedül lépett ki Rétyi, de 8 méterről megküldött lövését Auerbach Martin bravúrral védte. Nem volt kecsegtetőbb a folytatás sem, ugyanis egy jobbról belőtt labda Karacs Dánielről pontosan a szintén korábban Csákváron megforduló Daróczi Zoltánhoz pattant, aki 6 méterről célozta meg a vendéglátók kapuját, de ismét Auerbach minden tudására szükség volt, aki végül szögletre mentett. A 39. percben viszont a túloldalon láthattunk nagy védést, Gazdag V. kapott nagyszerű labdát a jobbösszekötő helyén, de 10 méteres lövését Bese Balázs hárította látványosan. A 46. percben pedig egy szépen kivitelezett akció végén Janyickij Kirillo Gazdag elé tálalt, aki 12 méterről alaposan megtornásztatta Besét, de kifogni nem tudott rajta. Ezt követően Tóth Balázs vezetőedző tizenkilencre húzott lapot, behozta Koval Viktort, Vaskó pedig előre ment a csatársorba. Ez hozta meg a Csákvár sikerét: a 88. perc Gazdag V. finoman Vaskó fejére varázsolta a labdát, aki a hosszú sarokba talált, 1-1. És még nem volt vége! A 91. percben Murka Benedek beívelése után Vaskó védőjét megelőzve 7 méterről a bal alsó sarokba fejelt, 2-1.

Aqvital FC Csákvár – Szentlőrinc SE 2-1 (0-1)

Csákvár, 200 néző., Vezette: Takács Tamás (Medovarszki János, Csatári Tibor)

AFC Csákvár: Auerbach – Murka, Vaskó, Karacs (Alaxai, 63.), László N. – Gazdag V., Mészáros D. (Koval, 83.), Körmendi – Tamás N. (Magyar Zs., 76.), Janyickij (Hornyák M., 46.), Baracskai (Fejős, 63.). Vezetőedző: Tóth Balázs

Szentlőrinc SE: Bese B. – Farkas M., Keresztes, Havas, Nagy Zs. (Kiss-Szemán, 57.) – Török L. – Szabó M. (László D., 67.), Papp G., Daróczi (Csillus Á, 67.), Rétyi (Filipovics, 78.) – Mervó (Grumics, 78.). Vezetőedző: Jeremiás Gergő

Gól: Vaskó (88., 91.), ill. Szabó M. (27., - 11-esből)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában