Ljubljana nyert 4-2-re

2022.08.28. 11:09

Rosszul sikerült a Fehérvár főpróbája

A Hydro Fehérvár AV19 lejátszotta második, és egyben utolsó felkészülési mérkőzését, az ellenfél ezúttal a HK Olimpija volt.

Beke Zsombor

Anze Kuralt (fehérben) betalált a felkészülési mérkőzésen

Forrás: Domen Jančič

Kevin Constantine együttese augusztus 19-én Mariborban a Klagenfurtban korcsolyázott először jégre a nyári felkészülés alatt, akkor a kissé fiatal kerettel kiálló Volán 4-3-ra nyert.
Szombat este a szeptember elsejei CHL-rajt „főpróbáját” tartotta a kék-fehér együttes, a csapatban ezúttal a hosszabb időre kidőlt Tim Campbell mellett Andrew Sarauer kisebb betegség, Mihály Ákos edzői döntés értelmében nem öltözött be, míg Dobmayer Dominik és Ambrus Csongor a FEHA19 osztrák túráján vett részt.

A Roy (Horváth D.) – Fournier, O'Brien, Newell, Hári, Kuralt – Stipsicz, Nilsson, Erdély, Findlay, Petan –Betker, Horváth M., Vértes, Bartalis, Terbócs –Rétfalvi, Szabó D., Magosi, Németh, Ambrus G. összeállítású Fehérvárnak kicsivel kevesebb mint nyolc perc kellett ahhoz, hogy megszerezze a vezetést. Egy lendületes akciót Fournier távoli bombája nyitott meg, majd a kipattanó először Newell majd Kuralt elé került, aki közelről nem hibázott, 0-1. Hat perccel a játékrész vége előtt egyenlítettek a szlovénok. A támadó harmadban eladta a pakkot a Volán, majd a hazaiak gyors ellentámadásba kezdtek, amelyet Gregor Koblar bombagólja zárt le, 1-1. 

A második húsz percben nem sokáig kellett várni az újabb találatra, a harmadik minutumban az ellenfél harmadában megszerezte a korongot a Fehérvár, majd a pakk a középen érkező Terbócs elé került, aki egyből, lendületből a kapuba lőtt, 1-2. A játékrész közepén egy kihagyott Fejér megyei emberelőnyt követően ismét egalizált a Ljubljana, Chris Dodero helyezte a korongot közelről Roy kapujába, 2-2. Joseph Garreffa tett róla, hogy ne döntetlen állással menjen a két gárda pihenőre, egy védelmi megingást használt ki a Ljubljana csatára, kíméletlenül bombázott a fehérvári hálóba, 3-2.
A harmadik harmadban csak a szlovénok találtak be, nyolc perccel a találkozó vége előtt Gregor Koblar használta ki közelről azt, hogy a kék-fehérek védői magára hagyták a kapu közelében, 4-2. 

Bár a főpróba nem sikerült, az előadás még lehet szép, a Hydro Fehérvár AV19 szeptember elsején története első Bajnokok Ligája mérkőzésén a Zürich gárdáját fogadja a Raktár utcában. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában