Erősítettek a röplabdás lányok

2022.08.19. 17:09

Készen van az Extraliga menetrendje

A Magyar Röplabda Szövetségben elkészítették a női és a férfi Extraliga sorsolását. Mindkét nemnél érdekelt a MÁV Előre SC, a nőknél 2023. október 22-én, míg a férfiaknál 2023. október 1-én indulnak majd az alapszakasz küzdelmei.

Káldor András

A hálónál 2-es mezben az új szerzemény Vajda Beáta

A nőknél október vége felé közeledve találkozhatnak a szurkolók először a MÁV Előre SC-ST Solar csapatával a tavaly már jól bejáratott helyszínen, a Videoton Oktatási Központban. Az idény alapszakaszát pedig Békéscsabán zárják majd Nagy Fanni vezetőedző tanítványai. A lányok ezen a héten kezdték meg a felkészülést az idei szezonra, és a csapattal dolgozik már az új szerzemény, Vajda Beáta is, aki jelentős játékosmúlttal rendelkezik. Az 1997-ben, Szatmárnémetiben született játékos többször megfordult külföldön, de a magyar bajnokságot is ismeri, hiszen korábban Debrecenben két idényt, Nyíregyházán pedig egy évet töltött, a szabolcsiakkal az Extraliga mellett a Bajnokok Ligájába is belekóstolhatott.

- Azért választottam a MÁV Előrét, mert szimpatikusnak találtam a klub által felvázolt hosszú távú terveket és jó lehetőséget látok benne. Úgy gondolom, hogy egy fejlődőképes, komoly egyesület. Szeretném segíteni a klubot céljai elérésében, hiszen idén újonc csapatként az Extraligában kell helytállnunk egy igencsak fiatal játékoskerettel. Célom, hogy csapatunk folyamatosan fejlődjön a szezon során és egyedi hangulatot varázsoljunk minden hazai mérkőzésünkön – fogalmazott a többszörös román és magyar bajnok strandröplabdázó, négyesütő. 

A női Extraliga menetrendje:
2022. október 22., 18:30 MÁV Előre SC-ST Solar – FATUM-Nyíregyháza
2022. október 29., 19:00 MTK Budapest – MÁV Előre SC-ST Solar
2022. november 5., 18:30 MÁV Előre SC-ST Solar – Vasas Óbuda
2022. november 12., 19:00 UTE – MÁV Előre SC-ST Solar
2022. november 18., 18:00 Szent Benedek RA – MÁV Előre SC-ST Solar
2022. november 26., 18:30 MÁV Előre SC-ST Solar – KNRC
2022. december 3., 18:00 MÁV Előre SC-ST Solar – SWIETELSKY-Békéscsaba 

2023. január 15., 18:00 MÁV Előre SC-ST Solar – Szent Benedek RA
2023. január 21., 16:00 Vasas Óbuda - MÁV Előre SC-ST Solar 
2023. január 28., 18:30 MÁV Előre SC-ST Solar – MTK Budapest
2023. február 4., 18:30 MÁV Előre SC-ST Solar – UTE 
2023. február 10., 18.00 FATUM-Nyíregyháza - MÁV Előre SC-ST Solar 
2023. február 17., 18:00 KNRC - MÁV Előre SC-ST Solar
2023. február 26., 17:30 SWIETELSKY-Békéscsaba - MÁV Előre SC-ST Solar  

A férfiak valamivel frissebbek lesznek, mint a hölgyek, ők már október első napján pályára lépnek, méghozzá Debrecenben, és csupán egy hetet kell várni majd a hazai premierre a rekordbajnok FINO Kaposvár elleni összecsapásra. Bár itt a nőkhöz képest korábban indul az alapszakasz, de korábban is fejeződik be, itt január végéhez közeledve játssza utolsó meccsét a MÁV Előre SC-Foxconn.   

A férfi Extraliga menetrendje:
2022. október 1., 17:00 DEAC – MÁV Előre SC-Foxconn
2022. október 8., 18:30 MÁV Előre SC-Foxconn – Fino Kaposvár
2022. október 16., 18:00 KISTEXT – MÁV Előre SC-Foxconn
2022. október 22., 17:00 GreenPlan-VRCK – MÁV Előre SC-Foxconn
2022. október 29., 18:30 MÁV Előre SC-Foxconn – Kecskeméti RC
2022. november 6., 20:00 MAFC-BME - MÁV Előre SC-Foxconn
2022. november 12., 18:30 MÁV Előre SC-Foxconn – Pénzügyőr SE
2022. november 19., 18:30 MÁV Előre SC-Foxconn – DEAC
2022. november 25., 18:00 FINO Kaposvár - MÁV Előre SC-Foxconn 
2022. december 3., 15:00 MÁV Előre SC-Foxconn – KISTEXT
2022. december 10., 18:30 MÁV Előre SC-Foxconn – GreenPlan-VRCK
2022. december 18., 16:00 Kecskeméti RC - MÁV Előre SC-Foxconn 

2023. január 15., 15:00 MÁV Előre SC-Foxconn – MAFC-BME
2023. január 21., 18:00 Pénzügyőr SE - MÁV Előre SC-Foxconn

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában