Az esélyeknek megfelelően

2022.09.17. 17:56

Huszonöt percig jól tartotta magát az AFC Csákvár

A MOL Magyar Kupa 3. fordulójában a tét a legjobb 32 közé jutás volt, és ennek megfelelően az AFC Csákvár és a Puskás Akadémia FC is a körülményekhez képest a legerősebb összeállításban léptek pályára. A papírforma érvényesült, biztosan ment tovább a PAFC.

Káldor András

Artem Favorov átesett a kapus Zelizi Patrikon, a 16-oson belül, a büntetőből szerzett előnyt a PAFC

Fotó: Kricskovics Antal / FMH

A testvércsapatok, partner klubok csatájaként harangoztuk be az összecsapást, nem véletlenül, hiszen több Csákváron játszó labdarúgó is a vendégek kontingensének tagja, és kölcsönben az NB II-es gárdában pallérozódik. A kooperációs szerződés keretében Alaxai Áron, Gazdag Vajk, Körmendi Kevin, akik jelenleg ebben a formában erősítik az AFC együttesét.
A 13. percben formás csákvári akciót láthattunk, Torvund Alexander hozta szinte kihagyhatatlan helyzetbe Fejős Áront az ötösön, a csákvári csatár megpróbálta kicselezni Markek Tamást is, de a sárga-kékek korábbi hálóőre bravúrral hárított. Majd a 23. percben Zelizi Patrik ütötte el Artem Favorovot a 16-oson belül, aki Spandler Csaba belöbböllt labdáját próbálta a hálóba továbbítani. A büntetőt Shahab Zahedi magabiztosan lőtte ballal a bal sarokba lőtte, 0-1.Még jóformán alig végezte el a hazai csapat a középkezdést, jött a második vendég találat. A 26. percben Luciano Slagveer nagy lendülettel tört előre a jobbösszekötő helyén, senki nem tudta megállítani, az ötös sarkáról pedig estében átpörgette a labdát a kivetődő Zelizi fölött, 0-2. Majd a 33. percben Marius Corbu remek átadása után Zahedi megduplázta találatai számát, 0-3. Aztán a 39. percben szépített az AFC, Gazdag V. remek centerezését Torvund belsőzte be a felcsúti kapu közepébe, 1-3.
A 73. percben közelebb férkőzött ellenfeléhez a Csákvár, Magyar Zsolt bal oldali szögletét a középen berobbanó Alaxai fejelte a hálóba, 2-3. A 79. percben Lamin Colley is beköszönt, aki Corbu 11 méteres, rosszul eltalált védőkről lepattanó lövést 5 méterről lőtte a jobb sarokba, 2-4. A 87. percben Colley is duplázott, elvette el a labdát Alaxaitól, bevitte az ötösre, majd a tehetetlen Zelizi mellett a hálóba lőtt, 2-5.   

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában