A Fejér megyei bajnok Semjén Attila!

2022.09.18. 10:31

Fogathajtás: az országos döntőt Sárkeresztúron rendezik

Befejeződött a C-kategóriás Fejér megyei kettesfogathajtó-bajnokság, a bajnoki címet a mezőszilasi Semjén Attila gyűjtötte be Perkátán, megelőzve édesapját, id. Semjén Attilát és a nagylóki Kiss Olgát.

V. Varga József

A megyei bajnok Semjén Attila a selybák között

Fotós: V. Varga József / FMH

A bajnokság 9. fordulóját – egybekötve a megyei díjkiosztó ceremóniával – a Perkáta Sportegyesület jegyezte szombaton. Helyszínként a Győry-kastély kertje szolgált, a lovasnapon délidőben és a délután folyamán a 100 Tagú Cigányzenekar tagjai muzsikáltak. A versenyigazgató tisztét Dózsa Tamás töltötte be, a versenybíróság elnökeként Gosztola Józsefné Márta ténykedett, a verseny kiértékelését Gosztola Dávid végezte. A hideg, szeles, esős időben megrendezett viadalon 5 megye (Bács-Kiskun, Fejér, Heves, Pest és Somogy) 31 versenyzője hajtott a selybák közé. 

A pontszerző akadályhajtásban öten 0 hibaponttal végeztek (három megyei hajtó is), köztük az összevetés döntött. A legjobb megyei versenyzőnek Kiss Olga bizonyult.

Kettesfogat, eredmények, akadályhajtás, két forduló összevetéssel (27 induló): 1. Pergel Imre (Kunszentmiklósi PS LSE, Bács-Kiskun megye); 2. Kiss Olga (Nagylóki LE); 3. Semjén Attila (Mezőszilasi LSE); 4. Hufnágel József (Szent Ágota LE, Sárszentágota); 5. Kézsmárki Sándor (Marcali VSZSE, Somogy megye); 6. Csontos Gyula (Mezőszilas).

További megyei sorrend: Kéri Tamás (Vihar LE, Sárkeresztúr); id. Semjén Attila (Mezőszilas); Domján Miklós (Sárkeresztúr); Dvéri Diána (Seregélyesi LC); Kiss Nándor (Nagylók); Vadócz Zsolt (Sárszentágota).

A megyei bajnokság első hat helyezettje (balról jobbra): id. Semjén Attila, Semjén Attila, Kiss Olga, Hufnágel József, Vadócz Zsolt és Csontos Gyula
Fotós: V. Varga József / FMH

Kettesfogat, vadászhajtás (19 induló): 1. Magyar Zoltán (Marcali, Somogy megye); 2. Kiss Sándor (Vámosgyörki SE, Heves megye); 3. Semjén Attila (Mezőszilas); 4. Kiss Olga (Nagylók); 5. Dvéri Diána (Seregélyes); 6. Pergel Imre (Kunszentmiklós).

További megyei sorrend: Kéri Tamás (Sárkeresztúr); Vadócz Zsolt (Sárszentágota); Kovács Tibor (Sárkeresztúr); Domján Miklós (Sárkeresztúr); Hufnágel József (Sárszentágota); Újfalusi Gábor (Seregélyes); id. Semjén Attila (Mezőszilas). 

Egyesfogat, eredmények (4 induló): 1. Kaszás Sándor (Alfa LS Kft., Kecskemét, Bács-Kiskun megye); 2. Németh Andrea (Seregélyesi LC); 3. Gnyálin János (Tököli LK, Pest megye); 4. Csepelszigeti Adrienn (Sárbogárdi LE). 

Amint Csuti Pétertől, a fogathajtó szakág titkárától megtudtuk: az idén annyiban változott a megyei bajnokság kiírása, hogy az összetett versenyből (9 fordulót tekintve), a másik oldalról közelítve, nem a hajtók 2 legrosszabb eredményét vették ki, hanem a 7 legjobb eredményét vették figyelembe. Így megszűnt az a korábban sokat vitatott kérdés, hogy hogyan történik a számolás, ha az adott versenyző nem vesz részt egy-egy viadalon. Ezzel az országos szövetség rendszerével is összhangba hozták ezt a szabályt. 

Semjén Attila az idei szezonban kiegyensúlyozott, kiváló versenyzéssel végig a megyei tabella élén állt, a bajnoki cím sorsa nem volt kétséges.

A 2022-es Fejér megyei bajnokság dobogósai: Semjén Attila (k), id. Semjén Attila (b) és Kiss Olga (j)
Fotós: V. Varga József / FMH

A 2022-es Fejér megyei bajnokság végeredménye: 1. Semjén Attila (Mezőszilas, 140 pont); 2. id. Semjén Attila (Mezőszilas, 120 pont); 3. Kiss Olga (Nagylók, 115 pont); 4. Hufnágel József (Sárszentágota, 94 pont); 5. Vadócz Zsolt (Sárszentágota, 91 pont); 6. Csontos Gyula (Mezőszilas, 77 pont).

A díjakat Paudits Béla, a Fejér Megyei Lovassport Szövetség elnöke, Gosztola József, a szövetség fogathajtó szakágának vezetője, Oláh István, Perkáta polgármestere és Lakos László, Perkáta jegyzője adta át. Az ünnepélyes eredményhirdetésen különdíjakat is átadtak.

A perkátai finálén a csapatbajnoki érmek is gazdára találtak. Az első helyen a Mezőszilasi Lovassport Egyesület (Semjén Attila, id. Semjén Attila, Csontos Gyula) végzett, megelőzve a Nagylóki Lovasegyletet (Kiss Olga, Kiss Nándor) és a sárkeresztúri Vihar Lovas Egyesületet (Kovács Tibor, Kéri Tamás, Domján Miklós).

A kettesfogathajtók C-kategóriás országos döntőjét október elsején Fejér megyében, Sárkeresztúron rendezik. Az ob-döntőn megyénket Semjén Attila, id. Semjén Attila és Kiss Olga képviseli. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában