Több ezer német drukker érkezik a visszavágóra

2022.08.21. 09:49

Tequilás üveg, poháreső – megdobálták a Vidi-szurkolókat a kölni stadionban

Németh Árpád a 15 éves fiával utazott el az 1. FC Köln – MOL Fehérvár Európa Konferencia-liga találkozóra, amelyen a Vidi parádés 2-1-es győzelmet aratott, és a csoportkör kapujába lépett. Állítólag a csütörtöki fehérvári visszavágóra több ezer kölni szurkoló érkezik, akár van jegyük, akár nincs.

Németh Krisztián

Forrás: Németh Árpád

Németh Árpádnak a nyolcvanas évek UEFA-kupa meneteléséről csak halvány emlékei vannak gyerekkorából, a 90-es évek elejétől jár rendszeresen Vidi-meccsekre. Csapata kölni győzelme természetesen óriási élmény volt a helyszínen, egy szoros vereséggel is kiegyezett volna, titkon a döntetlenben bízott, a diadal csodaszámba megy.

– A városban nem tapasztaltunk barátságtalan fogadtatást, nem vegzáltak minket a rendőrök, csak kísértek, a kölni drukkerek is békések voltak. Csak akkor mutogattak nekünk, amikor a külön-villamoson utaztunk – mondja Árpád.

 Már egy órával a meccs előtt gyülekeztek a stadionban a Köln-drukkerek, szinte folyamatos volt a szurkolás egészen addig, míg meg nem fordítottuk a mérkőzést. Ekkor döbbent csend ült a stadionra. Szurkoltak a kölniek, de nem volt nagy nyomás. A játékosainkon inkább azt éreztem, hogy feldobottan futballoznak, Michael Boris is oldottnak tűnt. A meccse előtt kijött a szektorunkhoz, és megköszönte, hogy elkísértük a csapatot, szólt néhány szót magyarul is.

Ami a kellemetlen élményeket illeti, a Vidi szurkolók az idő előrehaladtával egyre inkább célponttá váltak a kölni stadionban.

– A kiállítás után már a szomszédos szektorokból mutogattak nekünk rendesen. Volt olyan is, aki fenyegetőzve közel jött a kerítéshez, majd elkezdték átdobálni a poharakat.

Ez még „semmi”, mert a támadás felülről is jött egy meglehetősen furcsa megoldás miatt.

– A vendégszektor két részből állt, mi körülbelül 250-en az alsó részben kaptunk helyet, a felettünk lévő részt pedig kiadták a hazai szurkolóknak. A kiállítás után onnan is elkezdtek minket dobálni műanyag poharakkal, a vezető gólunk után meg pláne! A meccs végén ismét rákezdtek, a fiam hátát eltalálták egy tele sörös pohárral. De valaki ledobott egy tequilás üveget, szerencse, hogy senkit nem talált el.

Forrás: Németh Árpád

A visszavágót csütörtökön rendezik a MOL Aréna Sóstóban, a kölni szurkolók minden kiskaput igyekeznek megtalálni, hogy bejussanak a derbire.

– Találkoztunk az osztrák-német határon egy Köln-drukker rendőrrel, aki azt mondta, körülbelül 15-20 ezer német szurkoló fog érkezni Fehérvárra, függetlenül attól, hogy van jegye vagy sem. Állítólag 3000 Köln-drukkernek van a Balaton környékén szállásfoglalása, és rövid nyaralással kötik össze a meccset. Van olyan barátom, akinél azzal próbálkoztak, hogy vegyen neki jegyet a hazai szektorba, vagy váltson ki klubkártyát.

Árpád szerint a Köln nagyon neki fog menni a Vidinek a visszavágón, véleménye szerint, ha az első félórát kibírjuk, akkor lehet keresnivalónk, ha gólt rúgunk, biztos lenne a továbbjutás.

– Michael Boris nagyon jól felismerte, hogy a Köln egy kis csapat a német élvonalban. A védelmük képes arra, hogy Bundesliga-szintű csapat ellen védekezzen, de, hogy támadjanak egy „kisebb” csapat ellen, arra nem alkalmasak. Ez kiütközött a szezon elején a Német Kupában, ahol az első fordulóban a másodosztályú Regensburggal szemben büntetőkkel kiestek. Gyorsak, a párharcokban erősek, nagyon visszatámadnak, de az is látszik, hogy hátul bizonytalanok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában