22-0-ra nyertek a magyarok

2022.09.03. 11:48

Magabiztos sikerrel hangoltak a hétfői negyeddöntőre

Szombat délelőtt a magyar női vízilabda-válogatott utolsó csoportmérkőzésen Románia ellen ugrott a medencébe a horvátországi Európa-bajnokságon.

Beke Zsombor

Szilágyi Dorottya (fehérben) visszatért a sérülése után.

Forrás: Mirkó István / MW

Magyarország – Románia 22-0 (7-0, 4-0, 6-0, 5-0) 

A három dunaújvárosi játékos közül ezúttal Garda Krisztina kapott pihenőt, Horváth Brigitta és Mahieu Geraldine ott volt Bíró Attila keretében. Nem fecsérelték az időt a mieink, először Parkes használt ki villámgyorsan egy emberelőnyt, majd Szilágyi szélről leadott lövése ment át a gólvonalon, 80 másodperc eltelte után már kettővel mentek a magyarok, 2-0. A folytatásban sem vettek vissza a magyar lányok, az első nyolc perc végén 7-0-át mutatott az eredményjelző, a román válogatott nem igazán tudott mit kezdeni a Magyari vezette védelemmel.

A második negyed Szilágyi sikeres ejtésével, majd Horváth találatával kezdődött, sajnos a kettő között Mahieu szorult ápolásra, miután a dunaújvárosi játékos kapott egyet az orrára, 9-0. Leimeter is beköszönt, majd a románok emberelőnyben okoztak először komolyabb veszélyt a magyar kapura, de Magyari védett. A magyar szempontból visszafogottabb játékrészt Parkes gólja zárt le, 10-0.

A harmadik negyed elején ismét rákapcsoltak a mieink, három perc alatt Máté, Gurisatti és az ápolás után visszatérő Mahieu is gólt szerzett, 14-0. Később egy perc alatt kétszer is beköszönt Gurisatti, a nyolc perc Szilágyi találatával zárult, 17-0.

Az utolsó negyedben az volt a kérdés, hogy kapott gól nélkül tudja-e zárni a találkozót a magyar válogatott. A válasz igen, a mieink még öt gólt hozzápakoltak a különbséghez, végül Magyarország 22-0-ra nyert. Bíró Attila együttese a reggeli tengeri úszás és edzés után a korai időpont ellenére magabiztos teljesítményt nyújtott. Folytatás hétfőn, amikor a negyeddöntőben a címvédő Spanyolország következik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában