Rögle ellen kezd a csapat

2022.09.07. 18:46

Nagy túrára indult a Volán

A Hydro Fehérvár AV19 jégkorongcsapata szerda reggel elindult idegenbeli túrájára a CHL-ben, az első feladat csütörtök este 18 órától a Rögle lesz.

Beke Zsombor

Csütörtökön is kemény találkozó vár a Fehérvárra Svédországban

Forrás: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Szerda reggel álmos arcok mozgolódtak az Ifjabb Ocskay Gábor Jégcsarnok parkolójában, a csapatot szállító busz nyolckor indult el Ferihegyre. A Fehérvárnak szerencsére a repülőgép kicsi késésén kívül nyugodt útja volt, a gépen egyébként jó néhány kék-fehér szurkoló foglalt helyet, majd a csapat szerda kora délután megérkezett Angelholmba. A játékosok az utazás után csillogó szemekkel fogadták a buszon őket váró szendvicseket, nem hiába, kelleni fog az energia. A Fejér megyeiek szerdán jégre is mentek, jó hangulatban elkezdték belakni a Rögle otthonát – már amennyire idegenben ez lehetséges. A Volán két hazai CHL-találkozót követően ezúttal idegen terepre téved. A bemutatkozás jól sikerült a  sorozatban, hiszen az AV19 két nagyszerű hangulatú és iramú találkozón van túl, a Zürich 7-1-re nyert Fehérváron, míg a címvédő Rögle az utolsó tíz percben tudta csak a maga javára fordítani a találkozó állását (1-2). 

Szerdán már a mérkőzés helyszínen edzett a Volán
Forrás: Beke Zsombor / Fejér Megyei Hírlap

– Ha nem nézzük az első mérkőzés végeredményét, hanem a kis részletekre koncentrálunk, amelyekre mi edzők fordítjuk a figyelmünket, akkor alapvetően mindegyik találkozó jól sikerült – mondta Kiss Dávid, a Hydro Fehérvár AV19 másodedzője. – Ezek az összecsapások csak előre visznek minket és mindegyikből tanulhatunk. Szerintem ez remek alkalom arra, hogy a csapatunk is felmérje magát ehhez a szinthez, valamint a közönségünk és a városunk ilyen szintű csapatokat fogadhat. Csakis pozitívan lehet értékelni mindkét mérkőzést. 

– Azt gondolom, hogy a Rögle ellen már jobban játszottunk, a Zürich gárdájával szemben talán meg voltunk illetődve az elején, gyorsan kaptuk az első pár gólt – emlékezett vissza Erdély Csanád. –  A második találkozóhoz érkezve jól reagáltunk a Zürich ellen elkövetett hibákra, meg is tudtuk szerzeni a vezetést, egy ilyen csapat ellen ez nagy dolognak számít, Sajnos a vége így sikerült, hirtelen két gólt kaptunk és a svédek megnyerték a mérkőzést. Megpróbáljuk a jó dolgokat átvinni az idegenbeli találkozókra is. Talán a Röglét is meglepte a szoros végeredmény, ezért azt gondolom, hogy biztos jobban készülnek majd belőlünk. Mi ugyanazt a játékot próbáljuk hozni, mint otthon.

A múlt héten a Fehérvárt segítette a nézőktől érkező hatalmas támogatás és bár érkeznek magyar szurkolók a két idegenbeli találkozóra is, a hazai pálya előnye az erősebb ellenfelek mellett fog állni. 

– Mindig igyekszünk meghálálni a szurkolóinknak a parádés hangulatot, úgyhogy ezúton is szeretném megköszönni, kitettek magukért a múlt héten – nyilatkozta Kiss. – Pont nemrég tartottunk egy meetinget a csapatnak, ahol azt ecseteltük, hogy mi a különbség a hazai és az idegenbeli találkozóink között, hol, hogyan játszunk. Otthon mindig élesebbek vagyunk, jobban harapunk már az elejétől fogva. Ez nagyban köszönhető a szurkolóinknak, a srácok fel vannak pörögve. A szakmai stábbal együtt kíváncsiak vagyunk arra, hogy utazás után tudunk-e úgy harapni ahogy kell már az első perctől fogva. A meccsek kezdése kritikus lesz, valamint fejben kell gyorsan gondolkodnunk, támadásból egy perc alatt át kell majd állni védekezésbe, vagy fordítva. Ezek kihívást fognak jelenteni, de ezekből a meccsekből csak tanulhatunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában