Kovács Gergely népes mezőnyt utasított maga mögé

2022.09.26. 15:55

Elsöprő formában a fehérvári vívó

Erős alapra építkezik az idei szezonban a Honvéd Szondi György SE vívója, Kovács Gergely. A fehérvári legény nagy harcban nyerte a párbajtőrözők I. Magyar Kupa-fordulóját.

Ferencz Balázs

Kovács Geri nagy csatában, szoros asszóban nyert

Forrás: hunfencing.hu

A szezon első, pécsi előválogatóján győztes Kovács Gergely különösebben nem izgult a budapesti, második előválogatón, mégsem volt felhőtlen a szereplése. Az idény első Magyar Kupa-fordulóján ugyanis úgy kellett pástra lépnie, hogy hasmenés gyötörte - talán épp ezért igyekezett gyorsan pengehegyre bökni ellenfeleit.
A Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok minden terme megtelt, nagy elánnal csaptak a küzdelmek sorába a vívók, közel 140 versenyző markolt párbajtőrt. A Honvéd Szondi SE kiválósága, Kovács Gergely hibátlanul lépett tovább csoportjából, majd a legelőkelőbb helyen rangsorolt vívóként pihenhetett egy kört. A 64-es táblán az Alba Volános Némedi Ádám Zoltánt páholta el (15/6), majd a szűkülő mezőnyben Szabó Domokos (Kanada) legyőzése sem jelentett számára akadályt (15/7). A nyolcaddöntőben Kulcsár Viktor (Vasas) került az útjába, a fehérvári legény 15/8-ra nyerte az asszót. A legjobb nyolc között Csabai Máté (Vasas) kicsit megnehezítette Geri dolgát, az édesapja, Kovács László által trenírozott párbajtőröző 15/12-re nyert. Az elődöntőben futott össze a pécsi megmérettetés másik finalistájával, Pelle Domonkossal (BHSE), sima volt az asszójuk, 15/8-as győzelemmel lépett a döntőbe Kovács. Ahol aztán az MTK-s Somody Somával igazi ki-ki meccset vívott. Előbb 6-3-ra a fővárosi vívó vezetett, majd Kovács Geri fordított (10-8). Somody újra előnyre tett szert, de 11-10-es vezetése nem hozott számára üdvösséget.  Kovács hatalmasat küzdve, no és persze remek vívással előrukkolva újra fordított, s végül 15-13-ra nyerte a finálét.

Kovács Gergely idén nem talált legyőzőre
Forrás: Nekifor Zsolt

 

- Nehéz nap volt, mert nem teljesen egészségesen léptem pástra. Meg az ellenfelek is jók voltak, a döntő különösen kemény meccset hozott. Nagyon örülök, hogy sikerült nyernem, mert sokat változott az életem. Szeptembertől az ELTE-re járok, Pestre is költöztem, mesterem, egyben édesapám is ingázik, én is hetente egyszer visszamegyek Fehérvárra iskolázni. A következő feladat a spliti felnőtt válogató lesz, mert szeretnék az idősebb korosztályban is helyt állni - fogalmazott a szövetség honlapján Kovács Gergely, aki eddigi két versenyéből kettőt nyert a juniorok között. Nem rossz arány, ami megalapozhatja Geri párizsi olimpiai álmait is...

Junior férfi párbajtőr Magyar Kupa I. fordulójának végeredménye: 1. Kovács Gergely (Honvéd Szondi, edző: Kovács László), 2. Somody Soma (MTK), 3. Horváth Márk (FTC) és Pelle Domonkos (Honvéd), 5. Csabai Máté (Vasas), 6. Koska-G Bendegúz (MTK), 7. Keresztes Ádám (Tata), 8. Kerényi Gábor (Honvéd).

Salamon Réka az ötödik helyen zárt. 108 vívó alkotta a női mezőnyt, a csoportküzdelmek után Salamonnak nem kellett vívnia a tábla első körében. A legjobb 64 között aztán Fehér Sára (MTK) 15/7-re verte. A DVE-s Nagy Emma Dorottyán is könnyen túljutott, majd a nyolcaddöntőben Fábián Kamillával (MTK) került össze. Salamon Réka 15/6-os győzelemmel lépett tovább. A nyolc között Kálmán Gyöngyvér (BHSE) azonban megállította a fehérvári színekben versenyző balatonfüredi lányt (15/10). Salamon Réka az ötödik helyen zárt.  A nők junior Magyar Kupa-viadalát - ami egyben szintén előválogató is volt - Szarvas Rita (FTC) nyerte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában