Jégkorong

2022.09.17. 17:18

Erősítettek az Angyalok

Rutinos csatár érkezett a jégkorong másodosztályban szereplő WORM Angels csapatához, pontosabban marad Dunaújvárosban, Németh Péter személyében, aki az elmúlt idény végén vonult vissza az Acélbikák csapatából. Rajta kívül Hamvai Szilárd a tavalyi szezont követően ismét a WORM Angels csapatában játszik, meghosszabbítva korábbi szerződését.

Káldor András

Németh Péter tavaly még az Acélbikák erőssége volt.

Forrás: A klub

A következő idényben az Andersen ligában induló WORM Angels együttesét fogja erősíteni a rutinos csatár, aki a szezon végén jelentette be visszavonulását. Az elmúlt hat idényben a Dunaújvárosi Acélbikák együttesében szerepelt, összesen több, mint fél ezer alkalommal lépett pályára a ligában, de játszott az EBEL-ben és Svédországban is.
Az együttes házi pontkirályaként zárta a tavalyi idényt. 

-  Tizenhat profi szezon után úgy döntöttem, hogy ideje visszavonulni és átadni a helyem a fiataloknak. Talán volt még bennem Erste Liga szezon, de a jövő nem én vagyok. Az új edzői karrieremre akartam koncentrálni, de azért a játék szeretete megmaradt. játszani. Mivel az Angels JSE kötelékébe tartozom edzőként, így nem is volt kérdés hol akarok játszani.  Az Andersen Liga létrejötte komoly fejlődés, és megfelelő lehetőség a fiatalok számára, hogy felvegyék a felnőtt hoki ritmusát. Nem számítok könnyű meccsekre, de a keretünk minősége okot ad a bizakodásra. Remélem, erőssége lehetek a csapatnak, és a szezon végén bajnoki aranynak örülhetünk. - fogalmazott Németh Péter.  

Hamvai Szilárd 1995-ben született, Dunaújvárosban kezdett el jégkorongozni, majd tizenhat évesen Székesfehérváron, az ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémián folytatta a játékot.  A magyar korosztályos bajnokságok mellett játszott az EBYSL-ben, 2015-ben bemutatkozott az akkor még Mol Ligában, összesen 163 alkalommal lépett jégre a legfelsőbb osztályban.
- Az idei szezon nagy kihívás lesz a csapat számára, rengeteg motivált fiatallal fogunk megmérkőzni az új rendszernek köszönhetően. Szerencsére rengeteg rutinos játékosunk van, akik jó pár profi szezonon túl vannak. A magam részéről sajnos nagyon kevés idő jut edzésre járni, sőt gyakran a mérkőzéseket ki kell hagynom a munkahelyem lévén. Ennek ellenére nagyon befogadó a csapat és mikor sikerül megjelennem egy-egy mérkőzésen bíztatnak, még ha a saját magammal szemben támasztott követelményeknek a leginkább meg tudjak felelni. – hangsúlyozta Hamvai.
 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában