Erősödött a FEHA19

2022.08.02. 20:15

Két kapussal bővült a felnőttek kerete

Tóth Balázs Károly Győrből, míg Márkus Levente az Újpest együttesétől érkezik a FEHA19 felnőtt csapatához.

Beke Zsombor

Márkus Levente a FEHA19 kapuját őrzi a követekező szezonban

Forrás: Beke Zsombor/Fejér Megyei Hírlap

Az Akadémia felnőtt gárdájának kerete két fiatal kapussal bővült. Tóth Balázs Károly a fővárosi MAC akadémiáján kezdte el korosztályos pályafutását, majd játszott Ausztriában, 2018-ban pedig hazatért a Vasashoz. Az elmúlt években a fővárosi piros-kékeket erősítette, majd a tavalyi szezonban a Győrbe átköltözött együttesben kapott szerepet 21 Erste Ligás találkozón, ezeken 90,3%-kal védett.

Tóth Balázs
Tóth Balázs Győrből teszi át székhelyét Székesfehérvárra
Forrás: Beke Zsombor/Fejér Megyei Hírlap

– Nagyon fiatal vagyok és fejlődni szeretnék, még nem érzem magam teljesen kész kapusnak. Úgy gondoltam, itt Fehérváron minden adott lesz ahhoz, hogy kihozzam magamból a maximumot. Vártam, hogy újra Székely Csabival dolgozzunk együtt, már ismertük egymást korábbról is. Az ő személye is nyomós érv volt az ideigazolásom kapcsán, remélem, jó szezonunk lesz. Nagyon profi minden a klubnál, egy szavunk sem lehet, bármit kérünk, megkapjuk, nincs semmi probléma. A hangulat nagyon jó a csapaton belül, fiatalok vagyunk, egy picit érzem is, hogy öregebb vagyok, mint az átlag – mondta a 23 éves kapus. – Mivel a tavalyi együttes is folyamatosan javuló tendenciát mutatott, szerintem az lenne a legjobb, ha onnan folytatnánk, ahonnan ők abbahagyták. A nyáron elsősorban a fizikumomban szerettem volna előrébb lépni, itt meg is kaptam ehhez a segítséget, talán még sohasem voltam olyan formában, mint most.

Márkus Levente Újpestről teszi át székhelyét a kék-fehérekhez, a 22 éves hálóőr végigjárta a ranglétrát a lila-fehéreknél, már a 2017/2018-as idényben bemutatkozott az Erste Ligában, a tavalyi idényben Rajna Miklós mögött négy találkozón jutott szóhoz, ezeken 91,5%-kal védett.

– Az első számú szempont a fejlődésem volt az ideigazolásomkor, több játéklehetőségeket kaphatok majd, az Újpestnél nem sikerült annyit védenem, mint amennyit szerettem volna – nyilatkozta az igazolás hátteréről Márkus. – Fiatal közeg mindig jó egy csapatnak, az első nálunk mindig a meló, a csapatmunka, húzzuk egymást edzésről edzésre, meccsről meccsre. A szezon során minél több mérkőzésen szeretnék védeni, és amikor szerepet kapok, stabil teljesítménnyel szeretném segíteni a csapatot.

– Mind a kettő srácot ismerem korábbról, Levivel a válogatottnál, Bazsival kettő évet a Vasasban dolgoztam együtt. Azért választottuk őket, mert fiatal, magyar kapusokról van szó, akik ambiciózusok és van bennük potenciál. Szeretnénk a képességeiket kiaknázni és segíteni nekik abban, hogy a következő lépcsőfokot is meg tudják lépni. Azt gondolom, hogy a környezet adott lesz nekik ahhoz, hogy megfelelő minőségű és mennyiségű munkát tudjanak végezni, valamint fejlődhessenek. A csapat erősségei lehetnek a következő szezonban – mondta az érkezőkről Székely Csaba, a FEHA19 kapusedzője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában