Az ötödik helyért játszanak majd a magyarok

2022.09.05. 20:26

Nem sikerült a bravúr Spanyolország ellen női pólósainknak

A magyar női vízilabda-válogatott a horvátországi Európa-bajnokság negyeddöntőjében a spanyol nemzeti csapattal találkozott.

Beke Zsombor

Forrás: Mirkó István / MW

Magyarország – Spanyolország 11-15 (1-4, 4-2, 3-6, 3-5)
A kontinenstorna finoman fogalmazva sem kezdődött ideálisan Bíró Attila együttese számára, hiszen a mieink elveszítették mindkét csoportrangadójukat a görögök és a hollandok ellen, sőt utóbbiakkal szemben megsemmisítő, 13-4-es vereség lett a találkozó vége. A maradék három csoportmérkőzést magabiztosan megnyerte Bíró Attila együttese, így az önbizalmat újra felépítve várhatták a negyeddöntőt. A csapatban ott volt mind a három dunaújvárosi játékos, Garda Krisztina, Mahieu Geraldine és Horváth Brigitta is.

A találkozó elején Vályi jó szokásához híven elhozta a ráúszást, majd rögtön emberelőnybe is került a magyar válogatott. A fórt szépen megjátszották a lányok, de Parkes lövése sajnos elakadt a  kapusban, a túloldalon egy ejtést hatástalanított Magyari. Magyar blokkok után sajnos a játékrész közepén megszerezték a vezetést a spanyolok, Leiton lövése csúszott át Magyari keze alatt. Nem sokkal később megduplázódott a hátrány, de két és fél perccel a negyed vége előtt Horváth eredményes volt fórban, 1-2. A mieink öröme nem tartott sokáig, Beatriz szépen kilőtte a felső sarkot, 1-3. Spanyolország újra betalált, majd egy magyar emberelőny maradt ki, 1-4. 

Fontos volt, hogy Magyarország a második nyolc perc elején ne kerüljön rögtön négygólos hátrányba, szerencsére a negyed eleji spanyol fór csak egy kapufával fejeződött be. Ezután jött is a zárkózás, a túloldalon emberelőnyben Szilágyi csökkentette kettőre a differenciát, 2-4. Egy jó blokk jött védekezésben Mátétól, de nem sikerült tovább faragni a különbségen. Sőt, kettős hátrányt fújtak a játékvezetők, a bírók egyszerre ítéltek meg két szabálytalanságot.. ezt az esélyt a spanyolok ki is használták Espar révén. Szerencsére gyorsan jött a válasz, Parkes talált be, 3-5. Kimaradt helyzetek után Szilágyi úszott meg, majd egy szabaddobást gyönyörűen ejtett be a kapuba, 4-5. Fél perccel a negyed vége előtt emberelőnyben Gurisatti egyenlített, 5-5, a túloldalon Prats gondoskodott arról,hogy ne döntetlen állással menjenek a csapatok pihenőre, 5-6.

A szünet utáni első ráúszást Spanyolország hozta el, és a támadásból gól is született, Ruiz mattolta Magyarit. Garda lövését blokkolták, majd Magyari védett óriásit, aztán Szilágyi közelről értékesítette Leimeter szemfüles passzát, 6-7. A spanyolok percei következtek, a mieink keveset lőttek kapura, a hátrány pedig percek alatt négyre nőtt, Leiton és Ruiz remekelt, 6-10. Garda éles szögből eleresztett lövésével közelebb zárkóztak a mieink, de csak rövid ideig, Ortiz használt ki villámgyorsan egy fórt, 7-11. Garda büntetőjével ismét háromra csökkent a hátrány, de Nona Pérez pattintott lövése utat talált a kapuba, 8-12.

Lendületbe jött a DFVE és a válogatott csapatkapitánya, Garda emberelőnyből bombázott a hálóba, 9-12, Leimeter révén tovább zárkózott hat és fél perccel a vége előtt Magyarország, 10-12. Sajnos egy újabb spanyol fór gólt eredményezett, Godoy mattolta Magyarit, 10-13. Három perccel a mérkőzés vége előtt felcsillant a remény egy emberelőny formájában, de az időkérés ellenére sem sikerült hibátlanul támadni. A legvégén Godoy és Máté talált be, a spanyolok 15-11-re nyertek, a magyar válogatott szerdán az ötödik helyért játszhat Franciaország ellen az Európa-bajnokságon. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában