Mindketten a fővárosból érkeznek

2022.08.06. 20:07

Két fiatal érkező a FEHA19 felnőtt csapatánál

Csollák Márkó Budapest Jégkorong Akadémia Hockey Club együttesétől érkezik, míg Tamási László az újpesti U21-es gárdától érkezik a FEHA19 felnőtt csapatához.

Beke Zsombor

Csollák Márkó (kékben) a MAC csapatától érkezik.

Forrás: Mudra László/MAC

A 19 éves Csollák a budapesti utánpótlásműhelyben járta végig a ranglétrát, majd 2018-ban bemutatkozhatott a szlovák ligában is. Az Erste Ligában a 2020/2021-es idényben debütált a fiatal hátvéd, az első szezonjában 29 találkozón 6 pontig, míg az előző kiírásban 35 mérkőzésen hét egységig jutott.

– Úgy éreztem, hogy kell egy kis változás az életemben, szükség volt egy váltásra, a MAC-nál mindenki korrekt volt, elfogadták a döntésemet és sok szerencsét kívántak. A nyári felkészülésem alatt egyénileg készültem fel, úgy gondolom, elég jó formában tudtam idejönni Székesfehérvárra. Kemény edzéseink vannak, intenzív a tempó, de ehhez hamar hozzá tudtam szokni. Ez kell a következő években ahhoz, hogy minél többet tudjak fejlődni, a tempóban, fejben és taktikailag is szeretnék előre lépni. – nyilatkozta Csollák Márkó. – A srácok nagyon befogadóak voltak, sokakat ismertem a korosztályos válogatottakból. Szeretek itt lenni, jó a csapat, az összhang is megvan, megvan a hülyéskedés része is, de ha melóról van szó, akkor mindenki komolyan és keményen odarakja magát. Az edzőkkel is jó a viszony, Arany Mátét ismertem szintén a válogatottak kapcsán, Anatolij is szimpatikus, beszéltem vele már a felkészülés előtt is, a csapatról, a célokról. Elmondta, hogy a sok belefektetett munka eredménye kijön majd a szezon során. A szezon célja, hogy a játékosok minél többet fejlődjenek.

Tamási László az újpesti akadémiáról érkezik a FEHA19-hez, újpesti évei között Finnországban is kipróbálta magát. A 18 éves csatár első felnőtt szezonjára készül, az előző idényben Újpesti Jégkorong Akadémia U21-es gárdájában 18 mérkőzésen 18 pontot szerzett.

Tamási László az Újpest mezét cseréli le a fehérvárira
Forrás: UTE Jégkorong

– Mentálisan próbáltam felkészülni erre a kihívásra, hiszen mint minden sportágban, a jégkorongban is nagy az ugrás az utánpótlás és a felnőtt korosztály között. Úgy gondolom, hogy Fehérváron van a legjobb lehetőségem fejlődni, jól érzem magam itt, mindenkivel jó a kapcsolatom a csapaton belül. Még csak a felkészülés első pár hetén vagyunk túl, keményen edzünk, reméljük, ez kifizetődik majd a szezon során.  Csapatszinten azt várom magunkról ebben a szezonban, hogy a közösség hangulata maradjon továbbra is ilyen jó, legyen egy sikeres idényünk, amihez mindenki hozzá tud majd tenni. Egyéni szinten elsősorban mentálisan szeretnék fejlődni és megerősödni – nyilatkozta a feérvári akadémia honlapjának Tamási.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában