A DEAC volt az ellenfél

2022.08.11. 17:45

Vereség az első felkészülési mérkőzésen

A FEHA19 felnőtt együttese lejátszotta első felkészülési mérkőzését Debrecenben.

Beke Zsombor

Szoros vereséget szenvedtek a fehérvári fiatalok

Forrás: FMH Archív/Pesti Tamás

Az Akadémia felnőtt gárdája már másfél hete jégen készül, szerdán pedig eljött az első felkészülési találkozó ideje is, Anatoli Bogdanov gárdája Debrecenben lépett jégre. A találkozó első harmadában Spriko szerezte meg a vezetést a hazaiknak a 15. percben, majd alig egy perccel később Molnár is betalált. A középső harmadtól keményebbé vált a játék, ez mindkét oldal büntetéspercein meglátszódott. A 28. percben sikerült az egyenlítés a FEHA19-nek, Keceli-Mészáros volt eredményes, 1-2. Az utolsó harmad is izgalmasan alakult, először az egyik új fehérvári szerzemény, Trastasenkovs emberelőnyből egyenlített. 2-2. A találkozó végén bár a Fehérvár támadhatott előnyben, gólt a DEAC szerzett, Dalecky döntötte el a győzelem sorsát. 

– Összességében biztató volt az első mérkőzésünk. Az első harmadban kicsit idegesen és bátortalanul játszottunk. A második játékrészben jobban néztünk ki, 0-2 után is megvoltak az esélyeink, megmutattuk a karakterünket és visszajöttünk 2-2-re. Jó esélyünk volt megnyerni a találkozót egy emberelőnnyel a legvégén, de sajnos egy gyermeteg hibát elkövettünk, ami a győzelembe került. Ezen a két meccsen a csapatjátékunkon van a hangsúly, amit elsőre jónak értékelek. Összességében a szezon első mérkőzése jó alapot adott a folytatásra, van bennünk potenciál. – értékelt a mérkőzés után a klub honlapjának Anatoli Bogdanov, a FEHA19 vezetőedzője. 

Közben az Erste Liga sorsolásáról is érkezett információ, egy biztos, a fehérvári fiatalok szeptember 18-án kezdik meg a bajnoki küzdelmeket a DVTK Jegesmedvék otthonában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában