Az elsőt az Úrhida, a másodikat a Perkáta nyerte

2022.09.20. 13:57

Indul a kispályás bajnokság Fejérben

A hétvégén indulnak a küzdelmek, harmadszor rendezi az MLSZ Fejér Megyei Igazgatósága a megyei kispályás futballbajnokságot, 13 csapat részvételével.

Horog László

A Fejér megyei kispályás bajnokság első kiírását az Úrhida együttese nyerte Székesfehérváron

Fotó: Horog László/Fejér Megyei Hírlap

Először 2020 szeptemberében, a pandémia első hulláma után léptek kispályára ama települések csapatai, ahol nagypályás futballcsapat szerezett keretek között, bajnoki rendszerben évek óta nem működött. A megyei szövetség illetékesei azokat a falvakat, városokat igyekeztek megszólítani, ahol a korábbi évtizedekben sikeres együttesek szerepeltek a különböző osztályokban, majd a labdarúgás elhalványult a községben. Két éve 21 gárda kezdte meg szereplését öt csoportban, egy éve 16 brigád nevezett, ezúttal 13. Bár a szám csökkenő, lemorzsolódás nincs, illetve nem lényegi.

Schneider Béla, az FMLSZ igazgatója volt az ötetgazda, két éve szervezi a bajnokságokat kollégáival
Fotós: Horog László/Fejér Megyei Hírlap

- Az feltétlenül örömteli, hogy közben Pusztaszabolcs, Velence, Csákberény, Baracska a nagypályás sorozatra nevezett, a megyei harmadosztályban kezdték meg szereplésüket. A velenceiek egy éve a megyei III-ban indultak, kivívták a jogot, idén már eggyel feljebb, a megyei második vonalban rúgják a labdát. Az alapvető célunkat elértük, hogy a kispályából nagypálya legyen. Tavaly kora ősszel is becsatlakoztak olyan települések, ahol ugyan van nagypályás csapat, de szerettek volna itt is bizonyítani. Mivel a lehető legtöbb labdarúgónak szeretnénk játéklehetőséget biztosítani, ezért a kérést támogattuk, a megyei kispályás bajnokságban olyan futballisták juthatnak szóhoz, akik csak ezen a pontvadászaton lépnek pályára. Ilyen a Bicske és a Cece csapata – mondja Schneider Béla ötletgazda, az FMLSZ igazgatója.

A 2021-22-es idényben a perkáta gárdája bizonyult a legjobbnak, Sukoró, Mezőkomárom és Balinka-Mecsér előtt
Fotós: Horog László/Fejér Megyei Hírlap

A sorsolás nemrégiben zajlott, a hétvégén pedig már a küzdelmek is megkezdődnek, három csoportban. Az Északiban Balinkán lép pályára a házigazdák mellett Bicske, Gánt, Kincsesbánya és Óbarok, a Középben Perkátán szerepel a hazaiak mellett Csősz, Nadap és Sukoró, a Déli-csoportban, Mezőkomáromban pedig a vendéglátókkal küzd Alsószentiván, Cece és Sáregres.

A 2021-22-es idényben a sukorói Molnár Krisztián lett a gólkirály, 39-szer talált be az ellenfelek hálójába
Fotós: Horog László/Fejér Megyei Hírlap

Az első bajnokságot Úrhida együttese nyerte 2021 májusában, a fehérvári döntőben, MOL Aréna Sóstóhoz tartozó műfüves pályán a csoportgyőztesek léptek pályára, az aranyérmes mögött Sukoró, Perkáta, Mezőkomárom és Zámoly együttese végzett. Négy hónappal ezelőtt Perkáta diadalmaskodott a koronázóvárosban bonyolított fináléban, az ismét ezüstérmes Sukoró, Mezőkomárom és Balinka-Mecsér előtt. A gólkirály a 2020-21-es idényben a Perkáta játékosa, Palóka Csaba lett 24 találattal, legutóbb pedig Molnár Krisztián, a Sukoró labdarúgója szerezte a legtöbb találatot, 39 alkalommal zörgette meg a hálót.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában