Rus távozik

2022.08.01. 19:45

Jobban kell élni a lehetőségekkel

A Mol Fehérvár FC rosszul rajtolt az OTP Bank Liga új idényében, miután Michael Boris alakulata 2-0-ra kikapott Pakson. A zöld-fehérek otthonában, ahogyan a Gabala ellni EKL-visszavágón sem volt a keretben Rus Adrián, aki Olaszországba igazolt.

Beke Zsombor

Rus Adrián Olaszországba igazolt.

Forrás: Dömötör Csaba/MW

A Mol Fehérvár már harmadik tétmérkőzésén van túl a 2022/2023-as szezonban, eddig a mérleg két vereség és egy győzelem. Az Európa Konferencia Liga selejtezőjében a Gabala ellen Fehérváron nyerni tudott a Vidi 4-1-re, de a visszavágón rossz játékkal kikaptak Fioláék 2-1-re. A jobb regeneráció érdekében csak pénteken jött haza Michael Boris alakulata, majd vasárnap már Pakson vendégszerepelt a gárda. Az NB I. nyitányán az első félidőben tompábban játszottak a piros-kékek, majd a második félidőben hiába alakított ki rengeteg helyzetet a Fehérvár, a Paks 2-0-ás előnyét már nem sikerült ledolgozni. 

– Csalódottak vagyunk, mert nem sikerült pozitív eredménnyel kezdenünk a bajnokságot. Kielemeztük az ellenfelünket, ezért kezdtünk két csatárral, támadólag léptünk fel, a helyzeteink is megvoltak, 16 lövésünkből 10 talált kaput és 16 szögletet is elvégezhettünk. Gólra törően játszottunk, de volt egy ellenfél is a pályán. Mindkét góljukat ki kellett volna védekeznünk, de mostantól már a következő mérkőzésre koncentrálunk – mondta a találkozó után Michael Boris a klub honlapjának.

A következő mérkőzés nem is olyan távoli, hiszen a Vidi az Európa Konferencia Liga harmadik körében  FC Petrocub Hincesti lép pályára a Mol Aréna Sóstóban, a találkozó az eredeti időponthoz képest valamivel később, 20.55-kor kezdődik majd a televíziós közvetítés miatt, a jegyértékesítés már elindult. Azon a mérkőzésen már biztosan nem lép pályára Rus Adrián, aki az elmúlt napok híreivel megegyezően elhagyja a székesfehérvári csapatot. A román válogatott játékos a Nagy Ádámát is foglalkoztató Seria B-ben szereplő AC Pisa együttesében folytatja pályafutását. Rus 2019-ben került Fehérvárra, az elmúlt években  NB I-es bajnokin 54 alkalommal, míg a Magyar Kupában 11 találkozón viselte a piros-kékek mezét. 2020-ban bajnoki ezüstérmet, 2021-ben NB I-es bronzérmet és MOL Magyar Kupa-ezüstöt nyert a Vidivel. Utolsó találkozóján gólt is szerzett a Fehérvárban, a Gabala ellen hazai pályán volt eredményes. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában