Hétvégén már felkészülési mérkőzés

2022.09.28. 12:48

Vége a pihenésnek, a DFVE válogatottjai is már a klubbal készülnek

A magyar vízilabda-válogatott és a Dunaújvárosi Főiskola csapatkapitánya, Garda Krisztina az Európa-bajnokság után a héten csatlakozott a Fejér megyei együttes felkészüléséhez.

Beke Zsombor

Garda Krisztina csalódott az Eb szereplés kapcsán

Forrás: Mirkó István / Fejér Megyei Hírlap

A világbajnoki ezüstérem után nagy várakozások előzték meg az Európa-bajnokságot, de Bíró Attila kicsit megfiatalított együttese „csak” az ötödik helyen végzett. A mieink sorsát nagyban befolyásolta a csoportkör első két fordulója, amikor a magyarok előnyről kikaptak a görögök ellen a mérkőzés hajrájában, majd Hollandia demoralizáló, 13-4-es vereséget mért az együttesre. 

– Az Európa-bajnokság csalódás volt, még ha tudtuk is, hogy legalább öt olyan csapat van, amelyik megnyerheti a tornát. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy a görögök a világbajnoki nyolcadik hely után döntőt játszottak – mondta lapunknak Garda Krisztina. – Az ötödik helyünk csalódás, nem azért edzettünk, hogy ne jussunk négy közé. Az első két meccsünkön, a görögök és a hollandok ellen gyakorlatilag eldőlt, hogy egy nehéz csapat vár ránk majd a negyeddöntőben. Alapvetően az ötödik hellyel még meg lehetne barátkozni, de ez az első két találkozó rosszul sikerült, Görögország ellen talán egy negyeden át játszottunk jól, majd Hollandia elleni összecsapáson kritikán aluli teljesítményt nyújtottunk. Jók a hollandok, de ekkora különbséggel és ilyen játékkal nem lehet kikapni tőlük sem.

Az egyenes kiesés szakaszban Spanyolország várt a magyar válogatottra, 15-11-es spanyol győzelem született, így eldőlt, hogy Gardáék legfeljebb az ötödik helyen végezhetnek csak a kontinenstornán. A „kötelező” feladat aztán sikerült, sem Franciaország, sem Izrael legyőzése nem okozott problémát a mieinknek. 

– A spanyolok ellen egy ki-ki mérkőzés volt, talán ott volt a legjobban a csapat egy csapat, nagyon küzdöttünk, sajnos így alakult az a találkozó. Nehéz volt újra csúcsformába kerülni a vb után, az Európa-bajnokság fináléjában két olyan együttes jutott be, akik a vb-n nem voltak a négy között.
Nem volt egyszerű a spanyol mérkőzés után felállnunk a csalódottságból. Az első két találkozó után  talán még nehezebb volt, a spanyolok ellen tudtuk, hogy az elmúlt évek eredmény alapján nem mi voltunk az esélyesek. A helyosztóknál  a papírforma mellettünk szólt, de ennek ellenére koncentráltak maradtunk, és megpróbáltuk kihozni magunkból, ami még bennünk volt. Mindenki számára hasznos tapasztalat volt a kontinenstorna, mert jövőre is hasonló lesz a menetrend, a vb után lesz majd az Eb. Nem tudom, mi lesz a megfelelő út ahhoz, hogy jobban alakuljanak a dolgok, de ebből is tanulnunk kell. Az idei eseményekkel még nem lehetett kvalifikálni az olimpiára, de a jövő évi tornákkal már igen.

Az Európa-bajnokság után a DFVE válogatottjainak (Gardán kívül ott volt a csapatban Horváth Brigitta és Geraldni Mahieu is) jutott egy kis idő a pihenésre is, de a héten már mindannyian a DFVE edzéseit látogatják. 

– A héten mi hárman is csatlakoztunk a Dunaújváros felkészüléséhez. A hétvégén már Franciaországba utazunk egy felkészülési tornára. Volt nagyjából egy bő hét pihenőnk, próbáltam aktívan, de vízilabdamentesen tölteni ezt az időszakot. Aktív pihenésben hiszek, szerintem fontos, lehet jobban segít, mintha feküdnék egész nap az ágyban, de mindenki máshogy kapcsolódik ki.
Időközben pedig a nemzetközi szövetség megtartotta a Bajnokok Ligája-selejtezőjének a sorsolását. A DFVE a D csoportba került, a Spandau 04 Berlin (német), a SIS Roma (olasz), az Ethnikos Piraeus (görög) és a Mulhouse WP (francia) társaságában. A csapatok november 17. és 20. között mérik össze erejüket Rómában. 

– Mindig lehetne könnyebb, mi sosem voltunk olyan csoportba, ahonnan sima lehetne a továbbjutás. A Róma elég erős csapat, az Ethnikosz szintén, bár náluk tavalyhoz képest néhány játékos eligazolt, valamennyit talán gyengültek. A franciák keretében jó néhány válogatott szerepel, vannak magyar vízilabdázóik is. A németeknél is biztosan lesznek válogatott játékosok, ők képviselhetek a német vízilabda magját, de róluk nem sokat tudok még. Az első három jut a következő fordulóba, és bár tőlünk több meghatározó játékos is eligazolt, szomorú lennék, ha innen nem lépnénk tovább. Nem lesz könnyű, de szerintem sikerülhet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában