Két két múlva már hazai jégen játszanak

2022.08.09. 15:11

Komolyan készülnek a dunaújvárosi hokisok

Több, mint egy hete megkezdte a felkészülést a 2022-2023-as idényre a keretét tekintve az előző szezonhoz képest jelentősen átalakult Dunaújvárosi Acélbikák együttese.

Káldor András

Az előző idényben sok dolguk volt a DAB kapusainak

Forrás: Anda Fábián

Kezdjük ott, hogy a kispadon a távozó Leo Gudas helyére májusban a 33 éves finn Niko Eronent nevezte ki a vezetőség az előző idényt sereghajtóként záró csapat élére. Feltétlenül meg kell jegyezni, hogy A piros-fehérek új irányvonallal, egy megújult, fiatalokat összefogó komplex elképzeléssel, az úgynevezett Acélbikák Sportkarrier Programmal vágnak neki a következő időszaknak. Ennek a mentora Eronen lesz, míg a Győrtől „hazaérkező”, korábbi újvárosi legenda Revák Zoltán a sportszakmai igazgatója.

Ennek szellemében alakították ki a játékoskeretet, mely egy hete kezdte a közös munkát. Huszonöt fős kerettel indult az alapozás, melynek az első két napján teszteket végeztek, hogy fel tudja mérni a szakmai stáb, ki milyen állapotban érkezett a kerethez. Ezt követően pedig jöttek a szárazedzések, majd ettől a héttől a jeges edzéseket is beiktatták a programba, méghozzá Mátyásföldön, ahol egy jeges és egy szárazedzéssel tarkítottak a foglalkozások. Aztán augusztus 15-étől már hazai jégen dolgoznak.

Mint említettük a játékosállományban több érdemleges változás történt, a DAB három kapussal, hat védővel és tizenkét csatárral vágott neki a munkának. Kapusposzton Kovács Dávid mellett Juuso Kaarna, és Juho Järvinen közül választhat Eronen. A bekkek Erdély Botond, Marosi Máté, Léránt René, Varga Arnold, Vas Márk és a finn Joel Lammi lesznek. Itt szerepelt volna Sándor Flórián is, ám ő az utolsó pillanatban „kihátrált”, és személyes okokra hivatkozva felmentését kérte frissen aláírt szerződése alól, a vezetőség pedig a kérésének eleget tett.
A csatárok tizenketten vannak: Somogyi Balázs, Pinczés Olivér, Török Viktor, Horváth Ákos, Dézsi Bence, Szalma Zsolt, Tamás István, Somogyi Nátán, Tommi Niskanen, Erik Embrich, Olli Valtola, és Oliver Hadzinikolic rohamozhatja majd az ellenfelek ketrecét.

Első edzőmeccsüket a DEAC otthonában játsszák augusztus 18-án, míg a hazai bemutatkozásra szeptember 1-én kerül sor a FEHA19 korosztályos csapata ellen.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában