A Mol Fehérvár FC III. Kerülettel találkozik

2022.09.01. 09:07

Összekerült a kupában a Puskás és a Csákvár

Az NB III-as Bicske kapta ellenfélül a címvédő Ferencvárost a Mol Magyar Kupa harmadik fordulójában. Két Fejér megyei együttes egymás ellen harcol szeptember 17-én, vagy 18-án.

Ferencz Balázs

Forrás: Barbara Gabriella/mlsz.hu

Az M4 Sport stúdiójában sorsolták ki a labdarúgó Mol Magyar Kupa harmadik fordulójának párosításait. A Mol Fehérvár FC azzal a III. Kerületi TVE együttesével találkozik a 32 közé jutásért vívott párharcban, melynek sportigazgatója a Vidi korábbi ikonja, Juhász Roland.
A Puskás Akadémia FC akár egy könnyed, települések közötti kocogással is melegíthet majd a kupaderbin, hiszen a szomszédos, másodosztályú Aqvital FC Csákvár otthonában vizitál a 64-es táblán.
Az NB III-as Bicskei TC nehéz feladat előtt áll, a címvédő Ferencváros látogat majd Bicskére.
A szintén NB III-as Iváncsa KSE az előző szezonban még az élvonalban szereplő, most már az NB II-ben vitézkedő Gyirmót FC Győr csapatát fogadja. 
A továbbjutás egy mérkőzésen dől el, a találkozókat szeptember 17-én és 18-án rendezik.

Az élvonalbeli és  Fejér megyei csapatok párosításai a 3. fordulóban (a 32 közé jutásért):
Dabas FC (NB III) - Debreceni VSC
Tiszakécskei LC (NB II) - Kecskeméti TE
Mátészalkai MTK (megyei I.) - Újpest FC
Dorogi FC (NB II) - Budapest Honvéd
Bicskei TC (NB III) - Ferencvárosi TC
Aqvital FC Csákvár (NB II) - Puskás Akadémia FC
III. Kerületi TVE (NB III) - Mol Fehérvár FC
Balassagyarmati VSE (NB III) - Vasas FC
Pécsi MFC (NB II) - Paksi FC
Kaposvári Rákóczi FC (NB III) - Zalaegerszegi TE
BVSC-Zugló (NB III) - Kisvárda Master Good FC
Szekszárdi UFC (NB III) - Mezőkövesd Zsóry FC
Iváncsa KSE (NB III) – Gyirmót FC Győr (NB II)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában